‒ Vágjunk a közepébe: mi kell ahhoz, hogy boldogok legyünk?

‒ A boldogság szubjektív élmény, attól függ, hogy milyen jelentést adunk az élet dolgainak. A kedvező jelentések szubjektív élményben is úgy fogalmazódnak meg bennünk, hogy boldog vagyok, jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban. Ennek több vetülete van, egyrészt például az, hogy egészséges vagyok fizikailag és mentálisan, hogy az emberi kapcsolataim rendben vannak, de igazból ahány rendszerszint van az emberi felépítményben, mindegyiken óhajtjuk, hogy a dolgok jól menjenek. A fizikai rendszerszinten, hogy legyünk egészségesek, mert a test nem valamiféle különálló képződmény az elmétől és lélektől. Ha úgy minősítem az életet, hogy magammal, egészségemmel, állapotommal rendben vagyok, a kapcsolataimmal – ez a szociális szint ‒ rendben vagyok, a világ, amiben élek, biztosítja azt a minőséget az életemhez, ami kell az emberi méltósághoz – ez az abszolút társadalmi szint ‒ akkor azt mondjuk, hogy boldog vagyok. És végül a vertikális dimenzió is az emberi lény része, ez a spirituális dimenzió. Tehát az mondhatom, hogy boldog vagyunk akkor, ha teljes egész valómban a legparányibb sejtekig és érzelemmolekuláig, valamint a legmagasabb dimenzióig, a spirituálisig rendben vagyok, összhangban magammal, a világgal és a kettő kapcsolatával.

‒ De van egyáltalán ilyen helyzet?

‒ A tudomány kiemel, magasabb szinten fogalmaz. A fent leírt a tökéletes boldogság lenne. Azt tudjuk pontosan, hogy az emberben az örömérzés viszonylag mulandó, de ha nem volna az, akkor nem volna viszonyítási alap sem. Összehasonlítási élményekre van szükség ahhoz, hogy a rossz ellenében fel tudjuk emelni a fejünket és azt tudjuk mondani, hogy ennek most örülök. A kérdés helyesen nem az, hogy mitől is vagyunk boldogok, hanem az, hogy mikor voltál igazán boldog az életedben? Egy világszintű összehasonlító vizsgálatból kiderül, hogy a boldogság nem tárgyakhoz, értékekhez, anyagi dolgokhoz kötődik. Mindenkinek a világon valami olyan esemény jut az eszébe, amikor valaki szerette, ő valakit szeretett, ennek kifejezést is adott az a pillanat vagy óra, együtt voltak, örültek egymásnak és beszélgettek. Vagyis szeretni egymást, együtt lenni, beszélgetni, szeretetben lakozni az életben: lényegében ez a fundamentális boldogság.

A teljes interjú az Erdélyi Napló április 16-án megjelenő 15. lapszámban olvasható.