Lőrincz György

Lőrincz György

Amikor egy népből nemzet lesz

2014. április 14., 12:302014. április 14., 12:30

2014. április 14., 12:572014. április 14., 12:57

„A jövőbe nem láthatunk, és nem tudhatjuk, nem fogunk-e mi, Magyarország magyarjai zarándokolni el az erdélyi magyarsághoz, annak püspökeihez, politikusaihoz, birtokosaihoz, bankáraihoz, historikusaihoz, költőihez, szegény embereihez, hogy kezünket tördelve könyörögjünk nekik, tanítsanak meg ők arra, miként kell megszervezni a magyarságnak nemzetiségét és nemzeti egységét.” (Szekfű Gyula: Az erdélyi probléma)

Túl vagyunk újra egy választáson. Elmondhatjuk emberként is és magyarként is, hogy nagy tanulságokat vonhatunk le belőle. Az első és legfontosabb: az „anyaországi” magyarságból mint népből nemzet lett. Viszont ha nagyképű akarnék lenni, az erdélyi magyarság 96 százalékos, Fideszre leadott szavazatai alapján azt is elmondhatnám, amit Tamási Áron, hogy a székelység a magyarság legszebb ága. De ha nem is a legszebb, a legtudatosabb. Meghálálta a Fidesz töretlen bizalmát. Azt is mondhatnánk, beérett az Erdély-járás, hisz emlékezhetünk Németh Zsolt szavaira is, hogy a magyar politikai elit Tusnádfürdőn lett „magyarrá”. Tusnádfürdőn és Csíksomlyón, folytathatnám. Tusnádfürdőn és minden egyes településen, ahol az elmúlt közel három évtized alatt a testvértelepülési kapcsolatok éltek és hatottak. Az esti együtt éneklésekkel. Az irodalmi és kulturális műsorokkal, melyek szellemiségével csak itt ismerkedett meg az anyaországi magyarság nagy része. A szeretettől – amelyből annál több lett mindkét oldalon, minél többet adományoztunk. Kézfogásainktól, melyekkel tudatosítottuk, hogy egymáshoz tartozunk és számíthatunk egymásra. Az összevillanó tekintetektől, amelyek simogatón egymásba fonódtak. Az összesimuló gondolatoktól, amelyek egymásra találtak. Az MSZMP utódpártjai és a nemzettudatát vesztett magyar nép eddig nem tudta megérteni, hogy mi a felejtés ellen és érdekében – akik voltunk s akik lehettünk volna –, soha nem mondhatunk le az emlékezetről mint megtartó erőről. Nekünk a lélek önvédelme s az élet viszontagságai ellen az emlékezet páncéljával kellett felvérteznünk magunkat, hogy megmaradjunk. És más híján szeretetünk jeléül csak ezt tudtuk átadni a hozzánk érkezőknek: a nemzeti emlékezetet. Viszont azt töretlenül.

A fentiek mellett azonban elmondhatjuk azt is, hogy beérett Magyarországon is az a munka – vagy azt is mondhatnám, szellemi fordulat –, aminek magvát az MDF majd a Fidesz elvetette. Bebizonyosodott, hogy már nem lehet program nélkül, szlogenekkel – Orbán, takarodj! – választást nyerni. Bebizonyosodott, hogy az alpáriság, amelyet bizonyos körök mind a közbeszédben, mind a tévéműsorokban meghonosítottak, még vagy már a magyar nép esetében sem mozgósító erő. A teljes agymosás még nem következett be. Kezdik felismerni, hogy sem a celebek, sem a Mónika-show népe nem lehet példakép. Az öntudat fénye, hogy kik voltak, még világít. Bebizonyosodott, hogy az utódpártok nem ismerték, nem ismerik már azt a népet, amelyet uralni akarnak. Ez a nép felnőtt lett, s számára nem jelentenek semmit a hitevesztett üres szavak, a rájuk zúdított idegen eszmék, ez a nép már részben „Orbán népe” – ahogy csúfolják –, s rá már csak a betartott ígéretek hatnak. Az, hogy a csőd szélén ingó ország működni kezdett. Az, ahogy a miniszterelnök kiáll Brüsszelben és odahaza az ország érdekei mellett. Vagy az – és ez lehet a legvalószínűbb –, amit Orbán Viktor az árvízkor mondott arra a kérdésre, hogy miért van a gátakon. Mert: „erkölcsi kötelességemnek tartom”. Igen, ez, vagyis ennek felismerése, a kimondott és ki nem mondott szavak valódisága hathatott, mert felismerték az erkölcs, a szavak hitelességének aranyfedezetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!