Fazakas Károly Csaba: Az én fekete márciusom

Fazakas Károly Csaba: Az én fekete márciusom

Aznap munkahelyemről egyenest a Főtérre siettem. A marosvásárhelyi központban az arra járókat különös látvány fogadta: a Városháza előtt harminc-negyven főből álló izgága társaság verődött össze, akiket többségükben – koruk, külsejük és beszédük után ítélve – az orvosi egyetemről rendelhettek oda máig meg nem nevezett sötét erők.

2015. március 20., 12:502015. március 20., 12:50

2015. március 20., 20:332015. március 20., 20:33

A térre érkező magyarokat gondolkodóba ejtette az ellenünk alkalmazott, minden emberi mértéket túllépő, megmagyarázhatatlanul durva hangnem, a magából teljesen kivetkőzött, magyarellenes jelszavakat skandáló, agresszíven fellépő társaság magabiztos viselkedése. Az első pillanatokban egyszerűen nem voltunk képesek hideg fejjel, teljes egészében felfogni a történtek igazi értelmét.

Az eszement nyílt brutalitás, amelyet a térre odacsődített csürhe minden előzmény nélkül egyszeriben a nyakunkba zúdított, először szinte mindnyájunkat teljesen letaglózott, és jó ideig álltunk ott magunkba roskadva, kiüresedve, és a váratlanul ránk törő kábulatból csak nehezen ocsúdtunk. A felsőbbrendűségi érzületekben tobzódó uraságok kezdetben csak enyhébb jelszavakat harsogtak, majd mikor látták, hogy minden következmény nélkül mindenféle mocskot ránk lehet hányni, még jobban felbátorodtak. Egymást biztatgatva mind jobban bepörögtek. Amint telt az idő, úgy kezdett rosszabbodni a helyzet, míg végül az időben meg nem fékezett idegbaj átcsapott a feltartóztathatatlan nyers erőszakba. A kezdet kezdetén, mikor még aránylag békésen mondogatták a magukét, és még semmi jel nem mutatott arra, hogy pár óra múltán milyen irányt vehetnek majd az események, jó néhányan közelebb merészkedtünk és bevegyültünk tarka társaságukba. A mi magyarjaink a Városházával szemben lévő gyógyszertár előterében húzódtak meg, illetve a Városháza előtti tér két oldalán lecövekelve követték tisztes távolból a fejleményeket. Az elején a sebtében összeverődött mieink is lehettek vagy negyvenen.

Közben fent, a Városháza balkonján időnként egymást váltogatták hangjukból ítélve eléggé felajzott állapotban lévő, bennünk másnapos alakok benyomását keltő, elszánt képű szóvivőféle akárkik. Bizonyos időközönként rendszertelen összevisszaságban kirohangáltak a balkonra. Ott, több mint valószínű, hogy a nagy feszültség hatására is, zagyva félmondatokat préseltek ki nagy nehezen magukból. Majd, hogy még groteszkebbé tegyék ezt a visszás helyzetet, a tört mondatokat kínjukban indulatszavakkal vegyítették. Hisztérikus rángatózó mozdulatok kíséretében előadott mondandójuk nagyobbrészt arról szólt, hogy: nem kell félni, mert Kincses már a kezükben van, csak még egy kevés idő, és Kincses urat úgy lemondatják, mint a pinty. Ekként vigasztaltak uraságaik minket. És ez így ment hosszú időn keresztül, de Kincses úr mégsem mondott le. A lent tomboló agresszorok nem annyira népes, mint amennyire hangos tábora egyre követelőzőbb lett, és mind kötekedőbb módon viselkedett velünk szemben. Az időbeni határozott fellépés teljes hiánya aztán maga után vonta a helyzet további elmérgesedését. Mi meg kezdtünk mind jobban elbizonytalanodni. Az idő teltével tovább nőtt a ránk nehezedő nyomás, és a lőporos hangulatban még reménytelenebbnek tűnt amúgy is kilátástalannak tetsző helyzetünk. Láttuk, hogy a hőzöngők viselkedése mind jobban elvadul, amint báránybőrükből kibújt, fogaikat vicsorító farkasokként egyre nehezebben tudják visszatartani magukat.

Mi azt kérdezgettük egymástól, hol lehetnek ilyenkor a mieink, miért nem próbálják meg idejében útját állni ennek az elszabadulni készülő pokolnak. Hogy miért nem tesznek már valamit. Eltelt egynéhány óra (iszonyatosan hosszúnak tűnt számunkra minden egyes perc), és a mi drágalátos felsőbb vezetőségünknek a tagjai továbbra sem akartak megmutatkozni előttünk. És ekkor egyszerre csak elkezdtünk félni. Lehet-e egyáltalán még ezekkel emberi módon tárgyalni? – merült fel bennünk a kérdés, miközben tehetetlenül figyeltük az újabb fejleményeket. Valami okból közelebb merészkedtem az elvadult társasághoz, és meghallottam két idősebb román párbeszédéből azt a mondatot: Uite, ăștia iar ne fac de rușine. Ettől valamelyest felvillanyozódtam, hinni kezdtem abban, hogy itt még igenis lehet változtatni a dolgok végkimenetelén.

A Bolyai utcai székház felé vettem az irányt. Útközben több IRA-s kollégával találkoztam, akik a székháztól már visszafelé szivárogtak a Főtérre. Útban a székház felé találkoztam még az öblös hangú kisgazda M. J.-vel, aki ugyancsak nagyon tanácstalannak látszott. Azon kevesek egyike volt, akik azon a fekete napon nem bujdostak el a legrejtettebb zugokba. Felmentem tehát a Bolyai utcai székházba, az utcán a magyarok le-fel örvénylettek. Mindenki abban reménykedett, hogy előbb-utóbb előkerül a vezetőségből is valaki. Az ide-oda futkosó magyarok összlétszáma talán már a százas számot is túlhaladta. A székház gyűlésterme, amely tele volt egyszerű kétkezi munkásokkal meg egyéb személyekkel, eléggé szánalmas képet mutatott. Vártuk a megmentőt, aki előáll a megoldással, de semmi sem történt, senki sem akarta tiszteletét tenni komor hangulatú társaságunk körében. Markó, amint azt később megtudtuk, akkoriban Budapesten tartózkodott. Egyes-egyedül Borbély László jelent meg a színen, de ő is csak pár pillanatra, egy bőr aktatáskát szorongatva kezében. Olyan képpel, hogy menten megsajnáltuk őt. És még ettől, ezektől várjuk a megoldást – futott át rajtam a gondolat. Aztán mintha őkelme is feleszmélt volna, mindenesetre az arcáról valami olyasfélét véltem leolvasni, hogy: gyerekek, elnézést, de a nagy történelmi pillanatot későbbre halasztjuk.

Ezután a jelenés után a társaság egy része ismét a Főtér felé vette útját, ahol a vátrások már a Városháza balkonján ünnepeltek, ugyanis időközben, többórás huzavona után, a mind agresszívebb többségiek nyomására, Kincses Előd úr jobbnak látta, hogy a kisebbik rosszat választja, tehát lemondott. A Városháza balkonjáról pedig egymás után hangzottak el a se füle, se farka politikai kirohanások. Mivel a téren már nem volt mit keresnünk, ismét a Bolyai utcai székház elé vonultunk. Az RMDSZ-központban a legsötétebb rémregényekbe illő kép fogadott minket. A székház egyik ablakából neves írónk, a mi Sütő Andrásunk igyekezett szívhez szóló beszédet intézni a téren összegyűlt egyre türelmetlenebb sokasághoz. Egy ismert volt bedolgozó elvtárs állt mellette, időnként átvette András bácsitól a hangosbeszélőt, majd néhány mondat után visszaadta. A tragikomikus látvány a Muppets Show balkonjeleneteit juttatta eszünkbe. Hogy mit is keresett szegény Sütő András azokban a pillanatokban ott a székházban? Utólag kissé megrázó volt olyanokat hallani hősünk szájából, hogy ő akkor a magyarságot próbálta egybeterelni. Ugyanis e monológok végkicsengése tömören úgy hangzott, hogy: „Mindenki menjen haza.”

András bátyánk hosszú perceken keresztül görcsösen igyekezett rávenni hallgatóságát, hogy mihamarabb széledjen szét. Természetesen csak nagyon kevesen fogadták meg tanácsát. Olyan bekiabálások is voltak: „Úgy van, Petőfiéket is 1848 márciusában haza kellett volna küldeni, és akkor most nem lenne semmi gond!” Persze mondhattunk neki mi bármit is, mert András bátyánk teljesen bepörgött, és az emeleti ablakban továbbkínozta őt a tehetsége. És akkor megjöttek a „békés szándékú” Görgényi-völgyiek. Néhány autóbusznyi falusi ember érkezett a Bolyai térre. A nagyromániások által utólag megadott adatok közül talán az egyetlen elfogadható a térre érkező parasztok kétszázas lélekszáma volt. Elsőnek egy szinte hihetetlenül magas, kalapos cigány jelent meg a téren, aki hatalmas piros-sárga-kék zászlót szorongatott a kezében. A pörge kalapos testvérek azonnal támadásba lendültek. A székház kapui gyorsan becsukódtak, mi meg, a székházon kívül rekedt magyarok, minden utólagos állítással ellentétben, nemigen hatódtunk meg Sütő András beszédétől. Fegyelmezetten a Teleki Téka elé húzódtunk vissza, és onnan figyeltük a Görgényi-völgyi parasztok első betörését. Miután a fejszéknek nem engedelmeskedett a vasrácsos bejárati ajtó – a volt Bolyai utcai székház bejárati ajtóin, illetve az épület garázsudvarába nyíló kapuk vasrácsain még ma is láthatók a „vendégségbe” érkezett Görgényi-völgyi testvérek fejszecsapásainak nyomai –, a megvadult rohamosztagok kövekkel, fadarabokkal és más alkalmi dobóeszközökkel vették tűz alá a székházat. Belülről is jött némi replika, de elég halovány.

A kőkorszaki eszközök bevetése azt sugallta nekünk, hogy a támadók lendülete gyengül. Ekkor gondoltunk megint arra, hogy esetleg még mindig nincs minden elveszve. Ami pedig Sütő András kálváriáját illeti, a nővérem, aki a vandál támadáskor ugyancsak a székházban rekedt, utólag elmesélte nekünk: néhány fiatal felajánlotta András bátyánknak, hogy átteszik őt a kerítésen, a Törvényszék felőli részen. Aznap többen is ily módon távoztak a székházból, de András bátyánknak nem egészen tetszett ez: drága fiaim, én már túl öreg vagyok az ilyen dolgokhoz. Így aztán végül is maradt.

A támadás előtt a székházban és körülötte mindenfelé nagy volt a fejetlenség. Az ott összegyűlt tettre kész emberek várták a vezető személy megjelenését, hogy bárki, akárki eljöjjön közülük, akkor híres, ma már hírhedt politikusaink közül. A már említett Borbély Lászlóén kívül kevés ismert arcot láttam a tömegben, talán csak a Czire Dénes tanár úrét, de ő – ha jól emlékszem – nem volt politikus. Különben is, a támadás előtti pillanatokban nagy volt a pánik, és olyannyira eluralkodott a félelem az embereken, hogy végül már senki sem törődött semmivel. A Keresztes Dezső srácot, az akkori RMDSZ-es mindenest, a támadás előtt külön figyelmeztetni kellett, hogy menekítse el a székházból a pénzszekrényt (kb. 30 ezer lejjel), így aztán legalább az a szegényes büdzsé nem veszett kárba. A padláson történtekről érdemes annyit megjegyezni, hogy ott lapultak meg, mégpedig elég szép számban, azok a hivatalból kiküldött, hivatalukból kifolyólag mosolyogni csak kevéssé tudó sötét alakok, akiket fizetett besúgókként illik emlegetni. Amiről pedig a történelemkönyvek soha egy szót sem regélnek, az úgy hangzik, hogy a székházba való betörés után mi, a kívül rekedtek a Gecse utcai kis templom irányába vettük utunkat.

A templom felé menet hangzott el először az ötlet, hogy igenis be kell hívni a Nyárád menti székelyeket. A református parókia balkonjáról ismét csak tanácstalan emberek tekintettek le ránk. Továbbsietünk, majd a Gecse és a Hosszú utca találkozásánál különváltunk. Az egyik csoport a rádióstúdió felé indult, többségünk pedig a Kövesdomb felé. A Dombon, mielőtt még kiértünk volna a Főútra, egy szakállas úr állt elénk (Szokoly E.), és mindenáron le akart beszélni arról, hogy folytassuk a szervezkedést. Mit sem törődve vele, folytattuk utunkat. A kövesdombi autóúton továbbhaladva többször is körbejártuk ezt a negyedet, közben teli torokból az ott lakók segítségét kértük. Az emberek pedig egyre-másra szó nélkül csatlakoztak hozzánk, és nemsokára óriási spontán tüntetés kerekedett, több száz ember hosszú időn keresztül várta újra a nagy történelmi személyiség megszületését, de hiába, az úgynevezett szervezet nagy hegyei akkoriban is csak egereket szültek. Vörös-fehér egérkéket. Visszatérve a lényegre: összegyűltünk, és bizony csöppet sem kevesen voltunk. Már egy rendőrségi ARO autó is követte tisztes távolból a tüntető tömeget. Mikor pedig úgy gondoltuk, hogy volnánk már elegen, úgy döntöttünk, hogy vezető nélkül is elindulunk a székházhoz. És mentünk is, soha nem látott elszántsággal a szívünkben. Csakhogy aztán valahol az Orient üzletközpont környékén egyszerre három izgatott nénike állta el utunkat. Egymás szavába vágva, rémülten esdekeltek, hogy jaj, ne menjünk a székházhoz, mert tele a tér igazi vademberekkel, akik fejszével és vasvillával vannak felszerelkezve, és minden útjukba kerülő személyt agyba-főbe vernek. E hír hallatára a tömegben röpke tíz perc alatt lelohadt a tettvágy, némi tanácskozás után végül abban maradtunk, hogy szétszéledünk, mindenki megy a maga útjára. Hiába volt minden. Úgy tűnik, nem születtünk hősöknek. Aznap este még találkoztunk a Fekete Doboz (Chrudinák Alajos Panoráma műsorának a stábja) munkatársaival, kiknek maguknak is bujdokolniuk kellett, nehogy idő előtt lelepleződjenek, és emiatt aztán kiutasítsák őket, hiszen mindnyájan sejtettük, hogy a java csak majd ezután következik.

Aztán jött a még másnaposabb másnap. Különös, de már korán reggel tudni lehetett, hogy a Görgényi-völgyiek újra tiszteletüket teszik városunkban. Az egész város magyarsága egy emberként indult el, hogy elégtételt vegyen az előző napon történtekért. Tajtékozva hömpölygött a tömeg, mint egy valóságos emberfolyam. A városháza felé vettük az irányt, és mentünk, mint a birkák előre, minden megfontolás és cél nélkül haladt előre a felbőszült tömeg. Mentek és csak mentek a jó népek feltartóztathatatlanul. Hogy mi történhetett volna, ha ez a fékevesztett tömeg akkor betör a Városházára, arra talán akkor senki sem gondolt, pedig lehetett volna más vége is ennek a fejetlen támadásnak. Szerencsére egy pár IRA-s kollégámmal még időben feleszméltünk, és felgyorsítva lépteinket, megelőztük a decemberi rombolást már csak úgy megszokásból is megismételni igyekvő felajzott tömeget. Épp a kellő időben érkeztünk meg a Városháza főbejáratához, mert az ilyenkor a dolgok sűrűjébe való bekeveredésre hajlamos (több mint valószínű, hogy odavezényelt volt szekusok igyekeztek intézkedni), rendbontásra mindig soron kívül kész elemek egy része máris kezelésbe vette a bejárat előtt posztoló két rendőrt. Egy másik csoport pedig a bejárati ajtót kezdte döngetni.

Súlyos volt a helyzet, de egy kis lélekjelenléttel végül sikerült nagy nehezen megfékezni a megvadult tömeget. Mi történhetett volna akkor, ha ez a dühödt emberhullám keresztülvitte volna meggondolatlan tettét? Akkor utólag hivatkozhattunk-e volna valaha is arra, hogy magyarságunk átgondoltan, békésen tüntetett? Vagy pedig az történt volna, hogy köztörvényesnek kiáltottak volna ki minket, díszes szervezetünk pedig terrorista megbélyegzést kapott volna. Hajszálon múlott minden, és még jó, hogy hatott a józanabb hatunk által harsogott „Művelt emberek vagyunk, viselkedjünk civilizáltan!” közhely, pedig ej, milyen szánalmas képet nyújthattunk mi, az akkor egybegyűlt tömeg. Tehát valahogy nagy nehezen sikerült stabilizálnunk a felállást.

A mieink a Városháza előtti teret vették birtokba. Aztán megkezdődtek a tárgyalások. Kezdtek ki-be császkálni a Városházára az önjelölt politikusok. Tíz óra tájban a fekete dobozos forgatócsoport is megérkezett a helyszínre. Akiket végül a Kultúrpalota felé irányítottunk át, ugyanis akkor úgy gondoltuk, hogy az lesz majd az egyetlen olyan épület, ahonnan jól lehet rögzíteni a téren bekövetkezendő történéseket. Az egybegyűlt nép közben egyre türelmetlenebbül követelte Iliescu bátyánknak a helyszínre való kiszállását. Aztán úgy tizenkettő óra tájban a Grand szálló felől felbukkant egy kisebb vátrás mag, rögtön el is kezdték szórni felénk a válogatott sértegetéseket. A zsiványok egy kisebb létszámú, legfeljebb úgy ötven fő körüli, de nagyon erőszakos csoportja állíttatott hadrendbe. És ez a létszám a támadás bekövetkeztéig nagyon keveset változott. Ezek az alakok, több mint valószínű, ugyanazok a személyek lehettek, akik egy nappal előtte Kincses urat tartották fogva túszként.

És figyelem, mert ezzel máris eljutottunk az események lényegéhez. Sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám lebontani a mendemondát a tizenkilencedikei történésekről, a több ezres románságról épített hazugságfalat, amely tévhit alapján az RMDSZ főkorifeusai azt próbálják belénk sulykolni, hogy e nap döntő pillanataiban helyesen cselekedtek. Holott valójában igenis az a helyzet, hogy az itthon maradt RMDSZ-es helytartó testvérek úgy begyulladtak, hogy a főtéri események közelébe sem mertek menni. Rendben van, mindannyian féltünk, de néhányan képesek voltunk úgy félni, hogy azért odamentünk közelebbről megtapasztalni a forróbb helyzeteket. Erről a több ezres román tömegről szóló kitalációt később a román és magyar médiumok egyaránt átvették, vagyis a közvélemény beetetése már akkoriban elkezdődött.

Most térjünk vissza megint március huszadikára, amikor a Városháza elé kivonult magyarsággal szemben csupán néhány tucat román sorakozott fel. Természetesen ez a felállás csak addig tartott, míg meg nem érkezett a falusiak körülbelül nyolc autóbusza. Kocsinként ötven fővel számolva, ha nem feledjük el a magukkal hozott harci felszerelést sem: bunkósbotokat, köveket, benzines üvegeket, amelyek sok helyet foglaltak, nem kevés jóindulattal cirka négyszáz beutaztatott falusi rendcsinálóról beszélhetünk. Létezik-e az, hogy egy nappal azelőtt pár ezer többségi tartotta megszállás alatt a Városházát, másnap pedig csak pár tucatnyian jelenjenek meg ugyanott a vátrás elvtársék? És ez történjék éppen akkor, mikor az alja magyarok az „ősi román város” székházát merészelték birtokba venni. Természetes, hogy ekkora létszámapadás nem következhetett be. Akkor mivel is magyarázhatjuk elöljáróink tizenkilencedikei viselkedését? A válasz erre roppant egyszerű: tisztségviselő UDMR-istáink annyira beijedtek, hogy hatványozott számú ellenséget láttak. András bácsi testi épségének a veszélyeztetése és szeme világának elvesztése ennek a valóságot eltúlzó gyáva viselkedésnek tudható be.

Később arról is értesültünk, hogy egy másik csoport a hóhér Árva Jani szobránál vert gyökeret, itt az új keletű Hitlerek pazarnál pazarabb beszédeket tartottak. Közben egy Görgényi-völgyi testvér „diszkréten” bevegyült a magyarság soraiba, hogy személyesen is megtapasztalja a „való igazat”. Szegénykémnek a subába bújtatott egész lénye olyan bűzt árasztott, hogy a téren jelenlevők egy részének már egy ennyi is elég volt a meghátráláshoz. Azért úgy reménykeltésképpen a városháziak is igyekeztek beadagolni a köznépnek, hogy Iliescu bátyánk talán mégis útra kel. Végül kétségek között vergődve érkeztünk el ahhoz a bizonyos H órához, amikor megjöttek a mezőgazdasági munkaeszközökkel felszerelkezett, felajzott dák fiókák, és mindjárt támadtak is. Nekiláttak a kíméletlen böllérmunkának.

A tulajdonképpeni bunyó sem úgy zajlott le, ahogyan azt egyesek felidézgetik. Magát a harcot magyar részről csak nagyon kevesen vállalták. A teret az első pillanatokban a csupasz kéz ellenében fejszékkel, kaszákkal elfoglaló többségiek már hórázni készülődtek, amikor nagyot fordult a kocka. Az első pillanatokban megszaladó magyarjaink megtáltosodtak, és a rá következő pillanatokban már recsegtek, ropogtak, törtek a főtéri padok, a Városházából meg repültek lefelé a szőnyegleszorító vasak. Még néhány pillanat, és hopp, máris vége volt a többségiek inkább szájhős, mint bátor menetelésének. Az igazság az, hogy tulajdonképpen nem is lehet tudni, mi történt. Ezek már önfeledten táncoltak. A fegyvereiket eldobva akartak ünnepelni, és akkor fordult egyet velünk a világ. Az ellennel ösztönösen szembeforduló magyarság a támadókat úgy megfutamította, hogy csak egy TAB (kétéltű katonai autó) segédletével és hosszan tartó unszolás után tudták őket Asztalos bátyámék visszaterelgetni. Így jött létre a több órán keresztül tartó patthelyzet. A nép nagy része sehogyan sem tudta elfogadni ezt a balkáni helyzetet. Időközben a téren álló személyek kicserélődtek, a támadás idejére az összegyűlt tömeg elég jelentős hányada asszonyokból és kisgyerekekből állt. A gyilkos támadás után a szélesre tárt kapukon keresztül, egymást majd letaposva, hosszú perceken át igyekezett benyomulni a megriadt asszonysereg az egyetlen biztonságosnak tűnő helyre, a Városházára. Ha most visszagondolok a történtekre, önkéntelenül is újra meg újra elém tárul az a rémséges kép. Szinte hallom a hitetlenkedő asszonynép kétségbeesett, égszakasztó sikolyát, és érzem még most is, amint a rá következő pillanatokban a levegő valósággal elhűl körülöttünk. Majd hirtelen elszabadult a pokol. De akkor is volt bennünk egyfajta vasfegyelem, és csak a védtelen nők mentek be a Városházára. A hölgytársaink arcáról leolvasott rémület, kétségbeesett sikoltozásuk oly hihetetlen mértékben megdelejezte erőinket, hogy aznap még tízannyi ellenség sem tudott volna legyőzni bennünket.

Aztán megérkeztek az első súlyos sebesültek, nagyobbrészt a fejükön vagy nyakukon megsebzett, szörnyűséges látványt nyújtó emberi rongybabák. Többszörösen is sokkoló volt ez a barbár támadás számunkra, hiszen akkor még nem volt jugoszláviai háború, nem tudtuk felfogni az ilyen méretű atrocitást. Lassan kezdtünk rádöbbenni arra, hogy valakik az igazságszolgáltatást három napra elaltatták. Természetesen ezeken a dolgokon nem sok időnk volt akkor gondolkodni, mert jöttek az újabb fejlemények: a tömegbe belevezetett teherautós támadás, amely a maga nemében talán egyedülálló aljas tettnek tekinthető. Az őrült brutalitással, ahogy a gépkocsi sofőrje a subás legényeivel együtt közénk hajtatott, ilyen vad embertelenséggel csak ritkán találkozni a földkerekségen. Így tehát nem csoda, hogy a jelenlevők jórészt mindvégig amúgy féloldalasan állingáltak ott a téren, készen bármely eshetőségre. Olyan személyek, akik még tegnap színházainkat töltötték meg zsúfolásig, most a felajzott balkáni fenevadaknak kellett, hogy útját állják – nem csoda, hogy csak néhányan merték vállalni a tulajdonképpeni harcot.

Különös érzés bekeveredni az események sűrűjébe, és érezni, amint a kezdeti szorongás, félelem helyét egyszer csak átveszi a határozott magabiztosság. Hirtelen körülötted szinte minden megszűnik létezni. Már nem látsz, nem hallasz, nem félsz senkitől és semmitől, csak egyet tudsz. Éspedig tudod azt, hogy most eljött az idő, és neked is cselekedned kell. És azonnal tudod, hogy miként kell, hogy fordíts egyet a dolgok menetén. Különös, de a megoldások mindig ott vannak benned, és csak úgy röpködnek feléd hívatlanul a megfelelő válaszok, úgyhogy sokszor önkéntelenül is azt gondolod: te jó ég, minket csakugyan figyel felülről valaki. A megoldások ott vannak a tudatalattidban, és azokat az elmúlt ezer év történelmi viharai sem koptathatták el, és történjék meg bár számtalanszor, hogy igazságtalanul bántanak meg minket, mi erre, mint valami mély álomból felkeltett mérges mackó, egymagunkban megindulunk rendet teremteni, bizony a kedves ellen aztán az események végére megnézheti magát. Kemény volt a közelharc az első vonalban, ahol a küzdőknek emberfölötti erővel kellett megteremteniük a látszatát annak, hogy mi milyen elszántak volnánk. Holott a valóság némileg másképpen állott, és sokszor az első vonalat vállaló kimerült emberek helyébe nemigen kerültek őket felváltani hajlandók. De a tulajdonképpeni harcból részt nem vállaló személyek közül sokan hangyaszorgalommal gyűjtötték az első vonalasoknak a kéz alá valót. Emiatt másnap bokáig érő üvegtörmelék fedte az összeütközés színhelyét. Közben a többségiek tankokkal zárták el egymástól a szembeálló feleket. Talán ennek az akciónak az volt a célja, hogy a nyílt terepen végrehajtott esetleges magyar támadás nehogy idő előtt kipucolja testvéréket a Főtérről. Minden jel arra utalt, hogy a többségiek várják az est leszálltát, hogy majd csak a Jóisten legyen tanúja újra az éj leple alatt elkövetett tetteiknek.

Amint az várható volt, ahogy beköszöntött az est, a szakadatlanul repülő üvegekkel és kövekkel történő puhító hadművelet után a Balkán a jobbszárnyon fergetegesen támadva próbált elemi erővel rést verni sorainkban. Jöttek, nekünk rontottak a barmok. Gyors iramban közeledtek. Vadul tolultak előre, egy vérben forgó szemű, vaddisznóképű alak haladt legelöl nagyon elszántan, messze megelőzve társait. Talán részeg is volt szegénykém. Mindenesetre állati módra csörtetett be közénk ő urasága. Egy jókora husángot tartva kezében, az első útjába kerülő, figyelmetlen, vékonydongájú legénykét azon nyomban ki is szúrta magának. Majd kíméletlenül lecsapott rája, a szegény gyermek, az meg élettelenül terült el a földön. Az ott termő M. J. visszakézből úgy szájon teremtette  támadónkat, hogy kiterült. Társai látván a gyászos végkifejletet, megfutottak. Talán az egyetlen szépséghibája ennek a hősies helytállásnak az lett, hogy a nagy forgatagban egyszer csak jött a figyelmeztetés: gyerekek, azért egy kissé vigyázzunk jobban, mert az egyik földön fekvő megrugdosott mellén ott virít a piros-fehér-zöld kokárda. Ugyanaz a gyermek volt, akit a vadember hagyott helyben.

Mások is bekapcsolódtak a harcba, és a Grand melletti kétemeletes épület tetejéről zúdították alá az áldást az ellenfél fejére. Ismét mások a jobb szélen Molotov-koktélokkal próbálkoztak – azokban a benzinínséges időkben –, szerencsére kevés sikerrel. Aztán néhány leleményes személy a Kultúrpalota épületére kívülről rögzített tűzoltófecskendőt is bevetette a küzdelemben. Ez kemény ellenérzéseket váltott ki a Görgényi-völgyi támadókból, felháborítónak tartották, hogy idejekorán kijózanítják őket. Válaszul ők is megpróbálták bevetni a csatában a Grand hotel tűzoltó-felszerelését, de szakértelem híján csak annyit értek el, hogy a szálló hallját teljesen elárasztották vízzel.

Mindvégig hallatszottak a biztató szavak: gyerekek, mi is félünk tőlük, de ők még jobban félnek tőlünk. Ha ők elkezdenek rohanni felénk, akkor mi is gondolkodás nélkül rohanjunk feléjük. Ők meg majd elszaladnak, mint tolvajláskor szokott az történni. Tudják, hogy most megint ők azok a bizonyos útonállók. Majd meglátjátok, hogy el fognak pucolni. Vagy: ezt a küzdelmet semmiképpen nem szabad feladni, mert itt egy picivel többről lesz szó, mint holmi utcai verekedésről, mert rajtunk van a világ magyarságának figyelő tekintete. Az a hír járta közöttünk, hogy a városban orvosi segélynyújtás végett jelenlevő norvégok műholdon keresztül a világ tudomására hozták a történteket. A mieink megtettek mindent, hogy minél elszántabbnak, sőt akár félőrülteknek lássanak minket a kedves támadók. Csodálatos volt megállapítani, hogy a parittya meg egy pár vasgolyó a technika milyen csodálatos vívmányává tornázhatja fel magát nehéz pillanatokban. És repültek a kólás- meg a tejesüvegek számolatlanul. Ami a cigányokat illeti, az ő érkezésük csak annyiban volt meghatározó a küzdelem kimenetelére, hogy barna testvéreink sokkal okosabbak voltak, mint a Görgényi-völgyi megvadított parasztok, és nem támadtak minket hátba. Volt egy virágárus cigány fiú is közöttünk, nem sokat tett, de mozgékony jelenlétével sokunkat felvidított. Ez a legény, akit úgy ismert a fél város, mint mihaszna helyi tréfamestert, a legnehezebb pillanatokban példát mutatott nekünk, igazi hősként viselkedett. Közülünk mindvégig csak úgy heten-nyolcan tudtak leereszkedni a helyzet által megkívánt kőkorszaki szintre. Ők voltak azok, akik puszta kézzel, no meg egy-egy bottal a kézben egymagukban tartották a vonalat addig, amíg úgy fél tizenkettő óra tájban Márkus Pista uramék is megérkeztek a hadszíntérre.

A harc után a Nagykórház baleseti osztálya nem nyújtott valami szívderítő látványt. A folyosó tele volt bevarrt fejű, kis kerek kalapos és az alkoholtól meg egyebektől is bűzlő, alvó emberi mutánsokkal, őket odarendelt elit ejtőernyősök őrizték, ezek jóindulatúan figyelmeztettek, hogy reggelre társaik teljesen körülzárják a várost. Az információt reggeli hat óra tájban továbbíthattam, amikor is Kincses úr a testvérével együtt átvonult előttünk a téren. Mondandómat megtoldottam azzal, hogy a falusiakat minél sürgősebben küldjék haza. Aztán magam lettem az egyetlen épkézláb ember, aki a szolgálatos magyar orvosoknak tájékoztatást adhatott az eseményekről. Több mint különös volt ott állni a híres sebész orvosprofesszorok gyűrűjében, utólag visszagondolva azokra az örömtől, no meg büszkeségtől szikrázó tekintetekre, azt kell mondanom, hogy igenis néha az ilyesfajta helytállás a legfontosabb. Végül a derék professzoroknak kellett rejtegetniük egy erősen fülelő, a képéből teljesen kikelt egy szál vátrás orvos elől.

Visszatérve a végső és mindent elsöprő rohamra, Márkus bátyámék aztán már nem sokat kukoricáztak. Az ő esetükben tényleg érvényesült a jöttek, láttak, győztek mondás. Mit hogy győztek, kisebbfajta nagytakarítást rendeztek ott a téren azok az idős, hatvan és hetven körüli emberek, és mindezt csekély öt perc alatt.

Milyen megható volt hallani a nagy csetepaté egész ideje alatt azokat a biztatásokat a Városháza balkonjáról. „Vigyázat, mert ott jönnek, arra menjetek”. Ehhez hasonló épületes – épületből jövő – tanácsok szálltak felénk a „díszpáholyból”. És amikor szépen minden rendbe jött, és a Balkán hosszúra fogott léptekkel kipucolt a Főtérről, elöljáróink, mintha mi sem történt volna, ott folytatták, ahol abbahagyták. Azaz bezárták a Városháza kapuját, és nekifogtak ahhoz, amihez a legjobban értenek, vagyis elkezdtek ünnepelni. Úgy, ahogyan csak ok tudnak, és hiába is igyekeztünk, hiába hívtuk segítségül vitéz nagyjainkat, hogy megmentsük a Grand szállót meg a „dolláros” üzletet – ugyanis akkorra az ital hatására székelyeink (mármint a fiatalabbja) is kezdtek kirúgni a hámból –, mert már akkor sem tudták, melyek a legfontosabb prioritások. Ők bent, mi meg kint – elejétől végéig ez volt a felállás. De nem szomorkodtunk egy csöppet sem, hiszen miután lecsöndesedett a tér, azután is mozgalmas pillanatokban volt részünk. A meggyújtott tábortüzek fényénél az egyik idős bácsi a Nemzeti Dalt szavalta el nekünk oly tisztán, akkora szenvedéllyel – az eseményt rögzítették a fekete dobozosok, ok is csak ámultak-bámultak a csodálattól –, hogy mindinkább éreztük, még csak a nyomdokaikba sem léphetünk ezeknek az igaz Embereknek.

Ünnepeltünk, de az ellen bizony nem adta olcsón a bőrét, és bár a város két legtávolabbi pontjára vonultak vissza a testvérék, kémjeik be-betévelyegtek közénk. Az egyik ilyen férfiú saját Trabantjával hajtott be közénk. Székelyeink pedig, amint elkapták őt, azon nyomban nekiálltak szétszedni darabjaira az akkoriban még valutát érő masinát. Egyúttal annak gazdáját is kezdték megegyengetni. Csak a Jóisten tudja, hogy miként szabadult ki végül a szerencsétlen a haragos emberek karmaiból. Az elkövetkező napokban sem történt ez másképpen, mert amit kínkeservesen a köznép elért ott a téren, azt utólag a háború utáni hős pozitúrájában tetszelgő elöljáróink ostoba mód mind elvesztették a zöld asztal mellett. Akkor is nagyjából minden a véletlenre volt bízva.

Még most is magam előtt látom, amint a sötétből kibontakozik egy hórihorgas szikár ember, és határozott léptekkel megindul a tankok felé, a tankok elé érve megáll, körülnéz, majd ellentmondást nem tűrő, határozott hangon, minket számba sem véve, így szól társaihoz: „Hármasok, ide hozzám.” S akkor mintegy varázsütésre a félhomályból több tucat székely parasztember lépett elő. Mi, a helybéliek rémülten rögvest odamentünk hozzájuk, és megpróbáltuk őket jobb belátásra bírni, hogy ezek istentelenek, ezekkel nem szabad ujjat húzni, hiszen vasvillával és fejszével vannak felszerelkezve. Az Öreg pedig, mintha mi ott sem lettünk volna, körülnézett a fejünk fölött, majd így szólott újra: „Hármasok, hát nem azért jöttünk, hogy megverekedjünk?” És meg se várva a választ, elindult a tankok felé, a társai meg utána. És amikor láttuk, hogy kik is mennek ott legelöl, a szemünkbe szöktek a könnyek. Igen, mert az első tizenkét-tizenöt személy egytől egyig hatvan év feletti ember volt. Ettől aztán mi is felbátorodtunk, de mire elindultunk volna, a Főtér már meg is volt tisztítva.

Évekig kerestem ezt az Embert, míg végül a szerencse jóvoltából sikerült találkoznom vele. Egy szovátai autószerelő műhelyben hallottam az egyik inastól, hogy volna náluk egy idős bácsi, aki mesélni szokott nekik a vásárhelyi ütközetről, ok mindannyiszor tisztelettudóan meghallgatják a történeteket, de az igazat megvallva eleddig nem nagyon hittek az öregnek. Felkerestem az öreget, és hamar kiderült, hogy o az, akit kerestem. Tíz év telt el úgy, hogy azok, kik e győzelemnek az árnyékában felépítették az erdélyi magyarságot minden szinten kiszolgáltatott helyzetbe sodró cselédbirodalmukat, az akkori események igazi hőseinek tetteit ködösítésekkel, a hamis hősök előtérbe helyezgetésével igyekeztek velünk elfeledtetni. Utólag megértjük őket, hiszen a hazugságokból összerótt világot csak újabb hazugságokkal lehet foltozni. Én szerencsésnek tarthatom magam, mert azon kevesek közé tartozom, akik viszontláthatták Márkus Pista bácsit. Tíz év után elbeszélgethettem vele. Az Öreg nem sokkal előtte agyvérzésen esett át, úgyhogy csak nehézkesen, egyik lábát kissé vonszolva tudott járni, de az elméje megmaradt tisztának. Tőle tudtam meg, hogy akik a legtöbbet profitáltak ebből a csatából, az érdekvédő díszes banda tagjai őt soha fel nem keresték. Szavaiból kiéreztem, nagyon jól esett neki, hogy azért mégsem feledte el őt mindenki. Én pedig, mivel a saját árnyékától is reszkető árnyékszervezettől amúgy sincs mit elvárni, csak úgy szerénytelenül – de őszintén – az egész magyarság nevében köszönetet mondtam neki a huszadik évszázad talán legutolsó, legnagyszerűbb győzelméért.

Márkus Pista bácsi annak idején megjárta az orosz frontot, és ott is mindig a legjobbak között volt. Amit tett, nem holmi felkérésre tette. Vannak közöttünk olyan emberek, akik mindig és minden körülmények között tudják, hogy mi a kötelességük. A „hármas” megnevezés pedig onnan van, hogy derék székelyeink úgy gondolták, az ellenséget úgy lehet a legjobban felismerni, kiszűrni közülünk, hogy a gyanús személlyel kimondatják a „hármas” szót. Aki nem tudta kimondani e szót, magára vethetett. Azóta eltelt újabb két év, nemrégen értesültem arról, hogy a kedves öreg eltávozott az élők sorából. Vele, úgy érzem, egy elfeledett, magára hagyott, jobban mondva megtagadott igazi Hős hagyott itt minket, aki többet érdemelt volna tőlünk. Ezennel megkérném mindazokat, akiknek esetleg Szovátán keresztül vezet az útjuk, hogy ne sajnálják az időt és látogassanak ki a temetőbe, keressék meg Vásárhely igazi megmentőjének sírját, és helyezzenek el egy-egy szál virágot a Pista bácsi sírjára. Legalább ennyivel adózzunk egy elfeledett Ember emlékének.

Csak kevesen tudnak arról, hogy a pogrom idején Olténiában egy egész regiment két osztállyal, no meg a juhok mellett szerzett „általános műveltséggel” rendelkező, furkósbotokkal felszerelkezett embert készítettek fel arra, hogy az 1989-es temesvári kiszállás mintájára bevagoníroztassák őket egy külön erre a célra összeállított vonatszerelvénybe. Hogy majd Vásárhelyre érkezvén, házról házra járva egyenként felkutassák a magyar anyanyelvű személyeket, és kegyetlenül megbosszulják azt, amit nekik megbosszulandónak mondtak. Hogy az atrocitások nem fajultak tovább, és ezek nem mertek bejönni Vásárhelyre, azt bizony főként derék székelyeinknek és mindenekelőtt annak az Embernek köszönhetjük, aki mindig és minden körülmények között tudta a kötelességét. Igen, ezt a csatát elvesztették ellenségeink, de aki azt hiszi, hogy ezzel vége volt mindennek, az nagyon is téved. Ugyanis az események után a nacionalista kirohanások soha nem látott méreteket öltöttek. És bár letették a fegyvereket, a szúró, ölő szerszámokat, támadóink mindjárt egy másik fegyverhez folyamodtak, a médián keresztül való gyűlöletszítás eszközéhez. Még hónapokig mindennap fröcskölt ránk a nacionalista szenny a Városháza balkonjáról, főként az őrjöngő Ilica nevű asszonyság szájából, miközben az RMDSZ partra vetett halként vergődött tehetetlenül. Még csak egy ártalmatlan megjegyzés sem telt tőlük, hogy ez így nem lesz ám jó. Legalább ennyit elvártunk volna tőlük, de ok akkor is csak saját magukkal voltak elfoglalva. Az agyfertőző nacionalista kirohanások száma egyre nőtt, s nem került sem egy Király Károly, sem egy Verestóy vagy bárki más, aki megálljt kiáltott volna ennek a továbbgyűrűző őrületnek. Senki sem próbált tenni semmit a kedélyek lecsillapítása végett.

Úgy május derekán aztán „frátyéék” is megelégelték a dolgot, de akkor már ok sem tudták megfékezni az elszabadult indulatokat. Végül a gyulafehérvári ortodox püspökhöz kellett apellálni, csak úgy lehetett megzabolázni az elszabadult poklot. Időlegesen. Mert az uszítás, a gyűlöletkeltés – bár választott érdekvédelmi vezetőink szerint „minden rendben van” – igenis folytatódik, mindennaposak lettek a helyi Cuvântul liberben a vad soviniszta kirohanások. Félelmetes, mekkora elváltozásokat képesek véghezvinni az agyakban a másságot tagadó nacionalista megnyilvánulások. Igen, megszülettek egy felsőbbrendű népnek azon kiváltságos egyedei, akik egy-két odavetett mocskolódás között néha azért szórnak a másodrendű állampolgároknak is egy-két csontocskát, morzsányit a demokráciából. Azaz megkapjuk a semmit, és örvendezzünk is neki, vegyük külön kegynek, hogy a nagyok számba vesznek minket, egyszerű, cselédsorsra született halandókat. Apropó cselédsors, a téren mi voltunk ott, a mindennapi élet nyomorúságait mi szenvedjük el, ezek a senkik meg csak úgy, minden szégyenérzet nélkül vezetgetnek minket. Elképesztő az a ridegség, amely körülvesz minket. Alig akad állami hivatal, ahol magyarságunk képviseltetné magát. Akik mégis bennünket képviselnek, vagy vegyes házasságban élnek, vagy még 1989 előtt érdemelték ki mostani tisztségüket. Hogy mit tesznek azóta meg is tollasodott érdekvédőink, az jó kérdés.

Legfeljebb emberszigetek (mint Tőkés László püspök) próbálták akkoriban felvenni a harcot az elvakult ellenséggel. Azóta is szorul a hurok, mind kevesebb mozgástere marad a magára hagyott erdélyi magyarságnak. Mi jöhet még, a sok tűrésnek, hallgatásnak, megalkuvásnak mi lesz a bére? Mi várható akkor, ha netán végleg betelik a pohár?

Fazakas Károly Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM