Táncszínházi előadással érkezik Gyergyószentmiklósra az András Lóránt Társulat

Táncszínházi előadással érkezik Gyergyószentmiklósra az András Lóránt Társulat

Fotó: Bereczky Sándor

Flow című előadását mutatja be Gyergyószentmiklóson az András Lóránt Társulat. A marosvásárhelyiek táncszínházi produkcióját március 3-án este 7 órától nézheti meg a közönség a művelődési ház nagytermében. Ugyanitt szombaton este 7-től a Figura mutatja be Anyegin című előadását.

Székelyhon

2017. március 01., 14:582017. március 01., 14:58

A marosvásárhelyi András Lóránt Társulat ismerős lehet a gyergyószentmiklósi nézőknek, már több produkciójuk is bemutatásra került itt. Legutóbb a Dirty Dancing című előadásuk aratott nagy sikert.
A Flow című előadás ajánlója szerint a Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülést fogalmazza meg. Az elme ezen állapota a függőség kiszolgáltatottságának mókuskerekében őrlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül.
Előadók: Joó Renáta, Szabó Franciska, Kányádi György. Rendező-koreográfus: Bezsán Noémi.
Az előadásra a jegyek ára: 15 lej.

Az Anyegin című előadás Puskin klasszikusa nyomán készült, Nagy Botond jegyzi rendezőként.
Ajánlójában a következőket olvashatjuk: Mitől remekmű az Anyegin? Milyen ma is érvényesnek számító kérdéseket fogalmaz meg ez a csaknem kétszáz évvel ezelőtt született mű? Szerelem, boldogságkeresés? Elég ezekbe a kulcsszavakba kapaszkodnunk, miközben pontosan az elmagányosodással küzdünk?

Folyton várunk valamire, aminek talán csak a saját, öntörvényű valóságunkban van létjogosultsága. Néha annyira ragaszkodunk, hogy azt gondoljuk, az elengedés tulajdonképpen az élet utolsó lényeges momentuma. De ha megszabadulnánk ettől a rögeszmétől, talán határtalan ragyogásként bontakozna ki bennünk egy olyan végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A hétköznapi tapasztalaton túli ajándék pedig mozdulatlan tánc, ízen túli édesség, mely semmivel sem mérhető.
Az Anyegin erről a vágyról mesél és az elengedésnek azon mélységéről, melybe belezuhanni akár több életen keresztül is érdemes a szikrányi, de mindent felülmúló szépség miatt.

Szereplők: Szakács László, Faragó Zénó, Kádár L. Gellért, Szilágyi Míra, Máthé Annamária, Bartha Boróka, Dávid Péter, Boros Mária, Fodor Györgyi, Vajda Gyöngyvér.

A produkció erős fény- és hangeffekteket tartalmaz; az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és legkevesebb tízfős csoportoknak 10 lej.
A jegyek mindkét előadásra megvásárolhatók munkanapokon 10 és 16 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!