A káosz mint tárlatrendező elem

A káosz mint tárlatrendező elem

Fotó: Iochom Zsolt

Új nevet és egy kis frissességet kapott a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) és Hargita Megye Tanácsa által szervezett megyei képzőművészeti tárlat. A kiállítás, amelyet csütörtökön este a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában nyitottak meg, ezúttal a Hargitai Szalon nevet viseli.

Szőcs Lóránt

2013. szeptember 19., 21:092013. szeptember 19., 21:09

2013. szeptember 19., 21:492013. szeptember 19., 21:49

Az is újdonság, hogy ezúttal tematikai felhívással ösztönözték munkák beküldésére, gondolkodásra a megyében élő, avagy innen származó képzőművészeket.

A káosz architektúrája című versenykiállításra 51 szerzőtől 71 alkotás érkezett be, amelyből a Túros Eszter, Botár László, Berze Imre, Damokos Csaba és Ütő Gusztáv alkotta zsűri 35 művész 45 munkáját választotta ki. Azokat az alkotókat, akik szerintük a leginkább eleget tettek a felhívásnak, díjazták is.

Botár László főszervező kifejtette, érdekesen alakult a mezőny, sokkal több fiatal képzőművész jelentkezett, mint máskor. Jót tett az újítás a versenytárlatnak – emelte ki Ferencz Angéla, a HMKK igazgatója, hozzáfűzve, fontos, hogy a szakma értékelje ezeket a megmérettetéseket, hiszen így lesznek színvonalasabbak.

Botár László ezzel a szokatlan szótársítással alaposan feladta a leckét a képzőművészeknek – vélte Székedi Ferenc újságíró is, de szerinte éppen emiatt születhettek érdekesebb és különbözőbb válaszok, mint korábban. „Vannak, akik jelképekként fogják fel a káosz üzenetét, mások visszatekintenek a görög mitológiai indíttatásokra, megint mások a színek és vonalak erőteljes kavargásával, az ösztönfestészet zabolátlanságával próbálják elkapni a témát, de nem ritka az egy-egy parádés ötletre való rátalálás vagy az időbeli és térbeli funkcióváltás meghökkentő kísérlete sem” – hangsúlyozta Székedi.

Nicolae Bucur műkritikus egyáltalán nem csodálkozott a fiatalabb alkotók jelentkezésén, szerinte a káosz egyre inkább uralkodó elem a kortárs világunkban. Victor Hugo nyomán azt is megjegyezte, hogy a káosz csak látszat, a világegyetem alapját a rend képezi.

Szóval, első látásra bármennyire is kaotikusnak tűnik a kiállított munkák zöme, mégis valahol a színek harmóniáján vagy a vonalak mentén érződik a rendezési elv is, amelyre az alkotók építik, komponálják munkáikat – tesszük hozzá. Amúgy ezt legjobban a szemlélődő állapíthatja meg, mi is csatlakozunk Székedi Ferenc véleményéhez, ami az est folyamán elhangzott, hogy: „a kép voltaképpen ott kezdődik, ahol véget ér a le- és körülírás, a verbális nyelvre lehetetlenség lefordítani a vizualitást”.

Díjazott alkotók: Xantus Lehel, Damó István, Kolumbán-Antal József

További kiállítók: Bajkó Attila, Berze Imre, Biró Gábor, Boér Lenk Ilona, Botár László, Csata Jenő, Csillag István, Erőss Csongor, Fazakas Csaba, Ferencz M. Lajos, Gidó Szende Melinda, Horváth Levente, Jakab András, János Erika, Kusztura Sándor, Lakatos László, Márton József, Mezey Ildikó, Nagy Edina, Nagy Ödön, Puşcaş László, Sebestyén Róbert, Szabó Árpád, Szabó I. János, Szász Borbála, Tar Lóránt, Török Ferenc, Turcza László, Vass Mária-Magdolna, Xantus Géza, Zsigmond Márton és Zsombori Béla.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!