A gyergyóditrói születésű, Csíkszeredában élő Biró a Csíki Hírlap megjelenése óta heti rendszerességgel közli Sakklépésben című rovatát, azzal a nem rejtett szándékkal, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a sakkot. Biró Sándor 46 éve sakkozik, 26 éve nemzetközi mester.

„A sakkal mint fogalommal már hatéves koromban megismerkedtem. Egy alkalommal kaptam egy lejt, és elküldtek Laci bácsihoz, a borbélyhoz, ahol már tíz felnőtt várakozott. Az asztal alatt volt egy sakk-készlet, két férfi egy láda borban fogadott a győzelemre, és sakkozni kezdett. Mivel édesapám üzletvezető volt tizenkét évig, tudtam, hogy az akkori legfinomabb bor nyolc lej tíz baniba kerül üveg nélkül, s kiszámoltam, hogy a játékot megnyerő férfi egyből 81 lejt nyert, ami azt jelenti, hogy szinte tíz százalékát megnyerte egy havi fizetésnek. Mondtam is otthon édesapámnak, tanítson meg sakkozni, mert én is tudnék nyerni egy láda bort. Az üzletben volt egy sakk-készlet, én mindig dugtam el, nehogy valaki megvásárolja. Édesapám vette észre és tette a helyére. Amikor befejeztem a hetedik osztályt, megvette nekem, és megtanított sakkozni. Egy hónapra rá 10–0-ra vertem, és akkor úgy felveszett, hogy azt mondta, többet velem nem sakkozik. Ezt a mondását be is tartotta. Később aztán Molnár János ditrói rutinos vén róka tanított meg a sakk bizonyos szabályaira” – eleveníti fel az évtizedekkel ezelőtt történteket Biró Sándor.

A fiatal Biró Sándor 1972-ben került Csíkszeredába, öt évet tanult a faipari szaklíceumban, innen indult versenyszerű sakkpályája. Sajnos – jegyzi meg – sok évet veszített azzal, hogy 1972-től nem volt aktív sakktevékenység. „Ahhoz képest, hogy ma négy-öt-hat éves tanítványaim vannak, én ebben a korban még a lépéseket sem ismertem. A mai világban 13 évesen már nagymesterek a tehetséges fiatalok, húsz éven alul már szinte felnőtt világbajnok, felgyorsult nagyon a világ. A 46 év alatt a bukaresti Politechnika edzője két hetet dolgozott velem, és amit ő tanított, azzal élek ma is. Ha az edző jó irányt mutat, az nagyon meghatározza a gyors fejlődést.”

„Kimagasló eredményt nem tudok mondani, nem vettem részt sem világ-, sem Európa-bajnokságon, elsősorban anyagi gondok miatt. 1977-ben Bukarest ifjúsági bajnoka lettem, akkor a bukaresti Politechnika csapatának ifjúsági játékosa voltam. 1990 előtt 11 évig a csíkszeredai fafeldogozó vállalatnál voltam sportolóként alkalmazva mint bútorasztalos. 1990 januárjában aztán utcára kerültem, az új igazgató azt mondta, lógó emberre nincs szükség. Persze rosszul esett, de egy hét múlva jöttem rá, hogy nekem ezzel tulajdonképpen kinyitotta a szemem, hiszen az utcára kerülés az embert nagyon tudja ösztönözni” – meséli. Ekkor merült fel annak kérdése is, hogy marad-e a sakk terén vagy sem, végül nem váltott. Élete során – jegyzi meg – sok nehézségen sikerült túllépni. „1983-ban, amikor nősültem, a feleségem tudta, hogy mire számíthat, hogy versenyről versenyre kell menni. Két nap alatt a lakodalmi pénzünket sakk-könyvekre fordítottam, de azt mondtam, vissza fog jönni kamatostól a pénz a könyvekből szerzett tudás által. Akkor csak arról feledkeztem meg, hogy a szocialista államokban a győzelemért általában serleg és oklevél, jobbik esetben egy rádiókazettofon járt, és nem pénzbeli jutalom. Amikor 1990 januárjában utcára kerültem, a feleségem újra mellém állt, hogy folytathassam, és hála Istennek, akkor anyagilag is tudtam bizonyítani a versenyekből” – fűzi hozzá.

Bíró Sándor ma öt ország – Románia, Magyarország, Ausztria, Németország, Franciaország – sakkcsapatában van leigazolva, több csapatban nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is tevékenykedik. Beszélgetésünket megelőzően egy kis csíkszeredai tanítványával foglalkozott, délután pedig az internetnek köszönhetően már egy németországi tanítványával volt edzése, aki korábban fejben számoló világbajnok volt. Mindezek mellett versenyszervezéssel is foglalkozik, hazai és külföldi újságokban, szaklapokban közöl a sakk világával kapcsolatos híreket, elemzéseket. A kilencvenes években – nem szakadva el szakmájától – fából készített sakk-készletet, ezeket használták például több alkalommal is rangos nemzetközi megmérettetéseken, de vásárolt tőle sakk-készletet Bobby Fischer, sőt megajándékozta Kaszparovot és Karpovot is.

Bíró Sándor nevetve meséli, játszott már tíz táblás vakszimultánt (több játszma egyidejű vezetése a tábla megtekintése nélkül, amikor is a „vakjátékos” szóban közli lépéseit) is első munkahelyén, így „mutatva” meg, hogy ki is ő valójában, és a sakknak köszönhetően alakult jól sorkatonai szolgálata is. Tisztjének két barátját győzte le és élhette a levélkihordók könnyű életét. Ma már csak azt fájlalja, hogy későn tanult meg sakkozni. „Ne sajnálják a sakkoktatást a gyermekektől. A sakk a gyerekek előnyére szolgál” – hívja fel a szülők figyelmét.

Lelkesedése talán néha hanyatlik, de nem adja fel. Legszebb álmaiban elképzeli, hogy szponzora van vagy nyer a lottón, mert megrögzött lottózó, és így megmutathatná a világnak, hogy el tudja érni a nagymesteri címet. „Egy ötvenezer eurós támogatással három év alatt sikerülne. Még 58 évesen is érzek magamban annyi energiát, erőt, tudást” – jegyzi meg határozottan a Csíki Hírlap Sakklépésben című rovatának vezetője.