Merkel: meg kell állítani az illegális migrációt

Merkel: meg kell állítani az illegális migrációt

Meg kell állítani az illegális migrációt, küzdeni kell a menekülés okainak megszüntetéséért és a hazájuk térségében kell segíteni a menekülteknek – hangoztatta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kedden pártja esseni kongresszusán.

Hírösszefoglaló

2016. december 06., 18:472016. december 06., 18:47

2016. december 06., 19:062016. december 06., 19:06

Angela Merkel beszédében aláhúzta, hogy nem ismétlődhet meg többé a tavalyi menekültválság, „nem állhat elő még egyszer olyan helyzet, mint 2015 nyárutóján\". Akkor Németország „rendkívüli humanitárius szükséghelyzetben\" cselekedett, és gazdasági ereje, a helyi önkormányzatok, az állami intézmények és az önkéntesek helytállása révén kiválóan teljesített – tette hozzá.

A pártelnök-kancellár többek között arról is beszélt, hogy távozniuk kell az elutasított menedékkérőknek, tiltani kell a burkaviselést és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet. Azonban fel kell lépni az uszítás és a nép fogalmának kisajátítása ellen is. Azt is leszögezte: Európától függ Németország sorsa és jóléte, ezért a németeknek mindent meg kell tenniük azért, hogy ne gyengüljék tovább az EU.

Merkel egy hétfő esti televíziós interjúban ugyanakkor arról is beszélt: tovább kell dolgozni a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén. Az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültek ügye mindenekelőtt globális probléma, de nagy európai kihívás is, és a tagállamok közötti szolidaritás nem megfelelő, ezért tovább kell küzdeni a „feladatok jobb elosztásáért\".

Valamennyi tagország egyetért abban, hogy az EU külső határát hatékonyabban kell védeni, és egyetértés van abban is, hogy küzdeni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért és azért, hogy a menekültek jobb ellátást kapjanak a hazájuk közelében. Azonban az EU-ban tartózkodó menekültek tagállamok közötti elosztásával „még mindig nagy gondok vannak\", ezért tovább kell folytatni a munkát, bár „nem ez az első téma, amelyen egy évnél hosszabb ideig kell dolgozni\" – mondta Angela Merkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt
2024. április 16., kedd

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést

Terrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést
2024. április 16., kedd

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban

Kigyulladt a dán főváros egykori tőzsdéjének történelmi épülete, a hatóságok a környező utcákat lezárták – közölte a dán rendőrség kedden az X közösségi oldalon.

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban
2024. április 16., kedd

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik
2024. április 16., kedd

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította a nyugati szövetségeseket, hogy ugyanúgy védjék meg Ukrajnát, mint ahogyan a közelmúltbeli iráni támadástól megvédték Izraelt.

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne
2024. április 16., kedd

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra

Irán Izrael elleni támadására „válaszlépéseket fogunk tenni” – szögezte le az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn.

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra
2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után