Sakklépésben Biró Sándorral

Sakklépésben Biró Sándorral

Fotó: Veres Nándor

A nemzetközi sakkvilág nagymesterei, Bobby Fischer, Garri Kaszparov, Anatolij Karpov is büszkélkedhetett, büszkélkedhet olyan sakk-készlettel, amelyet Biró Sándor saját kezűleg készített.

D. Balázs Ildikó

2015. június 24., 10:352015. június 24., 10:35

A gyergyóditrói születésű, Csíkszeredában élő Biró a Csíki Hírlap megjelenése óta heti rendszerességgel közli Sakklépésben című rovatát, azzal a nem rejtett szándékkal, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a sakkot. Biró Sándor 46 éve sakkozik, 26 éve nemzetközi mester.

„A sakkal mint fogalommal már hatéves koromban megismerkedtem. Egy alkalommal kaptam egy lejt, és elküldtek Laci bácsihoz, a borbélyhoz, ahol már tíz felnőtt várakozott. Az asztal alatt volt egy sakk-készlet, két férfi egy láda borban fogadott a győzelemre, és sakkozni kezdett. Mivel édesapám üzletvezető volt tizenkét évig, tudtam, hogy az akkori legfinomabb bor nyolc lej tíz baniba kerül üveg nélkül, s kiszámoltam, hogy a játékot megnyerő férfi egyből 81 lejt nyert, ami azt jelenti, hogy szinte tíz százalékát megnyerte egy havi fizetésnek. Mondtam is otthon édesapámnak, tanítson meg sakkozni, mert én is tudnék nyerni egy láda bort. Az üzletben volt egy sakk-készlet, én mindig dugtam el, nehogy valaki megvásárolja. Édesapám vette észre és tette a helyére. Amikor befejeztem a hetedik osztályt, megvette nekem, és megtanított sakkozni. Egy hónapra rá 10–0-ra vertem, és akkor úgy felveszett, hogy azt mondta, többet velem nem sakkozik. Ezt a mondását be is tartotta. Később aztán Molnár János ditrói rutinos vén róka tanított meg a sakk bizonyos szabályaira” – eleveníti fel az évtizedekkel ezelőtt történteket Biró Sándor.

A fiatal Biró Sándor 1972-ben került Csíkszeredába, öt évet tanult a faipari szaklíceumban, innen indult versenyszerű sakkpályája. Sajnos – jegyzi meg – sok évet veszített azzal, hogy 1972-től nem volt aktív sakktevékenység. „Ahhoz képest, hogy ma négy-öt-hat éves tanítványaim vannak, én ebben a korban még a lépéseket sem ismertem. A mai világban 13 évesen már nagymesterek a tehetséges fiatalok, húsz éven alul már szinte felnőtt világbajnok, felgyorsult nagyon a világ. A 46 év alatt a bukaresti Politechnika edzője két hetet dolgozott velem, és amit ő tanított, azzal élek ma is. Ha az edző jó irányt mutat, az nagyon meghatározza a gyors fejlődést.”

„Kimagasló eredményt nem tudok mondani, nem vettem részt sem világ-, sem Európa-bajnokságon, elsősorban anyagi gondok miatt. 1977-ben Bukarest ifjúsági bajnoka lettem, akkor a bukaresti Politechnika csapatának ifjúsági játékosa voltam. 1990 előtt 11 évig a csíkszeredai fafeldogozó vállalatnál voltam sportolóként alkalmazva mint bútorasztalos. 1990 januárjában aztán utcára kerültem, az új igazgató azt mondta, lógó emberre nincs szükség. Persze rosszul esett, de egy hét múlva jöttem rá, hogy nekem ezzel tulajdonképpen kinyitotta a szemem, hiszen az utcára kerülés az embert nagyon tudja ösztönözni” – meséli. Ekkor merült fel annak kérdése is, hogy marad-e a sakk terén vagy sem, végül nem váltott. Élete során – jegyzi meg – sok nehézségen sikerült túllépni. „1983-ban, amikor nősültem, a feleségem tudta, hogy mire számíthat, hogy versenyről versenyre kell menni. Két nap alatt a lakodalmi pénzünket sakk-könyvekre fordítottam, de azt mondtam, vissza fog jönni kamatostól a pénz a könyvekből szerzett tudás által. Akkor csak arról feledkeztem meg, hogy a szocialista államokban a győzelemért általában serleg és oklevél, jobbik esetben egy rádiókazettofon járt, és nem pénzbeli jutalom. Amikor 1990 januárjában utcára kerültem, a feleségem újra mellém állt, hogy folytathassam, és hála Istennek, akkor anyagilag is tudtam bizonyítani a versenyekből” – fűzi hozzá.

Bíró Sándor ma öt ország – Románia, Magyarország, Ausztria, Németország, Franciaország – sakkcsapatában van leigazolva, több csapatban nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is tevékenykedik. Beszélgetésünket megelőzően egy kis csíkszeredai tanítványával foglalkozott, délután pedig az internetnek köszönhetően már egy németországi tanítványával volt edzése, aki korábban fejben számoló világbajnok volt. Mindezek mellett versenyszervezéssel is foglalkozik, hazai és külföldi újságokban, szaklapokban közöl a sakk világával kapcsolatos híreket, elemzéseket. A kilencvenes években – nem szakadva el szakmájától – fából készített sakk-készletet, ezeket használták például több alkalommal is rangos nemzetközi megmérettetéseken, de vásárolt tőle sakk-készletet Bobby Fischer, sőt megajándékozta Kaszparovot és Karpovot is.

Bíró Sándor nevetve meséli, játszott már tíz táblás vakszimultánt (több játszma egyidejű vezetése a tábla megtekintése nélkül, amikor is a „vakjátékos” szóban közli lépéseit) is első munkahelyén, így „mutatva” meg, hogy ki is ő valójában, és a sakknak köszönhetően alakult jól sorkatonai szolgálata is. Tisztjének két barátját győzte le és élhette a levélkihordók könnyű életét. Ma már csak azt fájlalja, hogy későn tanult meg sakkozni. „Ne sajnálják a sakkoktatást a gyermekektől. A sakk a gyerekek előnyére szolgál” – hívja fel a szülők figyelmét.

Lelkesedése talán néha hanyatlik, de nem adja fel. Legszebb álmaiban elképzeli, hogy szponzora van vagy nyer a lottón, mert megrögzött lottózó, és így megmutathatná a világnak, hogy el tudja érni a nagymesteri címet. „Egy ötvenezer eurós támogatással három év alatt sikerülne. Még 58 évesen is érzek magamban annyi energiát, erőt, tudást” – jegyzi meg határozottan a Csíki Hírlap Sakklépésben című rovatának vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!