„Kicsi zsákkal élvezhetőbb az út”

„Kicsi zsákkal élvezhetőbb az út”

Az El Camino útja az élet metaforája – állapította meg a székelyudvarhelyi fekvőbringás, Szabó Zoltán, azaz Kobra egy katalán lánnyal folytatott hosszas beszélgetés után, Spanyolország számára ismerős tájain tekerve. A zarándokúton, ahol évekkel ezelőtt átértelmezte addigi életét, most újraélte régi emlékeit – az eddig megtett közel 30 ezer kilométer után úgy fest, a lelke is megpihen.

Bálint Kinga Katalin

2014. szeptember 13., 10:032014. szeptember 13., 10:03

2014. szeptember 13., 10:172014. szeptember 13., 10:17

Zarándokok százaival találkozik naponta a székelyudvarhelyi Szabó Zoltán, becenevén Kobra a francia El Camino, azaz Szent Jakab-út spanyolországi szakaszán – ott halad hazafelé lélegzetelállítóan szép tájakon, többnyire nyugodt tempóban, lélekemelő zenéket hallgatva. A Góbé termékcsalád által támogatott fekvőbringás tavaly június 16-án indult útnak Udvarhelyről, hogy BéBike névre keresztelt fekvőbringáján két év alatt körbebiciklizze a Földet, ám a vártnál gyorsabb ütemben halad: mindeddig közel harmincezer kilométert hagyott maga mögött, s Ázsia, Új-Zéland, illetve Észak-Amerika után újra Európában teker – mostani számításai szerint karácsonyra érkezne haza.

Nem tavaly kezdődött azonban a világjáró nyughatatlan vándorlása: korábban hegyet mászott az Alpokban, a Kaukázusban és a Himaláján, gyalogosan elzarándokolt Csíksomlyótól Rómáig, s gyalogszerrel, illetve kerékpárral is eljutott már a Szent Jakab-úton Santiago de Compostelába is, az út egy szakaszát most visszafelé teszi meg. A spanyolországi Galícia tartományban található város Jeruzsálem és Róma után a világ harmadik legnagyobb keresztény zarándokhelye: évente több tízezer hívő, illetve útját, önmagát kereső járja végig az utak egyikét, amelyek a hagyomány szerint az idősebb Szent Jakab földi maradványainak nyugvóhelyet biztosító Santiago de compostelai székesegyházig vezetnek.

Nehézkes megérkezés

A bringásnak a Caminóig vezető útja sem telt eseménytelenül. Az unalommentes utazást már augusztus 21-i, Mexikóvárosból Lisszabonba vezető repülőútja előzményei biztosították. Aznap a reptéren BéBike, illetve Kobra többi poggyásza egy nagy dobozba gyömöszölve várta csomagtérbe kerülését, mígnem kisült, hogy a negyvenöt kilogrammos csomagot kétfelé kell osztani, szállításáért pedig száz eurós többletet kell fizetni: a törvények szerint a rakodómunkások nem emelhetnek harminc kilogrammosnál nehezebb súlyt. Kobra kisebb reptéri közjáték után kénytelen volt a rendelkezések szerint eljárni, de kis híján így is lekéste a repülőt.

Portugália fővárosában aztán fellélegzett kissé, egyúttal ráébredt, milyen távol került a szokványos mindennapi élettől az elmúlt több mint egy évben: „Furcsa érzés újra Európában lenni. Láttam egy bukaresti járatot, ha felülnék rá, estére otthon lehetnék. Nem tűnik valóságnak. Olyan, mintha egy tévé belsejéből néznék kifelé a siető emberekre. Amikor beértünk a  vámoláshoz, több ezer embernek mind csak munkát jelentettünk. Nem érezte senki azt amit én. Hetekkel ezelőtt még vándoroltam a sivatagban, párhuzamosan a rohanó világgal. Nem érezhette senki, mert az álmok a sajátjaink, mi magunk kell megálmodjuk, magunk kell megvalósítsuk azokat. Akkor is a sajátom marad, ha próbálom megosztani, mert egyedül én érzem a velem történteket” – reflektált Kobra helyzetére. A landolás utáni első dolga volt összeszerelni fekvőbringáját, kicserélni az elhasználódott fékpofákat, ezt követően a reptéren aludt, a kartondobozon. Az első nehéz portugáliai órákért egy kávézóban kapott fájdalomdíjat kávéja mellé: „amikor a pincér megtudta, hogy az az első napom Portugáliában, ráadásként adott egy helyi süteményt, a paste de natát. Obrigado (köszönöm – szerk. megj.) – ez az első szavam portugál nyelven”. Mint korábbi blogbejegyzéseiben leírta, örül annak, hogy útja során igen gyakran kellett használnia a köszönöm szót.

Kuriózum az iható csapvíz

Lisszaboni, kellemes és igen olcsó szállásán keveset időzött, s máris városnézőbe indult, erre szánta a következő napot is – a főváros szépsége nagy hatást gyakorolt a székely világjáróra. „Zegzugos kis utcákból a tágas terekre lehet kimenni, majd a még tágasabb öbölbe. Furcsa még, de jó turistáskodni. Kicsit elvadultam az elmúlt évben. Furcsán nézet rám a recepciós, amikor megkérdeztem, hogy iható-e a csapvíz. Eljött az ideje visszaszokni a társadalomba. Én szeretem Európát, világ egyik nagyon jó helye” – írta blogján, sugallva már, hogy egyre közelebb érzi magát az otthonához. S ezt az érzését egy nem mindennapi, addigi útján mégsem szokatlan találkozás koronázta meg: székelyföldi ismerőseivel találkozott, akikkel együtt töltötte a napot. „Eleinte nehezen ment a magyar beszélgetés, nehéz megfogalmaznom a gondolataimat. Ez is újdonság nekem” – vallotta be. A következő napot múzeumlátogatással töltötte Lisszabonban, de elkezdte megtervezni további útját is – lehetőség szerint a melegebb éghajlatú területeken haladna: „Hollandia irányába akartam kitérőt tenni mielőtt hazamennék, de pár napja néztem az európai időjárás-jelentést, és arrafelé esős időket jósolnak. Itt csodálatos nyárvégi tiszta idő van, inkább itt maradok, és délen, Spanyol-, Francia-, Olaszország felé megyek haza” – fejtette ki.

Angyalaival beszélgetett a bringás

Két nappal később, egy kimerítő bringaút után a Peniche félszigeten újra találkozott sepsiszentgyörgyi ismerőseivel, s végre a parton is lustálkodhatott kicsit. „A tengerszintről feljöttem a dombok tetejére. Nagyon tetszik, valamitől európai. Jó minőségű az út, a fák, a bokrok ismerősek. Érdekes az út vezetése itt, a dombok gerincein haladok sokszor. Falvak, városkák érik egymást. Ez a másik ok amiért lassabban haladok. Délig csak 30 kilométert haladtam, és még hátra volt 70. Megkéstem a dombok miatt, de valahol vissza is kell ereszkednem – akkor behozom a lemaradást, gondoltam. Ereszkedésnél megjött jókedvem, zenét is hallgattam, és élveztem az óceán látványát. Sötétedés előtt értem be Peniche város sátorozó helyére ahol csak 4,6 eurót fizettem egy személyre és sátorra. Kicsit kifárasztott a mai 99 kilométer” – írta.

Később, a továbbinduláskor lelke megpihent kissé: „az elmúlt hónapokban éreztem kényszert a menésre. Itt közelinek érzem az otthonom, kívánkozom haza most is, de már nem akarok megérkezni” – ismerte be a székely bringás, s mint arról beszámolt, ezt az érzést szabadtéri sátorozás koronázta meg egy meseszép völgy fölötti rejtett kilátónál. A nyugalom tovább is kísérte, Fatima városába, ahol „elbeszélgetett az angyalaival”, majd egy szokatlanul eseménytelen nap következett. „Olyan, mint amikor beteget jelent az ember egy keddi napon a munkahelyén, és elmegy egyet bicajozni. Itt is mindenki dolgozik, csak én megyek nézelődve a falvak közt.”

A kapzsiság szele

A hónap végén negatív élmények is érték Aveiro városában, amelyben festői szépsége ellenére, úgy tűnt, csupa búskomor ember lakik, egy kis kapzsisággal felvértezve. Kobra erről így írt internetes naplójában: „Az első hostelnél a városban harminc eurót kértek. Elköszöntem, amikor mondták, hogy van tizenötért padlásszoba. Na, így már jobb volt. Zuhanyozásnál kimostam bugyimat, zoknimat, ingemet, és kiterítettem a tetőteraszra. Az öreg tulaj, amikor észrevette, bekopogott a szobámba, hogy a mosásért plusz pénzt kell fizetnem. Kacagtam, mintha poénnak vélném, és becsuktam az ajtót. Lefelé menet várt, és ott is kérte, hogy fizessek még öt eurót. Itt egy ötös mutattam az ujjaimmal, és kezet fogtam vele. Nem díjazta poénom, de többet nem kérte” – számolt be a furcsa esetről Kobra.

A bor városa

Portóban érte a szeptember a fekvőbringás világutazót: augusztus utolsó napján érkezett meg a kikötővárosba, ahol volt szerencséje bekukkantani a világ talán legszebb könyvüzletébe – a Lello könyvesboltba –, de ízlelőbimbóit is kényeztette a helyi, messze földön híres vörösborral, ételspecialitásokkal, és a kettő keverékével. „Portugália második legnagyobb városa Porto. Nehezen hittem el, mert nem érződik itt a rohanás, nincs zsúfoltság a forgalomban, nem éreztem káoszt. Sok a biciklis, a turista, az étterem. Portónak van tengerpartja, folyója, amin ide érkezett a szőlő az ország belsejéből. Az ide látogató turisták nagy része a híres Portói borok miatt jön. Van itt Eiffel tervezte vashíd, bicajos rendőr, helyi étel, a francesinha, amiben mindenféle hús van, persze borízű szósszal leöntve. Van itt minden, ami idecsalja a turistákat. Egy ilyen városban hamar elfelejtem a lezárt járgányomat, és a turisták tömegével sodródom. Könnyű elfelejteni az előttem levő 4000 kilométert” – írta. Később, Braga város felé menet festői és néptelen helyeken vezetett át az útja, tóparton éjszakázott ingyen, másnap pedig átgurult a spanyol határon, Galíciába – a nappalok rövidsége, illetve a hőmérséklet csökkenése itt tudatosult benne. Ahogy spanyol földre ért, meglátta az első festett fésűkagyló-jelet, amely a Szent Jakab-út szimbóluma, s találkozott is az első zarándokokkal, egy apával és lányával.

Szakrális utazás

Ezen a szakaszon könnyedén lehet szállást találni: a települések és az egyházak is működtetnek albergue-eket, vagyis zarándokok számára létrehozott olcsó éjszakai szálláshelyeket, amelyeket gyakran régi templomokból alakítanak ki. Kobra régen és most is ezekben éjszakázott, örömmel vett részt a kötelező esti szentmiséken, s saját anyanyelvén kapott bibliai idézetet, útravalóként. „A Caminónak van egy varázsa, amiért erre megyek haza. Van egy mondásom: a járt utat mindig el kell hagyni a járatlan miatt. A Camino kivétel. Ezen kilenc éve gyalogoltam először, később még egyszer, majd bicajjal is voltam, de most is kívánom a hangulatát” – osztotta meg Kobra. Szakrális hangulatát csak fokozta az a több száz gyalogos és biciklis zarándok, Astorga és León városok szépsége, amelyeket mélyen áthatott Antoni Gaudí híres katalán építész szellemisége.

Ám ezen a földöntúli hangulatú tájon is lehet nyomasztóan prózai jelenségekkel találkozni. Kobra egyik negatív tapasztalata igencsak aktuális itthon is: „több helyen láttam olyan helységnévtáblákat, ahol a Kasztília feliratot és címert lefestették. Itt fordítva működik, mint otthon, itt egy régi állami döntés elleni tiltakozás jele. Két összecsatolt régióról van szó, ahol a Leóniak kisebbségbe kerültek. Nem román találmány, ahogy szeretnék a székely régiót a többségi románhoz csatolni, nem értelmes, nem is jó szándékú.” Az élményt nem sokkal később a szállásokon megismert zarándokok feledtették vele – Puente La Reinában egy katalán lánnyal különösen jól elbeszélgetett Caminóról. „Sok mindenről lehet beszélgetni ennyi élmény után egy olyan lánnyal, aki más kultúrában nőtt fel, és a világot járva másként érzékeli azt. A beszélgetés addig tartott, amíg álmosak nem lettünk. Egy gondolatára szeretnék emlékezni, arra, hogy a Camino útja hasonló az élethez: »kicsi zsákkal élvezhetőbb az út, mint a naggyal«” – összegezte Kobra.

A székelyudvarhelyi fekvőbringás immár Franciaországban jár, további útjáról hamarosan ismét tudósítunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!