Székelyhon.ro
2017. február 23., csütörtök; Ma Alfréd napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Youtube csatorna Google +1 oldal

Biztos légy a szakmaválasztásban! – Gedő Judit beszámolója

2014.04.17. [10:06]

Nagyon izgatottan vártam ezt a napot. Nem voltak konkrét elképzeléseim, hogy milyen is lehet egy újságnál dolgozni, hogy milyen pozitív és negatív tulajdonságok jellemzik ezt a szakmát.  A legfontosabb, amit megtanultam az az, hogy az igazat kell megírni, az olvasók nem a fantázia szüleményére kíváncsiak, hanem a valós eseményekre, élményekre és tapasztalatokra. A hitelesség egy újságíró célja és egyben feladata is.

gedo_judit3Pörgés – ez a szó összefoglalja milyen stresszes és pörgős munka is ez, emellett pedig sosem lehet tudni, mikor lesz szabadideje az embernek. Ha egy olyan kérdés hangzik el, mint például: „Ráérsz délután?”, vagy „Fél óra múlva mit fogsz csinálni?”, a válasz egyszerű: „Nem tudom.”
A szerkesztőségben dolgozó emberek, legyen az újságíró, tördelő vagy bármi más, egy közösséget, egy családot alkotnak.

Mivel ez egy beszámoló, szeretnék beszámolni arról a nagyszerű napról, ami eseményekben igazán gazdag volt és egy percig sem unatkozhattunk, mert mindig újabb és újabb információkkal és élményekkel gazdagodtunk. Véleményem szerint ez alatt a nap alatt sikerült bepillantást nyernünk, hogy milyen is egy újságnál dolgozni.

Délelőtt kilenc órakor a szerkesztőségben kezdődött a napunk. Mircse Andrea és én vártuk, hogy elárasszanak bennünket a sok tapasztalattal. Elmesélték egy újság keletkezését a kezdetektől egészen a boltokban való megjelenésig, aztán személyesen is találkozhattunk a főszerkesztővel, Bálint Istvánnal. Végül elmondták, hogy terepen lenni izgalmasabb és élménydúsabb is, mint a szerkesztőségben való gubbasztás, így aztán felsorolták a programunkat és már indulhattunk is az újság fotósával, Farkas Antallal és Széchely István újságíróval egy kis bárányvadászatra. Nos, bárányt sajnos nem találtunk a város végén levő piacon, mivel szabályok védik őket és azt is, hogy hol és mikor lehet levágni őket húsvét alkalmából. Így hát mehettünk vissza a szerkesztőségbe, hogy a következő helyszínre mehessünk más újságírókkal. Mielőtt továbbindultunk volna, addig volt egy kis időnk feltenni néhány kérdést a főszerkesztőnek az újság fenntartásával és nyomtatásával kapcsolatosan.

A Duna Televízió Székelyföldi Regionális Stúdiójában folytattuk napunkat Bálint Kinga Katalinnal, illetve Veres Rékával, aki nem sokkal később már ment is tovább Székelyszentkirályra, hogy tudósíthasson egy mesemondó vetélkedőről. Épp az élő műsor végére érkeztünk meg, ahol a műsorvezető és vendégei laza beszélgetést folytattak a kamerákon kívül. Míg a kis harmadikosokat vártuk, akik megnézhették a stúdiót, addig a rendező Demeter Levente mesélt nekünk és a médiánál levő két évfolyamtársunknak, hogy mennyivel másabb élőben jelentkezni, mint csak egyszerűen felvenni a műsort. Ezek után Katát kérdezte arról, hogy miért érdemes az újságírói szakmát választani. Aztán megérkeztek a kis harmadikosok, Nyárádi Izabella tanítónővel együtt. Óriási lelkesedéssel várták, hogy bekukkanthassanak a stúdió világába. Száva Enikő és Demeter Levente kérdezgették a gyerekeket a televízióról, illetve arról, hogy milyen számukra egy kedvelt műsor. Ezután pedig ismertették a stúdió munkáját, céljait, illetve azt is, hogy miért olyan fontos kihangsúlyozni, hogy ez egy közszolgálati televízió és mindezt érthető módon adták elő. Végül a gyerekek nekiláthattak a stúdió felfedezésének, elleshették a kamerák használatát, beleülhettek a műsorvezetői székbe és beleélhették magukat a felvételek készítésének világába. Nagyon élvezetes volt látni azt, ahogy a gyerekek nagy átéléssel beszélgettek és nagy odafigyeléssel használták a kamerát. Az öltőzőbe is benézhettünk, ahol Száva Enikő elmagyarázta, hogy mennyire fontos a megfelelő megjelenés a kamerák előtt, illetve azt, hogy a fényviszonyok miatt erősebb sminket kell feltennie. Emellett pedig azt is megtudhattunk, hogy a rendező választja ki, hogy milyen öltözéket visel a műsor ideje alatt. Az egyik kisfiú, Zsolt, igazán beleélte magát a műsorvezetői szerepbe, remekül imitálta a televízióban megszokott beszélgetéseket, kérdezgette, beszéltette „vendégeit” mindenki örömére, hisz élvezet volt nézni, ahogy elmondta a véleményét és szórakoztatta közönségét. A gyerekek két csoportra oszolva figyelhették a ténykedéseket. Az egyik csoport maradhatott lent, míg a másik pár emelettel fennebb, a vágószobában, leshette el a cseleket, amiket a műsor ideje alatt alkalmaznak. Elmagyarázták, hogy hogyan is műkődnek az ottani műszerek, illetve mikre kell odafigyelni, mint például: a világításra, a hangosításra és melyik kameráról menjen a felvétel. Kata, újságíró lévén mindenre figyelt, jegyzetelt, emellett pedig jó tanárként még nekünk is magyarázott, hogy mikre kell odafigyelni, miért hasznos a jegyzetelés és más, hasonlóan fontos információkkal látott el minket. Arról is beszéltünk, hogy, a fotózás terén, egy-egy pillanatkép elképesztően jól meg tudja ragadni a lényeget és be tudja mutatni az adott szituáció jelentőségét. Erre remek példa: a körülbelül másfél-két héttel ezelőtt megjelent autisták világáról szóló cikkhez kapcsolódó kép. Amit látnunk kellett azt láttuk, és ideje volt mennünk, mert még sok tapasztalnivalónk volt hátra.

Katának mennie kellett vissza a szerkesztőségbe, hogy nekifogjon a cikknek és végezze a dolgát. Felvett minket Farkas Antal, és már mehettünk is Szentegyházára, a Szent Gellért Alapítványhoz. A kocsikázás közben gyorsan ettünk egy kicsit, hogy legyen energiánk és közben felvettük Molnár Melinda újságírónőt, akinek rovata már 8 éves, emellett könyvet is készül kiadni. A Szent Gellért Alapítvány nem idegen a számomra, hisz a szomszéd faluról, Kápolnásról származom, ennek következtében többször is részt vettem az alapítvány által szervezett programokon, mint például Őrangyal program vagy a karácsonyi, illetve húsvéti rajzpályázat. Az alapítvány székhelyére megérkezve rengeteg fiatallal találkoztunk, akik az Iskola másként hétre szervezett látogatásra jöttek el. Amíg Molnár Melinda interjút készített, addig mi, Andival, a Pál Emőke által összeállított bemutatót néztük meg és jegyzetelnünk is kellett, de előtte még volt egy kis játék a 7–8. osztályos diákokkal. A bemutató három olyan fiatalt mutatott be, akik annak ellenére, hogy fizikailag sérültek, szellemileg teljesen épek és igazán sokra vitték.

Az első bemutatott személy szürkehályoggal született, megműtötték, majd 10 éves korában agydaganatot fedeztek fel nála, amit eltávolítottak, de bénultsága megmaradt és egész életére a keresztje maradt. Fontos számára, hogy az emberek tudják, hogy a fizikai sérülésből nem következik a szellemi fogyatékosság is. Kamaszként elkezdett verseket írni, így keresve a szabadságot és az önkifejezést. Versei a lövétei Kilátóban, emellett antológiában és online jelennek meg. Verses kötete is jelent meg Lélekmorzsák címmel. Célja a fejlődés és újabb versek írása. „A vers a legjobb lélekterápia” – vallja ő, amivel én is egyet értek.

A második bemutatott személy vállalkozó, átlagos gyermekkort élt egészen 2002. szeptember 4-ig, ugyanis ezen a napon felmászott egy körtefára, ahonnan leesett és emiatt teljesen megváltozott az élete. Jelenleg üzletemberként éli mindennapjait. 2010-ben jött az ötlete, hogy dókákat vesz, amiket bérbe ad az építkezésekhez. Célja az, hogy más területeken is kipróbálja magát és jól teljesítsen ezeken is. Nagyon bizakodó, emellett igazán jó társaság bármilyen beszélgetés során.
A harmadikként bemutatott személy nemzetközi kerekes székes szépségversenyen vett részt, bejutott a legszebb nyolc közé. Nem nyerte meg a versenyt, mégis számtalan csodás élménnyel gazdagodott, illetve ő kapta a közönség díját és a legsportosabb versenyző címet is. 11 évesen érte a szörnyű baleset gokartozás közben, a szabadon hagyott hosszú haja hátrarántódott, így a harmadik háti csigolyája elmozdult a helyéről. A szülei Csíkszeredába vitték, ahol nem a megfelelő segítségben részesült. Segítőkész tanárainak köszönhetően otthon folytatta tanulmányait és sikeresen leérettségizett könyvelőszakon. Jelenleg angol nyelven végez egy online grafikus tanfolyamot, amely számára nagyon sokat jelent.

Véleményem szerint ezektől az emberektől lehet tanulni a legtöbbet. Megtanulhatjuk más szemmel nézni a világot, felfedezni benne és az emberekben a jót, az értékeket. Egy súlyos baleset után, amikor már nincs remény, ezek az emberek megmutatják, hogy igenis szembe lehet szegülni a lehetetlennel és talpra lehet állni. Óriási akaraterőre van szükség és ők mutatják, nap-nap után, hogy milyen sok mindenre vagyunk képesek, ha igazán akarjuk. Úgy gondolom, hogy ezek az emberek megérdemlik a tiszteletet és nem kéne senki szánalommal néznie rájuk, hisz ők is teljes értékű emberek, éppen úgy, mint mi. Öröm nézni, hogy mindhárman megtalálták azt a tevékenységet, amit tudnak, szeretnek és nem merültek el az önsajnálat bugyrában, ahova sokan kerülnek. Az emberek a kis problémákból is hatalmasakat tudnak kreálni és nem veszik észre az élet fontosabb dolgait. Hamar elszalad az idő és egyszer csak azt vesszük észre, hogy jóformán konkrét célok és tervek nélkül éltük le az életünket. Ők ezt folyamatosan megcáfolják.

Miután Szentegyházán betekintést nyerhettünk a mozgássérültek életébe, már indulhattunk is vissza a szerkesztőségbe. Itt beleleshettünk Kata elkezdett cikkébe és örömmel tapasztaltuk, hogy mennyire tehetséges, és rájöttem arra, hogy én magam is szeretnék ilyen tehetséges újságíró lenni. Amíg vártuk, hogy Mihály Róbert, a tördelő, megérkezzen, addig Bálint Erikánál töltöttük az időt. Erika megmutatta a titkárságot és azt, hogy hogyan kell például egy állásajánlatot feltenni az újság internetes oldalára, a Székelyhon.rora , illetve megkeresni azt, ami minket érdekel. Ezek után elmagyarázta, hogy hogyan is működik különböző fotók megrendelése, ha USB-n, vagy CD-n megvannak a képek. A rendelés után körülbelül egy hét múlva pedig már jönnek is a kinyomtatott képek. Mindent elmondott az apróhirdetésekkel kapcsolatosan, amire kíváncsiak voltunk. Volt egy kis szünetünk, ami alatt megehettük a maradék tízórainkat és beszélgethettünk egy kicsit Andival.
A szünet lejárta után mehettünk megnézni, hogy hogyan is megy a tördelés. Elég aprólékos munka, és nagyon oda kell figyelni a részletekre. A tördelő állítása szerint a legkacifántosabb az apróhirdetés, hisz minden hirdetés külön kis keretbe kerül, némelyik pedig még színes is kell legyen és a képeknek is kivehetőknek kell lenniük.

Ezután pedig a főszerkesztő megkért, hogy írjunk egy-egy beszámolót a napunkról, amit megjelentetnek, és a fotós készít rólunk néhány képet, amit majd e-mailen átküldenek. Felajánlották, hogy akár már azonnal neki is foghatunk a beszámolónak, de sajnos csak egy szabad gép volt és én jobban szerettem volna a magam csendjében megírni, így inkább Andi ült a géphez és fogott neki a sajátjának. Amikor elköszöntem mindenkitől, akkor Kata elhívott egy nyugodtabb helyre, ahol megkérdezte, hogy milyen volt a napom és, hogy mi a véleményem az újságírásról és azt kaptam-e, amire számítottam. Mondtam neki, hogy teljes mértékben meg vagyok elégedve ezzel a nappal és, hogy gondolkozom azon, hogy újságíró legyek, emellett pedig nagyon tetszik a kis családjuk, amit a szerkesztőség alapított. Bevallom őszintén, hogy teljesen másra számítottam és nem voltak konkrét elképzeléseim sem, de ez nem számít, mert ezeknél jóval többet kaptam, aminek nagyon örülök.
Úgy gondolom, hogy nemcsak a szerkesztőségnek kell megköszönnöm ezt az élménydús napot, hanem a Rotary Clubnak is, mert a Biztos légy a szakmaválasztásban! programjuk nélkül nem lett volna esélyem megismerni az újságírás csodálatos és rendkívül pörgős világát. Köszönöm szépen, hogy bepillantást nyerhettem ebbe a nagyszerű szakmába!

Gedő Judit, Tamási Áron Gimnázium, XI. B osztály

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét