Elhunyt a Kolozsvárt született Bara Margit színésznő

Elhunyt a Kolozsvárt született Bara Margit színésznő

Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt a Kolozsvárt született Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga – erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.

Krónika

2016. október 25., 12:002016. október 25., 12:00

2016. október 25., 16:402016. október 25., 16:40

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, ahol egy évet végzett el a Színművészeti Akadémián. 1945-55-ben a Kolozsvári Magyar Színházban játszott. 1955-ben települt át Magyarországra, 1957-ig a Petőfi Színház, majd a Nemzeti Színház művésznője lett. A csúcson volt, amikor 1964-ben belekeverték az úgynevezett Onódy-ügybe, ezt követően pályafutása harminchat évesen derékba tört. A színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza.

Az Onódy-ügy egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat volt, amelynek során azt pletykálták a művésznőről, hogy érintett az Éttermi és Büfé Vállalat csalással és sikkasztással gyanúsított igazgatója, Onódy Lajos elleni eljárásban. Ekkoriban olyasmiket híreszteltek, hogy az Onódy irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők, köztük Bara Margit közreműködésével. Sosem sikerült kideríteni, ki és miért keverte bele éppen Bara Margitot a szégyenletes ügybe, melynek vádlottját a művésznő még csak nem is ismerte.

Bara Margit ismertebb filmjei közé tartozik a Szakadék (Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre partnereként), a Bakaruhában, a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt és a Csempészek. Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt, 2012-ben Budapest díszpolgára címet adományozták neki.

Bara Margit kétszer ment férjhez. Első férje, Halász Géza színész öngyilkos lett. Második férje a 2013-ban elhunyt Gyarmati Dezső vízilabdázó volt, akivel 1964-ben házasodott össze, négy évvel később kislányuk született, Terézia Eszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat