Több idegen nyelvben a fenyőfélék különböző nemzettségeit teljesen különböző nevekkel illetik, míg a magyarban a nemzettség mindegyik tagjának nevében benne van a fenyő szó, így ha egyszerűen csak fenyőről beszélünk, akkor a fogalom sokkal többet foglal magában, mint gondolnánk. Karácsonyfaként csak három nagyobb nemzettség valamelyike szokott bekerülni a lakásba, vagy lucfenyő (Picea) vagy jegenyefenyő (Abies) vagy ritkábban tűnyalábos fenyő (Pinus). A lucfenyő nemzettségére a rövidebb és hegyes, szúrós tűlevelek jellemzőek, amelyek a hajtásokat teljesen körbenövik. Ezeknek a fáknak a száradással nagymennyiségben hullnak a leveleik. A jegenyefenyők levelei jellegzetesen lapítottak, az esetek többségében alig szúrnak, és a hajtáshoz nagyon jellegzetesen vannak hozzánőve, elhullásuk sem annyira tömeges.

A közönséges lucfenyő

A klasszikus karácsonyfa a közönséges lucfenyő (Picea abies)! Ez a fa szokott a legolcsóbb lenni, mégis egyre jobban veszít népszerűségéből. Ennek okai, hogy a fiatal fák – hacsak a faiskolában nem voltak rendszeresen metszegetve – ágai ritkábban, lazábban állnak, az ágak hajlékonyak, nem bírják megtartani a díszeket, és a melegben a fenyő nagyon hullatja a tűleveleit. Ha nem helyezzük vizes edénybe, akkor az új esztendőre már nagyon megcsupaszodik. De ennek a fának az illata nagyon kellemes és erős. A meleg szobában a kéregből és a levelekből kipárolgó illóolajak betöltik az egész lakást, kellemes hangulatot alakítva ki, és ebben a dologban nincs hozzá hasonló. A londoni és New York-i karácsonyfa mindig egy közönséges lucfenyő, amelyet ezek a városok hagyományosan Norvégiától kapnak ajándékba.

A jegenyefenyő és ritkább fajták

Népszerűség szerint a második helyre a kaukázusi jegenyefenyőt vagy más nevén Nordmann-fenyőt (Abies nodrmanniana) sorolnám. A fiatal fák sokkal tömöttebbek, mint a hasonló korú lucfenyő, a fának eleve szabályos kúpszerűre alakul a koronája. Leveleit alig vagy egyáltalán nem hullatja el, a teljesen elszáradt fa is ugyanolyan dús szokott lenni, mint amikor feldíszítettük. Jellegzetes fenyőillata kevés, vagy alig van, inkább csak a levelek megdörzsölésekor szabadul fel. Lassú növekedése, és a növekvő kereslet miatt sokkal drágább, mint az előző.

Az ezüstfenyő vagy szúrós luc (Picea pungens) szintén tömött, természetes körülmények között is szép, szabályos koronát nevelő növény, karácsonyfaként érdekessége a kékes ezüstös színe, hátrányát már neve is mutatja: belőle lesz a legszúrósabb karácsonyfa.

A közönséges jegenyefenyő (Abies alba) a karácsonyfafarmok megjelenése óta sokat veszített népszerűségéből. Olcsóbb választás, mint a nordmann, de tömött koronát, merev ágakat vagy erős illatot ne várjunk el tőle. Levelei nem hullnak, egyáltalán nem szúrnak, és szép mélyzöldek.

A nemes jegenyefenyő (Abies procera) mifelénk még nem tett szert elég ismertségre, de nyugaton nagyon népszerű. Leveleinek színe kékes, akár a szúrós lucé, de egyáltalán nem szúrnak, puhák, és minden karácsonyfa közül ennek a tűlevelei álnak a legdúsabban. Az ágak és hajtások kérge nem is látszik, ellenben a koronája nem szokott túlságosan tömött lenni. A jegenyefenyőkre jellemzően alig hullat.

Tűnyalábos fenyő (Pinus) ritkán kerül mifelénk karácsonyfaként a lakásba, egyértelműen felismerhetőek, mivel tűleveleik sokkal hosszabbak mind más fenyőféléknek, és 2–5 csoportokban vannak. Előnyük éppen különlegességükben van, ha nem szokványos fát akarunk díszíteni, csak akkor válasszunk ilyent. A koronájuk még metszés mellett is ritkás, laza marad, de legalább ágaik merevek, levélhullásuk változó, de tartósabbak, mint a lucfenyőfélék.

Ha virágedényben nevelt fát választunk, akkor csak fokozatosan vigyük be a lakásba, először töltsön pár napot egy hűvös verandában vagy erkélyen. Az ünnepek alatt bőségesen öntözzük, s ha a díszeket nem sajnáljuk, akkor permetezzük is leveleit, majd a lakásból való kivitel újra fokozatosan történjen meg. Mindez fontos feltétele annak, hogy a fa túlélje a lakásban eltöltött néhány meleg napot.