– Nem várt eredményt hozott a Nagy-Britannia EU-tagságáról rendezett népszavazás. Mi az oka a kilépést támogatók győzelmének, mitől lett elegük a briteknek az EU-ból?

– Úgy tűnt, a kilépést pártolók által középpontba helyezett néhány fontos és leegyszerűsített kérdésnek volt a legnagyobb súlya. Ám szerintem az az általános elégedetlenség, elutasítás és viszolygás volt a döntő, amit sokan az európai politikai elitek nemzetek feletti diktátumaival szemben éreznek. Amelyekről egyre több választópolgár gondolja, hogy távol állnak az ő céljaiktól és szempontjaiktól, és hogy Brüsszel különböző ideológiákkal és államközi egyezkedésekkel oly mértékben próbálja befolyásolni az érdekeiket, amelyek lassan követhetetlenné válnak. Ez részben bírálat a saját brit politikával szemben is, jó pár szavazóban ugyanis az a kép alakult ki a konzervatív kormányról, hogy nem eléggé markánsan, határozottan képviseli a brit nemzeti érdekeket.

Emellett terítékre került néhány konkrét kérdés is a népszavazást megelőzően, például a migráció problémája. A migránsválság közepette hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a briteknek ugyanazok a félelmeik, mint nekünk, és ők is a Közel-Keletről, Afrikából, Dél-kelet-Ázsiából beözönlő bevándorlókat akarják távol tartani. Ezzel szemben a kilépéspártiak éppen az irántunk, a kelet- és közép-európaiakkal szembeni ellenérzést próbálták meglovagolni, amikor azt mondták: elég az ellenőrzés nélküli migrációból, abból, hogy a lengyel, magyar, román EU-s munkavállalók szabadon mozoghatnak. Ezeknek a megfékezése volt az egyik fontos cél, amellyel mozgósítani tudták a szavazókat a Brexit-pártiak.

– Zökkenőmentes szakításra kell számítani, vagy jogi szempontból bonyolult a kilépés?

– Ez járatlan út, amit korábban még senki nem próbált. A lehetőség, hogy ki lehet lépni az EU-ból, szerepel az uniós alapszerződésben, tehát elvileg meg lehet oldani, viszont mint minden más bonyolult nemzetközi szerződés megkötésénél és felbontásánál, úgy most is nagyon fontos a felek együttműködési szándéka, a mindkét fél számára elfogadható közös nevező megtalálása. Önmagában technikailag sem lesz egyszerű végigtárgyalni minden részletet, esetünkben pedig éppen amiatt ígérkezik bonyolultnak, mert egyes tagállamok kormányai nagyon eltérő alapon közelítenek a kialakult helyzethez.

Különböző uniós államok, valamint az Európai Bizottság vezetői kemény leckét próbálnak adni a briteknek, egyértelművé téve, mekkora hibát követtek el, azoknak pedig elrettentő példával akarnak szolgálni, akik most ugyancsak a kilépésen gondolkodnak. Bonyolult, fájdalmas és jelentős veszteségekkel járó folyamat lesz, mert el akarják venni másoknak a kedvét a hasonló lépésektől. Viszont ezek a szándékok ütköznek azokéval, akik azt akarják, hogy mégiscsak észszerű, gyakorlati, működőképes megoldást kell találni, nem kell megbüntetni a briteket, hanem olyan szoros kötelékben kell megtartani őket, amennyire csak lehet. Hogy az EU fontos kereskedelmi, politikai, biztonságpolitikai partnerével összekötő szálak ne roncsolódjanak vagy ne szakadjanak el.

– Bár a legtöbb európai politikus, brüsszeli EU-bürokrata és elemző szerint beláthatatlanok a Brexit következményei, sokan úgy vélik, hogy a kilépés kedvezőtlen hatással bír a szigetország, valamint az EU jövőjére politikai és gazdasági szempontból. Milyen lesz az élet London és az EU számára külön-külön?

– Abból a szempontból hasznos lehet a fennmaradó 27 EU-tagállam számára a brit kilépés, hogy talán olyan katalizátorszerepet játszik majd, ami miatt sok kérdést át kell gondolni. Például hogy mi vezetett az elszakadáspárti többségi hangulathoz Nagy-Britanniában. Ez talán arra ösztökélheti Brüsszelt, hogy ne próbálja végképp megosztani az Uniót azokkal az erőltetett programokkal – például kötelező migránskvóták –, amelyek láthatóan elutasításra találnak nagyon sok tagállamban, hanem hagyja, hogy mindenki saját hatáskörben döntsön. Ilyen kérdésekben valószínűleg szükség lesz egyfajta újragondolásra, felülvizsgálatra Brüsszel részéről, amelynek önmérsékletet kell tanúsítania, lemondva a folyamatos központosító politikáról.

Másrészt a britek kilépésével csökken az EU lélekszáma, ezáltal megnő a németek, a franciák, az olaszok, a nagy tagállamok súlya, amelyek sokkal könnyebben tudják érvényesíteni akaratukat a kisebb országokkal szemben. Nyilvánvalóan megmaradnak a nyugat-európai gazdaságokat a szigetországival összekötő kereskedelmi, üzleti szálak, ami elsődleges szempont mindenkinek. Éppen ezért fontos része lesz majd a tárgyalásoknak annak a jogi formának a megtalálása, hogy milyen szerződéses keretben fog Anglia továbbra is megmaradni a nagy egységes európai piacon. De a britek mindenképpen veszítenek azáltal, hogy ők már nem lesznek bent az Unióban úgy, hogy képesek legyenek befolyásolni a döntéseket, mindössze alkalmazhatják a döntések eredményeit. Sajátos állapot lesz.

– A leendő brit kormányfőként emlegetett Boris Johnson volt londoni polgármester szerint nem csorbulnak a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogai. Valóban megnyugodhatnak a szigetországban élő és dolgozó külföldiek, elsősorban a magyar és román állampolgárok tízezrei, akik ugyancsak aggodalommal követik a történteket?

– Nyilvánvalóan nem fogják hazaküldeni mindazokat, akik már ott vannak, és akikre szüksége van a brit gazdaságnak, nagyiparnak, kereskedelmeknek. Nagy-Britanniában az üzleti, kereskedelmi érdekek jelentik a komoly realitásokat, amelyektől nem lehet eltekinteni. Ha most kivonnák a brit gazdaságból a kelet-közép-európai, balti és lengyel munkavállalókat, akkor az veszteséget jelentene, és pótolni kellene őket, hiszen azért kaptak ott munkát, mert szükség van rájuk. Már a britek saját gazdasági-üzleti érdekei sem fogják megengedni, hogy kidobják ezeket a vendégmunkásokat abból a rendszerből, amelyben helyet találtak maguknak.

A már ott lévő uniós állampolgárok valószínűleg maradhatnak, és tartózkodási engedélyt kapnak, viszont sokkal nehezebb dolguk lesz azoknak, akik a jövőben mennének ki, mert nem fognak olyan könnyen és szabadon munkához jutni, mint most. A britek tényleg külföldiként fognak tekinteni az európaiakra, és EU-tagság híján már nem garantálják a jogegyenlőséget, az egyenlő esélyeket a munkaerőpiacon, hanem szükségleteik szerint szelektálnak.

– Sokan attól tartanak, hogy a britek példája lavinát indít el, és az EU szét fog hullani. Kell-e számítani ilyen forgatókönyvre, vagy Brüsszel tanulni fog az eddigi hibáiból, és egyben marad az Unió?

– Az EU-nak jelenleg számos olyan belső és külső válsághelyzettel kell szembenéznie, amelyek alapján egyértelműen megmutatkoznak az európai államok által kialakított együttműködési rendszer működőképességének a határai. Az eurózóna válsága és a gazdasági stagnálás továbbra is feszíti az egész Unió gazdasági-pénzügyi alapjait, ma sem oldódott meg a görög válság, az EU-nak szembe kell néznie a hatalmas migrációs nyomással, amit ráadásul a saját politikájával bátorít, mindemellett nem képes kellő eréllyel elhárítani az Ukrajnával szembeni orosz agressziót sem, amelyet a kelet-európai és balti tagállamok is fenyegetésként élnek meg.

Ezeket a pénzügyi-gazdasági feszültségeket tetézi az EU erodálódása, ami azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerek csak bizonyos ideális körülmények között tudnak eredményesen és hatékonyan működni. Mihelyt nyomáspróba alá helyezik az Uniót, látható, hogy amiket kedvező körülmények között megterveztek, azok válsághelyzetekben nem működnek. De ez nem jelenti, hogy mindez szétesést eredményez, és újabb kiválókat indít el azon az úton, amin most a britek haladnak. Ezek a tartós válságtünetek okot jelentenek az egész Unió célrendszerének, működtetésének alapos átgondolására, -tervezésére.

Azt mondanám, még várjunk a széteséssel, most még jöhet egy ésszerű megújítási, egyszerűsítési, kijózanodási időszak. De ha ezek a válságtünetek hosszú távon is azt jelzik, hogy a tagállamok nem tudnak egységesen eredményes politikát kialakítani, inkább egymással ütköznek, akkor ez valóban olyan mély megosztottságot is eredményezhet, hogy eljuthatunk a politikai bénultság ama állapotába, ami az EU szétesését is okozhatja. Tehát ezt sem lehet kizárni, de nem eszik olyan forrón a kását, még győzhetnek az értelem és a józanság hangjai, még nem jutottunk olyan zsákutcába, hogy ne lehetne megújítani a rendszert.

– Miként befolyásolják a jelenlegi politikai fejlemények az európai elszakadási és autonomista törekvések sorsát? Más szemmel nézi-e ezután Brüsszel és a nemzetközi közvélemény az erdélyi magyar önrendelkezési igényeket, a Székelyföld területi autonómiáját célzó követeléseket?

– Attól tartok, hogy a magyar nemzeti kisebbségek önigazgatási és önrendelkezési törekvései számára ez igazából nem jelent kedvező fordulatot. Még akkor sem, ha a Brexit hatására Skóciában ismét napirendre tűzik az Egyesült Királyságból való kiválás kérdését annak érdekében, hogy bennmaradhassanak az Unióban. Egyébként az Egyesült Királyság alkotmányos rendje és belső szabályzata lehetővé teszi a népszavazást, ha a skótok úgy döntenek. De a kiválásuk esetén fontos kérdés lesz, hogy mennyire fogja megnehezíteni Skócia EU-felvételét Spanyolország, Románia vagy Szlovákia.

Ezek az országok esetleg egyedi esetnek, a brit kilépés következményének tekinthetik a skót kiválást, amire azt mondhatják, hogy az ő alkotmányuk alapján erre nincs lehetőség, mert mindez a tagállamok belső ügye. Hogy ne bátorítsák például a katalánok kiszakadását, a spanyolok nyilvánvalóan ellenállnak majd annak, hogy általános mintának tekintsék a skótok esetét. Tehát a kettőt – Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, illetve az esetleges skót kiválást az Egyesült Királyságból – biztosan elkülönülő kérdésként fogják kezelni, hogy véletlenül se adjon bátorítást, lehetőséget másoknak arra, hogy követendő példának tekintsék az elszakadást.