Sztrádaépítés: fejetlenül költik a pénzt

Sztrádaépítés: fejetlenül költik a pénzt

Húszmillió lejt különített el az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) egy olyan sztrádaszakasz megvalósíthatósági tanulmányára, amely nem szerepel a kormány által kidolgozott, illetve az Európai Bizottságnak jóváhagyásra elküldött nagyszabású közlekedésfejlesztési tervben (master plan).

Kőrössy Andrea

2015. július 02., 17:302015. július 02., 17:30

2015. július 02., 17:392015. július 02., 17:39

A hatóság közlése szerint az észak-erdélyi autópálya Fogaras és Segesvár közötti részéről van szó, amelynek megépítése a master planban nemhogy sztrádaként, de még egyszerű útként sem szerepel. A szakasz nyomvonala ráadásul egyik európai közlekedési folyosónak sem képezi részét.

A tanulmány elkészítésére kiírt versenytárgyalás alapján az ajánlatokat augusztus 18-áig lehet benyújtani, a tervek szerint pedig 20,8 millió lejes – közel 5 millió eurós – szerződést fognak kötni a nyertes céggel.

A Fogaras–Segesvár-szakasz annak a tervnek a része volt, amit még az amerikai Bechtel készített, amikor még arról volt szó, hogy ők építik a teljes észak-erdélyi autópályát. A szerződésbontás után azonban a közlekedési minisztérium új prioritási listát állított össze a master planban, amelyben már a Nagyszeben–Fogaras–Brassó-nyomvonal szerepelt.

Az elmúlt időszakban nem ez volt a CNADNR első érthetetlen intézkedése: a társaság májusban egy olyan szakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére kötött szerződést, amelynek megépítését csak 2023-ban kezdenék el a közlekedésfejlesztési terv alapján.

A megállapodás a Marosvásárhely–Gyergyóditró-szakaszra vonatkozik, a szerződés szerint ráadásul a tanulmányt csak 2021–2022 körül kell elkészíteni, ennek ellenére a CNADNR már ugyancsak 5 millió eurót költött a projektekre.

Narcis Neaga, a CNADNR vezérigazgatója a Hotnews.ro hírportálnak úgy nyilatkozott: az ígéreteknek megfelelően akarják folytatni az észak-erdélyi autópálya kivitelezését. „Eddig egyetlen lejt sem költöttünk a tanulmányra, de amint az Európai Bizottság elfogadja a tervet, nekilátunk a munkának” – fogalmazott. A Hotnews.ro kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be: mindez a közlekedési minisztérium és az autópálya-társaság közötti kommunikáció hiányát példázza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD
2024. április 03., szerda

Újabb rekordot döntött az arany árfolyama, de a főbb devizákhoz mérten erősödött a lej

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 336,9552 lejt ért, miután hétfőn 336,2958 lej volt az ára. Ezzel a nemesfém ára 65,94 banival drágult, és újabb rekordot döntött.

Újabb rekordot döntött az arany árfolyama, de a főbb devizákhoz mérten erősödött a lej
2024. április 03., szerda

Jól jön a bajban a lakásbiztosítás: több mint 169 millió lej kártérítést fizettek tavaly a biztosítók

Több mint 169 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly a biztosítótársaságok különféle lakáskárok miatt, 63 százalékkal nagyobb összeget, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).

Jól jön a bajban a lakásbiztosítás: több mint 169 millió lej kártérítést fizettek tavaly a biztosítók