BMW 3-as sorozat: felfrissült stílus

BMW 3-as sorozat: felfrissült stílus

A BMW 3-as sorozat éveken át volt a sportszedán szegmens jelképe, de a versenytársak megújult modelljei miatt égető volt már egy frissítés.

2016. február 08., 12:192016. február 08., 12:19

Az újonnan átalakított Mercedes-Benz C-osztály félelmetes riválissá vált, a Cadillac ATS jobb menetdinamikával büszkélkedhet és az Audi A4 teljesen átdolgozott, új formát kap még az idén. Eközben a BMW 3-as sorozat veszített vonzerejéből.

A 2016-os évben a 3-as sorozat kap egy ráncfelvarrást, amely túllép a külcsínen. Ez nem jelenti azt, hogy kihagyják a kozmetikát: a fényszórók élesebb és szögletesebb kontúrt kapnak, és már elérhetőek full LED-es – vagy adaptív full LED-es – kivitelben is. A hátsó lámpák (ezek már szériában LED-ek) új formát és új belsőt kapnak, bár csak a márka valódi rajongói fogják észrevenni a különbséget. Az első és hátsó lökhárítókat is újratervezték, ezzel látvány szempontjából közelebb kerültek a 4-es sorozathoz.

A motortérben a jelenlegi N20 turbófeltöltős négyhengeres marad a 320i és 328i kocsikban, de az N55 turbófeltöltős soros hathengeres motort kiszórták annak a javára, amit B58-nak neveznek. Az új turbós hatos – ismét háromliteres – a BMW moduláris motorcsaládjának tagja, amely három-, négy- és hathengeres megoldásoknál használható (Európában háromhengeres az új 3-as alapmotor, ettől az amerikai piacot megkímélték). Ismét van még egy négyhengeres dízelmotor is, a 328D-ben.

Azok számára, akik még mindig a kombit kedvelik, a jó hír az, hogy a longroof karosszéria ismét elérhető Amerikában, ugyanazon 328i és 328D formában. Ezek összkerék-meghajtásúak, csakúgy, mint korábban, és csupán egy kis, de hűséges vevőkört vonzanak majd.

Míg mi várjuk, hogy az új hathengeres motort kipróbálhassuk, talán még jobban szeretnénk tudni, hogy az új futómű beváltja-e hozzá fűzött reményeket. Mindenesetre úgy hangzik, mintha a BMW hallgatna vevőire, ami nagyon bíztató jel.

A cikk megjelenését a www.autoalkatreszek24.hu támogatta.

(X)

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!