Már egy ideje várható volt, február 10-én pedig meg is történt – Gáll József lemondott tanácsosi tisztségéről, és ugyanakkor kilépett az MPP-ből is. Döntésének okait kilenc pontban foglalta össze, ezek között főként Mezei János polgármester egyes lépései szerepelnek, de a meg nem valósított választási ígéretek, valamint az MPP frakción belüli diktatórikus módszerek is közrejátszottak a tanácsos lemondásához.

Gáll József a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP színeiben jutott tanácsosi mandátumhoz, 2010 február 10-én pedig benyújtotta a lemondását – ezzel egyidőben kilépett a Magyar Polgári Pártból is. Elmondta, döntését nem hirtelen felindulásból hozta, hanem már egy ideje fontolgatja. Az utolsó csepp a pohárban a napokban nyilvánosságra került szerződés volt, amelyet a polgármester, Mezei János írt alá, és amely megkárosítja a város minden lakóját a fűtésrendszer felújítását végző Termoenergy Kft. javára.
A sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában Gáll József kiemelte, a polgármester lépéseit tartja elfogadhatatlannak, nem pedig az egész önkormányzatét, ugyanakkor hozzátette, a fontosabb döntésekről az önkormányzati képviselők is utólag értesültek. Kijelentette, nem ebben a szellemben vállalt önkormányzati képviselőséget, és ezért benyújtja a lemondását.
Nyilatkozatának fontosabb pontjai:
Mezei János polgármester aláírt egy olyan szerződést, ami által Gyergyószentmiklós teljes lakossága károsulni fog, mert a város 120 lejt kell fizessen minden gigakalória hő után a Termoenergy Kft.-nek. A polgármester ingyen átadta a Termoenergy Kft.-nek a város vagyonát képező és az előző városvezetés által vásárolt, 54 milliárd lej értékű fűtés-rehabilitáláshoz szükséges közvagyont. A tanács döntésének ellenére 2009-ben a polgármester egyetlen pályázatot sem tett le a fűtés-rehabilitálás ügyében.
A fűtésrendszer ügyével kapcsolatos polgármesteri lépések mellett még a következők olvashatók a nyilatkozatban:
A lakosság pénzéből magyarországi, illetve kommunikációs tanácsadóknak, valamint ügyvédeknek fizet a polgármester nagyon nagy összegeket, amikor a polgármesteri hivatal rendelkezik fizetett alkalmazottakkal, és kicsi a költségvetés. A polgármester preferált média-képviselőknek fizet a lakosság pénzéből. Gáll József továbbá kiemeli, hogy a kampányban megígérték a gazdálkodóknak a mezőőrzés megoldását, ez pedig máig sem valósult meg.
A nyilatkozatban az is olvasható, hogy Gáll József nem ért egyet bizonyos határozatok megszavazásával, és azokkal a különböző kényszerítő eszközökkel, amelyekkel ráerőltetik a tanácsosokra, hogy megszavazzanak különféle határozatokat, akkor is, ha nem értenek vele egyet, vagy felmerül a törvénytelenség esete. Elmondta, néhány hete egy olyan kötelezvényt írattak alá az MPP frakció tanácsosaival, amelynek értelmében, ha a frakció kétharmada elfogad egy döntést, akkor azok is megszavazzák, akik ezzel nem értenek egyet (tudomásunk szerint egyetlen kivétellel minden MPP-s képviselő alá is írta ezt – szerk. megj.).
A tanácsosi mandátumról való lemondást és az MPP-ből való kilépő nyilatkozatot Gáll József február 10-én juttatta el az illetékes szervekhez. A gyergyószentmiklósi tanács csütörtökön ülésezik, és ekkor veszik majd tudomásul hivatalosan a lemondás tényét. A választási törvény értelmében az MPP listán a következő helyet elfoglaló, Kis Portik Irén lenne a megüresedett szék várományosa. Ez azonban összeférhetetlenséget okozna, mert ő a polgármesteri hivatal alárendelt intézményének, a városi könyvtárnak az alkalmazottja. A listán Kis Portik Irént Sikó Gyula követi.
Mezei János polgármester délután a Gyergyó Televíziónak nyilatkozott az ügyben. Elmondta, tudomásul veszi Gáll József lemondását, de a felhozott vádak mindegyikét visszautasítja.
| 1 EUR | 4.29 RON | |
| 1 USD | 3.36 RON | |
| 1 GBP | 5.18 RON | |
| 100 HUF | 1.50 RON | |
| 1 XAU | 134.84 RON |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 6 °C | Max: 22 °C | Min: 9 °C |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 10 °C | Max: 23 °C | Min: 11 °C |
| Kedd éjszaka ![]() Eső valószínű | Szerda![]() Eső valószínű | Szerda éjszaka ![]() Eső valószínű |
| Min: 11 °C | Max: 24 °C | Min: 13 °C |