Így készítse fel a testét a tavaszra

Így készítse fel a testét a tavaszra

Fotó: Balázs Katalin

A mozgás évének nevezte ki 2017-et Szabó Lóránt gyergyószentmiklósi gyógymasszőr és csontkovács, a természetes életvitel híve, a hagyományos gyógyászat művelője. Az ő tavaszi tanácsaira voltunk kíváncsiak. Szólt a mozgás és étkezés arányáról, a legbeváltabb fogyókúrás módszerről, de a divatos diétákról is.

Balázs Katalin

2017. február 22., 16:022017. február 22., 16:02

– Mit jelent, hogy az idei év a mozgásé Szabó Lórántnál?

– Inkább a lelkemmel foglalkoztam a korábbiakban, most a testem edzésére akarok nagyobb hangsúlyt fektetni. Felfedeztem egy nagyon jó mozgásformát, a fegyencedzést, ami tulajdonképpen a munkám levetítése, nincsenek súlyok, sportszerek, saját testtel végzett munka. Mindig bemelegítek a nap elején, és figyelek arra is, hogy a nap során legalább egyszer megizzadjak. Munkámhoz szükséges a jó erőnlét, hogy emeléskor például ne történjenek sérülések. Fontos ez az otthoni beteggondozásban is, amit épp most tanulok és gyakorlok, illetve a csontkovácsolásnál is, de az életben minden területen. A legtöbb probléma forrását, s nem csak a mozgásszervi betegségekét, én a mozgáshiányban látom.

– Ezt a megmozdulást szemlélteti azzal is, hogy a hagyományos orvoslást immár nem otthonában, hanem bérelt helyiségben végzi? A gyógyító kilépett a jurtájából?

– Régen nem volt olyan, hogy foglalkozása gyógyító. A napi munkát végző ember, aki értett hozzá, segített embertársai baján. Sosem azon volt a hangsúly, hol történt a gyógyítás, én sem a helyszínben, hanem a gyógymódokban akarok hagyománytartó lenni. Nekem ez a munkám.

– Sokra tartja ön a reggeli nyújtózódás jelentőségét...

– Nálunk az egész család, feleségem, három gyermekem nyújtózkodik, így indul a napunk. Csenget az óra, és mi nem futamodunk meg, hanem ízületeinket, izmainkat készítjük rá a mozgásra. Ha megfigyelünk egy macskát, egy kutyát, megnyújtja a lábait ébredés után rögtön, akárcsak a madár a szárnyait. Már az ágyban nyújtózkodom, aztán felkelve átlós átfordulásokkal a gerincemet melegítem be. Olyan ez, mint egy nyulánkozó gyermek, és ez is a lényege: rábukkanni régi, működő dolgainkra. Mert nem kell feltalálni. Nézzünk szét a természetben: a mozdulatlanság az a halál. Ez mindenre vonatkozik.

– Rábukkanni régi önmagunkra... ilyenkor, tavasz táján épp ezt szoktuk keresni. A régi formánkat, amit tornával lehetne visszanyerni, de nincs meg a hozzá szükséges energia. Hogyan lehet hozzákezdeni a folyamathoz?

– Rendszeresen probléma ez, amikor jön a tavasz, felmelegszik az idő, le kellene vetni a vastagabb ruhákat, de nem szívesen mutatjuk meg, mi van alattuk. Ilyenkor szoktak az emberek megijedni, s pár nap alatt akarnak lefogyni. Hirtelen fogunk hozzá, óriási eredményt várunk például a tisztítókúrától, s aztán ennek leszünk a betegei. Amit hónapokon át magunkra szedtünk, azt nem lehet egy hét alatt leapasztani. Ne akarjunk mindent, és ne vonjunk meg mindent a testünktől. Reggel nyújtózzunk, szellőztessünk gyakran, és járjunk többet gyalog, ne csak a tévé távirányítója és az autó közötti távon. Sétáljunk, aztán egy kicsit erőltetettebb tempóban menjünk, bár naponta egyszer izzadjunk meg egy kicsit, így kitisztul a bőrünk, gyorsul a szívverésünk, jobb lesz a vér és nyirokkeringés. Táplálkozzunk a mozgásunk arányában, mert indokolatlanul sokat eszünk.

– Erő kell az elinduláshoz, és tavasszal energiából van a legkevesebb...

– Ez attól van, hogy hiába vagyunk túltápláltak, esszük sokszorosát annak, mint amennyire szükségünk lenne, a szervezetünk a sejtek szintjén éhezik. Nem kapja meg a megfelelő tápanyagminőséget: ásványi anyagokat, nyomelemeket, vitaminokat. Mindennapos példa nálam az olyan kliens, aki fektében begörcsöl. Pezsgőtabletta a legkézenfekvőbb, de honnan tudjuk, mi van azokban? Ami a folyadékbevitelt illeti: a vizet nem helyettesíti más csak a tiszta víz. Szuper jók a gyógyteák, de azt kell inni, amit mi szedtünk le, szárítottunk, morzsoltunk. Ezzel kellene kezdeni a tavaszi felkészülést: elhagyni a zsíros ételeket, csökkenteni a cukrot, a kenyeret. Nem lehet egyszerre lemondani mindenről, csak fokozatosan. Keresni kell a zöldeket, az ablakban is nevelhető metélőhagyma, petrezselyemzöld, citromfű. Csipkebogyó is van a környékünkön, nem kell főzni, csak este meleg vízbe tenni, reggel a levét meginni. És keresni a növényi rostokat, például a zabot. Erről szól a hegy alatti zabozás is, pehelyként nagyon jó reggeli indító. Egy lej hetven baniért már kapható fél kiló, nem kell sok pénzt kiadni indokolatlanul.

– Mindig vannak divatos kúrák. Mit gondol a léböjtkúráról, a kurkumakapszuláról?

– Kipróbáltam a léböjtöt, olyan fáradt voltam, hogy szinte befeküdtem a kliens mellé az ágyba. Azt hiszem, inkább olyanoknak való, akik kevés fizikai munkát végeznek. A kapszulák? Honnan tudjuk, hogy mi van azokban? A reklámhullám elér mindenhová. Behozzák a termékeket is jó pénzért. A tiltás nem szokott használni, én azt mondom, aki kíváncsi a hatására, próbálja ki. Ha működik, használja, költsön rá. Ha nem, itt van a kertünkben minden. A természetes, nálunk is fellelhető alapanyagokra érdemes inkább hagyatkozzunk. Ételünk álljon minél közelebb az élethez. Nincs jobb ízű kenyér, mint aminek a búzáját sütés előtt őrölték meg, és a legjobb az a saláta, amihez a hozzávalókat frissen szedjük. És a szervezet mindig meghálálja, ha valamit érte teszünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!