Kisasszonyok csuhéból

Kisasszonyok csuhéból

Fotó: Veres Nándor

Légies, karcsú, arasznyi kukoricacsuhé-babákat készít a Csíkszeredában élő Bálint Beáta. Maga sem tudja, hogyan indult ez a szenvedély, tény, hogy ma már többnyire ez tölti ki szabadidejét. Az elmúlt három évben már több száz, kis női alakot formázó kukoricacsuhé-baba került ki a két keze közül.

D. Balázs Ildikó

2014. október 28., 13:402014. október 28., 13:40

„Először nagynéném mutatta meg a babakészítést anyagból, aztán arra gondoltam, kipróbálom kukoricacsuhéból, lévén, hogy a szüleim Maros megyében laknak, ott bőven van alapanyag. A kezdetekhez viszonyítva sokat változtattam rajtuk. Ma már például kis horgolt kalapot vagy horgolt táskát is készítek, mindegyikük kezében van vagy táska vagy virág. Mostanában díszítem a ruháikat is. Arcot nem festek, amit többen furcsállnak is, de úgy érzem, arccal más lenne a hatásuk. Nekem így jobban tetszenek” – meséli Beáta, miközben mutatja a kis, női alakokat öltő babákat. Mint mondja, korábban egy baba készítése sok időt felvett, ma már egy-két nap alatt elkészül.

„A kukoricacsuhét megáztatom, így annyira megpuhul, hogy formázható lesz. Megformálom a nedves csuhéból a babát, és így szárad meg. Ha nem nedves a csuhé, nem lehet vele dolgozni, mert összetörik” – fedi fel a babakészítés titkait. „Nagyon szeretem készíteni. Mikor hozzálátok, magam sem tudom, mi lesz belőle, milyen lesz a végső formája. Aztán ahogy dolgozok, alakot ölt. Számomra ezek a női alakok a régmúlt időket idézik, és ez valamiért nagyon közel áll hozzám.”

Ősszel ennek van inkább a szezonja, karácsonykor pedig angyalalakot öltenek a babák, és születnek – egy kisgyereket idézve – az angyallányok. Egy-két darabhoz jobban kötődik, azokat otthon őrzi – mondja –, talán azért, mert igen sokat dolgozott velük, de ha a babák többségét el is ajándékozza, fényképen az összeset megörökíti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!