Magyarország nem akar határrevíziót

Magyarország nem akar határrevíziót

A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat – jelentette ki Kövér László a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei magyar irodalomtanárok találkozóján kedden Gyöngyösön.

Hírösszefoglaló

2015. július 28., 19:362015. július 28., 19:36

2015. július 28., 19:452015. július 28., 19:45

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a nemzetpolitika a Kárpát-medencében, illetve a világban bárhol élő magyarság életlehetőségeinek védelmét, bővítését jelenti. „Az elmúlt 25 évben regnáló kormányok fele részben fontosnak tekintette ezt, másik fele azonban minimum negligálta a nemzeti szempontokat, vagy egyenesen nemzetellenes politikát folytatott” – mondta a fideszes politikus. Szerinte a mélypontot Gyurcsány Ferenc jelentette, aki a „nyílt nemzettagadás politikáját valósította meg”, ami pedig azóta is továbbél a baloldalon.

Az MTI tudósítása szerint a házelnök megítélése alapján két nagy erőcsoport küzd egymással. Az egyik oldalon a nemzetek feletti, nemzetek helyetti globális erőpolitika áll, a másik oldalon pedig azok állnak, akik azt gondolják, hogy az egyesült Európának a nemzetek Európájának kell lennie. „Az egyesült Európában látjuk azt a lehetőséget, tágabb mozgásteret, amelyet kihasználva ezen határok fölött meg tudjuk valósítani a nemzet integrációját, hogy élő, organikus szövetté tegyük újra a magyar nemzetet” – jelentette ki Kövér. Úgy vélte, nem lehet semmissé tenni a 2004. december 5-ei népszavazás következményeit, amely szerinte különösen a fiatalabb generációban okozott olyan sokkot, maradandó sérüléseket, amit semmilyen szimbolikus jóvátétel nem tud teljesen helyrehozni. Közölte, most a cél a nemzetegyesítés politikájának a gyakorlatba való átültetése, arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az egységesülő magyar nemzet előtt a legnagyobb kihívást a demográfiai lejtmenet jelenti.Szavai szerint mindez azért következhetett be, mert a magyar politikai elit az elmúlt 25 évben képtelen volt kialakítani egy egységes nemzetpolitikát. „Ezért is fontos, hogy a jelenlegi politika folytonosságot kapjon legalább egy-két cikluson keresztül. Ha a magyar társadalom elitje nem tud egységes lenni az alapvető kérdésekben, nincs esélyünk a megmaradásra” – mutatott rá.

Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának elnöke előadásában hangsúlyozta, a magyarság megmaradása, gyarapodása, boldogulása szülőföldjén oktatási, kulturális és anyanyelvi kérdés is. Ezt a mai magyar nemzetpolitika különböző támogatásokkal, programokkal igyekszik segíteni. Azt mondta: értelmiség nélküli, csonka nemzetnek nehezebb a túlélés, ezért erősíteni kell a határon túli intézményeket, amelyek közül nagyon sokat a magyar állam tart fenn. A programokra, intézmények finanszírozására évente több mint tízmilliárd forintot fordít a magyar állam. Pánczél arról is beszélt, hogy a magyar–magyar kapcsolatokat „kegyelmi állapot” jellemzi, ugyanakkor több szomszédos ország esetében mélypontról lehet beszélni a nemzetpolitikát tekintve. Közlése szerint mélypont jellemzi a magyar–szlovák és a magyar–román kapcsolatokat. Miközben a gazdasági kapcsolatok virágoznak ezen országokkal, ez az „átfedés” nem jelentkezik a nemzetpolitikában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Idén húsvétkor is korlátozzák Magyarországon a kamionforgalmat

A nyugati kereszténység húsvéti ünnepe alatt korlátozzák Magyarországon a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherjárművek forgalmát – tájékoztat csütörtöki közleményében a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR).

Idén húsvétkor is korlátozzák Magyarországon a kamionforgalmat
2024. március 28., csütörtök

Putyin: nem akarunk egyetlen NATO-tagállamot sem megtámadni – Orosz külügy: szemmel tartjuk Romániát

Oroszországnak nincsenek tervei egyetlen NATO-ország ellen sem, nem fogja megtámadni Lengyelországot, a balti államokat, de ha a Nyugat F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnába, akkor azokat az orosz erők le fogják lőni – jelentette ki Putyin.

Putyin: nem akarunk egyetlen NATO-tagállamot sem megtámadni – Orosz külügy: szemmel tartjuk Romániát
2024. március 28., csütörtök

Csökkentené a besorozás korhatárát az új ukrán törvény – Török robbanószerből gyártana Washington Ukrajnának szánt lőszert

A sorozási korhatár csökkentését és a felnőttek katonai alapkiképzésének bevezetését javasolja a védelmi minisztérium szerint a mozgósításról szóló új ukrán törvénytervezet, amely jelenleg a parlament előtt van, hogy módosításokat eszközöljenek rajta.

Csökkentené a besorozás korhatárát az új ukrán törvény – Török robbanószerből gyártana Washington Ukrajnának szánt lőszert
2024. március 28., csütörtök

Netanjahu: közel a gázai győzelem, hamarosan elkapjuk a Hamász csúcsvezetőit

A gázai „győzelem” és a Hamász felső vezetésének „elkapása” az enklávéban már csak „néhány hétre van” – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus tagjainak egy csoportjával folytatott beszélgetésen.

Netanjahu: közel a gázai győzelem, hamarosan elkapjuk a Hamász csúcsvezetőit
2024. március 28., csütörtök

Moszkva már február közepe óta tudott a készülő merényletről az ukrán katonai hírszerzés szerint

Oroszország legalább február 15-e óta tudott egy terrortámadás előkészületeiről a területén – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov, Ukrajna katonai hírszerzésének vezetője.

Moszkva már február közepe óta tudott a készülő merényletről az ukrán katonai hírszerzés szerint
2024. március 28., csütörtök

Nagykövetség: szó sincs róla, hogy egy francia ezredet Ukrajnába vezényelnének

Franciaország 126. gyalogezredét nem fogják bevetni az ukrajnai harcokban – jelentette be szerdán a bukaresti francia nagykövetség.

Nagykövetség: szó sincs róla, hogy egy francia ezredet Ukrajnába vezényelnének
2024. március 28., csütörtök

Baltimore-i hídomlás: megtalálták két áldozat holttestét – „Globális válságot” válthat ki a szerencsétlenség

A keresőbúvárok megtalálták a keddi baltimore-i hídomlás két halálos áldozatának holttestét, négy embert változatlanul keresnek – jelentette be Wes Moore, Maryland állam kormányzója szerdán.

Baltimore-i hídomlás: megtalálták két áldozat holttestét – „Globális válságot” válthat ki a szerencsétlenség
2024. március 27., szerda

Washington: megvédjük a NATO-szövetségeseket támadás esetén

Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy teljesítse NATO-kötelezettségeit és megvédje szövetségeseit egy esetleges támadás esetén – szögezte le Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón.

Washington: megvédjük a NATO-szövetségeseket támadás esetén
2024. március 27., szerda

Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy likvidálta a Hamász palesztin iszlamista mozgalom fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszam Brigádok harmadik számú vezetőjét, Marvan Isszát egy támadásban a Gázai övezetben.

Megerősítették: a Hamász újabb magas rangú vezetőjét sikerült likvidálni
2024. március 27., szerda

Lukasenka: először Fehéroroszország felé menekültek a krasznogorszki terrortámadás elkövetői

A Moszkva mellett Crocus City Hall elleni múlt heti véres terrortámadás végrehajtói előbb Fehéroroszországba akartak menekülni, de a fokozott biztonsági intézkedések miatt oda nem juthattak be, ezért az ukrán határ felé vették az irányt.

Lukasenka: először Fehéroroszország felé menekültek a krasznogorszki terrortámadás elkövetői