Értékmentés Bétában, Dobóban és Vágásban

Értékmentés Bétában, Dobóban és Vágásban

Fotó: Simon Eszter

A Három Hegy Ifjúsági Egyesület legújabb projektje, hogy összegyűjtsék a Béta, Székelydobó és Vágás településeken fellelhető meséket, legendákat, hiedelmeket és anekdotákat, majd kiadják azokat.

Simon Eszter

2013. július 01., 13:402013. július 01., 13:40

2013. július 01., 15:182013. július 01., 15:18

„Minél több emberhez jut el a tervünk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy célba érünk. Szívünknek nagyon kedves témába vágtuk a fejszénket: meséket, legendákat, anekdotákat gyűjtünk településeinken. Szeretnénk egy olyan kiadványt az érdeklődők kezébe adni, ami hasznos a pedagógusoknak, újdonság a gyermekeknek és érdekes a felnőtteknek” – áll a Három Hegy Ifjúsági Egyesület szerkesztőségünkbe elküldött levelében.

„Az általános iskolások, fiatalok nem ismerik településeik történelmét, értékeit. Gyenge a helyi identitás és kötődés a szülőfaluhoz, környezethez. Az az érzése az embernek, hogy a fiatal néha jobban ismeri valamelyik amerikai nagyvárost, mint a szomszéd települést. Meséink, legendáink az öregekkel együtt múlnak el ebből a világból, nincsenek még felleltározva. Az alapfokú oktatásban nincs olyan anyag, amit a pedagógusok a helyi értékek megerősítésére használhatnának” – fogalmazták meg az egyesület tagjai.

Mivel minél több személyt akarnak mozgósítani, még ebben a hónapban A hét próba címmel  kisiskolásoknak és felsőbb tagozatosoknak rajzversenyt, illetve helyi mesék, mondák feldolgozásából színjátszó vetélkedőt szerveznek. A nyertes rajzokkal illusztrálják majd a kiadványt, melyből egyelőre 150 példányt tudnak megjelentetni, ennyire lesz elegendő pénzük.

„November második felében indulunk neki a gyűjtésnek, ami várhatóan két hónapot vesz majd igénybe, így előreláthatóan jövő év elején fejeződik be az adatgyűjtés. Tervünk szerint február 20-áig kézbe lehet majd venni gyűjteményünket” – írják a levélben. A projektről bővebben a http://www.give-get-do.ro/en/node/57 honlapon olvashatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!