Székelyföldi turisztikai szövetség helyett klaszter

Székelyföldi turisztikai szövetség helyett klaszter

Fotó: Pethő Melánia

Megalakult a Székelyföld Turisztikai Klaszter. Mint Albert Zoltán, a klaszter megbízott elnöke a Krónika kérdésére elmondta, a szerveződés célja a Székelyföld idegenforgalmának összehangolása.

Bíró Blanka

2016. május 22., 19:492016. május 22., 19:49

2016. május 22., 20:142016. május 22., 20:14

A klaszterszerződést a napokban Csíkszeredában, egy idegenforgalmi fórumon írták alá, az eredetileg betervezett 22 aláíró mellett pedig már helyben csatlakoztak mások is, és a tagok köre tovább bővíthető. Az alapítók között vannak turisztikai egyesületek, vállalkozók, magánszemélyek, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem.

Albert Zoltán hangsúlyozta, a klaszter alulról szerveződik, egyelőre az önkormányzatok nem társultak. Szakemberek csoportosulása, akik ismerik az iparág elméletét, gyakorlatát, s abban bíznak, hogy szakmai érvekkel hatni tudnak majd a döntéshozókra is. Az alapítók köre földrajzilag is teljes lefedettséget biztosít, magában foglalja többek között Háromszéket, Gyergyó vidékét, Nyárád mentét, a Sóvidéket, a Gyimeseket és Csíkországot – ecsetelte a megbízott elnök.

Emlékeztetett egyúttal, hogy az együttgondolkodás már rég megkezdődött, és immár hosszú ideje próbálják hivatalosítani a szervezetet, ám azt nem sikerült bejegyeztetni, mert a bíróság „koholt vádakra hivatkozva” elutasította a kérésüket, miután a bírák a példák ellenére sem fogadták el, hogy a Székelyföld idegenforgalmi desztinációként nem egyenlő a közigazgatási egységgel. „A klaszter egyszerűbb, kötetlen formája az együttműködésnek, ezért ezt a megoldást választották” – magyarázta Albert Zoltán.

Hozzátette, a bejegyzési hercehurca alatt eltelt idő sem volt terméketlen, közben terveztek, aldesztinációkat határoztak meg, tudást és tapasztalatot cseréltek, adatokat gyűjtöttek, és elkezdték a regionális digitális platform kialakítását. A Sóvidék platform pedig már el is indult, jelenleg élesben tesztelik, a Vulkánok földje, amely a Csomád–Bálványos kistérséget foglalja magában, is részben működik, feltöltés alatt áll.

„Egy idegenforgalmi desztinációról van szó, aminek a határai nem merevek, ezen belül tizenegy aldesztinációt határoztunk meg, amelyek jellegzetessége és szolgáltatói rendszere fel tudja kelteni és huzamosabb ideig fenn tudja tartani a turisták érdeklődését” – avatott be a klaszter megbízott elnöke. A tizenegy aldesztináció Sóvidék–Hegyalja, Csomád–Bálványos, Gyergyó–Gyilkos-tó, Borszék–Maroshévíz, Székelyudvarhely és környéke, a Gyimesek, a Csíki medence, a Nyárád–Kisküküllő–Maros mente, Erdővidék, Alsó-Háromszék, Felső-Háromszék. Ezekhez mind különböző fantázianeveket társítanak, például a Kúriák vagy Székely kapuk földje.

A szakember ugyanakkor leszögezte, a turizmusért eddig is sokat tettek a Székelyföldön, csak mindenki külön úton járt, ezt az esetlegesen fejlődő rendszert szeretnék céltudatosabbá tenni, amely így hasznosabban tud bánni az erőforrásaival – tudás, környezet és pénz. „A klaszter feladata, hogy idegenforgalmi szempontból eltörölje a közigazgatási határokban való gondolkodást, és helyette turisztikai fogadóterületeket honosítson meg. Arra koncentrálunk, hogy vállalati szemlélettel a piac igényeinek megfelelően katalizáljuk a fejlődést” – összegzett Albert Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány