Nemzetközi dobogós helyen az Alla Breve Vegyeskar

Nemzetközi dobogós helyen az Alla Breve Vegyeskar

Május 17–20. között került sor a 23. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Versenyre Pécsett, amelyre a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar is benevezett.

2013. május 27., 19:242013. május 27., 19:24

2013. május 28., 10:252013. május 28., 10:25

A verseny Francais Paulenc francia zeneszerző halálának 50. évfordulója jegyében zajlott. A zsűri elnöke Tillai Aurél professzor emeritus érdemes művész, Liszt- és Magyar Örökség-díjas zeneszerző, karnagy mellett Mindszenty Zsuzsánna egyetemi docens Liszt-díjas karnagy Budapestről, Somos Csaba, a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya Budapestről és Rainer Held karnagy, zenepedagógus, az Európai Kórusszövetség Zenei Bizottságának tagja (Svájc) alkotta a zsűrit. A kötelező mű – Paulec: A peine defiguré – előadása mellett a gyorstanulási verseny igazi kihívást jelentett, komoly munkára ösztönözve kórusunkat. Tillai Aurél zeneszerző a gyorstanulási versenyre szerzett művét, a Cantate Dominót az anyaországból valamint a határon túlról – Székelyudvarhelyről , Szlovéniából, Stockholmból benevezett kórusok mindössze hetvenöt perc alatt kellett elsajátítsák és a zsűri előtt előadják.

Az udvarhelyi kórus bátorságról, szakmai tudásról, minőségi munkáról tanúságot téve könnyedén oldotta meg a rábízott feladatokat. Az egyházi művek kategóriájában az Alla Breve a versenyben egyedülállóként választott és adott elő klasszikus művet – Mozart Ave verumját, zongorán kísért Tifán Etelka – ezzel is elnyerve a zsűri elismerését. A csíksomlyói búcsú ünnepnapján egyházi műveket énekelve lelkileg is megújultunk a versenyen.

A világi művek kategóriájában majdnem 1000 év hangzott fel a művekből, a versenyző kórusok repertoárján csodálatos dallamok csendültek fel. A zsűri kiemelte az Alla Breve Vegyeskart, amely a Pászti Miklós: Csángó magyar szerelmi dalok, valamint Kodály Zoltán: Székely keserves című művek előadásával a zsűri szavait idézve: „különleges”, „sajátos” székely, csángó világot, „színt”, „ízt” hozott a versenynek, tökéletes tisztasággal énekelve. A magyar szerzőktől való dalválasztásainkat a Határon Túli Magyar Zene Ápolásáért különdíjjal is jutalmazták.

A pécsi bazilikában sorra kerülő nyitóhangverseny, a Szélkiáltó együttes verskoncertje, a  versenyző kórusok előadásainak meghallgatása fantasztikus zenei élményekkel gazdagított bennünket.

A nemzetközi kamarakórus verseny csúcspontját a gálaverseny és a díjkiosztó ünnepség képezte, ahol a zsűri által felkért együttesek működtek közre.

A közönség tetszését ismét elnyerte a székelyudvarhelyi kórus előadása. A gálán 200, a versenyben résztvevő dalos ajkán csendült fel Giuseppe Verdi: O Signore dal tetto natio (részlet) című műve – vezényelt Somos Csaba karnagy, zongorán kísért Fodor Gabriella – , fantasztikus élményt nyújtva számunkra.

A Kovács László által vezetett székelyudvarhelyi All Breve Vegyeskar a 23. pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny harmadik díját érdemelte ki az első helyezett svéd, illetve a második helyezett szlovén kórusok mögött, külön dicséretet és további munkára való ösztönzést kapva a zsüri elnökétől.

Tillai Aurél, a zsűri elnöke rávilágított arra, hogy a 23. pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny üzenete az, hogy „Lehet és kell, emberi szükséglet együtt énekelni: ezt felkiáltani, ez itt példa”. Kiemelte, hogy a ránk bízott alkotás öröméről, a közönség szeretetéről nem mondhatunk le, mert szegényebbek lennénk. Tillai szerint „érdemes kutatni, keresni Debussi, Rossini és más zeneszerzők műveit, mert az érzelmek megnyilvánulása, gondolat van bennük, gazdag ez a világ”.

Meggyőződésünk, hogy az Alla Breve Vegyeskar is európai szinten tudja tovább vinni a szellemét ennek a versenynek itthon, Székelyudvarhelyen..

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a polgármesteri hivatalnak, a számtalan vállalkozóknak és magánszemélyeknek a támogatásért.

Szabó Boróka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!