Minden irányból támadják az adók és illetékek eltörlését

Minden irányból támadják az adók és illetékek eltörlését

Nem a választások küszöbén kell felborítani a teljes adó- és illetékrendszert – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államelnök annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház döntő testületként elfogadta a 102 illeték eltörlését előíró törvényt.

Bálint Eszter

2016. október 26., 17:082016. október 26., 17:08

2016. október 26., 17:462016. október 26., 17:46

„Az előreláthatóság azt jelenti, hogy 2016-ban már tudjuk, hogyan alakulnak majd az adók és illetékek 2026-ig. Nem lehet a választások küszöbén felborítani a teljes adó- és illetékrendszert, csak mert valaki úgy gondolja, hogy ezzel elnyeri a nép tetszését. Hát éppen hogy nem fogja elnyerni, mert már mindenki tudja, hogy nem így működnek a dolgok” – hangsúlyozta az államfő, kiemelve, a döntés előtt tárgyalni kell, mérlegelni kell az intézkedést, és csak ezt követően lehet eldönteni, hogy mely illetékeket kell eltörölni a túlzott bürokrácia miatt, és melyeket kell megtartani.

„Hogy is képzelheti azt valaki, hogy a tévé- és rádióilleték évek óta húzódó ügyét egy hét alatt meg lehet oldani? Lehet, hogy jó ez a megoldás, de az is lehet, hogy nagyon rossz. Előzetes felmérés, értékelés, hosszú távú tervek nélkül aligha lehet fejleszteni. Ezek a hirtelen hozott döntések nagyon károsak az országra\" – szögezte le Johannis az Adevărulnak adott interjúban. 

Arra a kérdésre, hogy kihirdeti-e a 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvényt, azt mondta: őt egyáltalán nem győzte meg ez a hozzáállás, „így nem lehet dolgozni”. „Mit higgyen egy vállalkozó, amikor azt látja, hogy egyik héten még megvan egy illeték, a következő héten meg már eltörlik, mert éppen közeleg a kampány. Ezt értjük mi előreláthatóság alatt?\" – tette fel a költői kérdést az államelnök. 

Veszélyben a roncsporgram?

Újfent bírálta az adóeltörlést kedden késő délután Dacian Cioloş miniszterelnök is. Egyebek mellett arról beszélt, hogy a környezetvédelmi bélyegilleték eltörlésével megszűnik a Környezetvédelmi Alapból (AFM) támogatott roncsautó- vagy a Zöld ház program elsődleges finanszírozási forrása. „Azzal egyetértünk, hogy a környezetvédelmi díjat át kellett volna alakítani egy olyan illetékké, amely jobban idomul a valósághoz, de az biztos, hogy szükség van egy ilyen illetékre, különben nem lesz, miből finanszírozni olyan projekteket, mint a roncs- vagy a Zöld ház program. Ha nem gyűjtünk pénzt a Környezetvédelmi Alapba, akkor jövőre vagy nem lesz roncsprogram, vagy az állami költségvetésből kell elkülöníteni pénzt rá” – mutatott rá Cioloş, aki egyúttal meglebegtette, hogy alkotmányossági kifogást emelhetnek a törvény ellen. 

Az államfőhöz hasonlóan a miniszterelnök is úgy véli, „nagyon könnyű” eltörölni az illetékeket „különösen választási időszakban”, de „gondolni kellene arra is, hogy mivel helyettesítjük ezeket”. Emlékeztetett, kormánya nem ellenzi bizonyos illetékek eltörlését, hiszen a kabinet is hozott korábban hasonló döntéseket. 

Törvényen kívül a közmédia?

A kormányfő szerint ugyanakkor a tévé- és rádióilleték eltörlése gyakorlatilag törvényen kívül helyezte a két intézményt. „Jelenleg gyakorlatilag egyfajta törvényen kívüli állapot áll fenn, tudomásom szerint ugyanis – különböző okok miatt – egy köztelevíziót nem lehet 100%-ban állami költségvetésből finanszírozni. A köztévé függetlenségét finanszírozási forrása is meghatározza. Örülnék, ha azok, akik meghozták ezt a döntést, elmondanák, milyen elképzeléseik vannak a jövőre nézve\" – fogalmazott a miniszterelnök. 

Közben húsznál több civil szervezet is elítélte a képviselőház keddi döntését, amellyel eltörölte a rádió- és tévéilletéket, mert „túlzott függőséget okoz” a politikai pártoktól. „A rádió- és tévéilleték eltörlése alternatív megoldások bemutatása, más költségvetési források megjelölése, a kieső jövedelemnek az államkasszára való hatásának elemzése nélkül, politikai amatörizmus és ócska populizmus bizonyítéka” – mutat rá a többek között az Active Watch és a Média Szervezetek Egyesülete által aláírt közlemény. A csatlakozó civil szervezetek felszólítják Klaus Johannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt, és kezdeményezzen közvitát. 

A közmédia tudomásul vette a döntést

Szerdán ugyanakkor megszólaltak a közszolgálati televízió (TVR) és a rádió (SRR) illetékesei is. A TVR közleményben tudatta, tudomásul vették a képviselőház október 25-ei döntését, és arról biztosítottak mindenkit, hogy finanszírozás forrásától függetlenül továbbra is nézői érdekeit fogja szolgálni. A dokumentum ugyanakkor sürgette az intézmény jogi státusának tisztázását, hogy a finanszírozási forrás esetleges változása ne hasson ki a televízió működésére. Irina Radu, a TVR elnök-vezérigazgatója úgy vélekedett, a köztévé átszervezése folytatódik, céljuk, hogy olyan műsorokat sugározzanak, amiket a nézők is szeretnének. „Európai legalacsonyabb költségvetésű és legnagyobb és legkülönfélébb problémákkal küzdő tévéadójaként nem tehetünk egyebet, mint hogy rugalmasak leszünk, s a legjobb döntéseket hozzuk meg” – hangsúlyozta Irina Radu.

A román közszolgálati rádió vezetőtanácsa eközben azt üzente a hallgatóknak, hogy az intézmény ugyanazzal a szakmaisággal és elkötelezettséggel folytatja küldetése teljesítését, és megvédi a rádiót a „politikai beavatkozásoktól”. A közrádió illetékesei szerint egyébként az illeték eltörlésére vonatkozó politikai döntés miatt fennáll annak a kockázata, hogy az intézmény 88 éves történetének legmélyebb válságába sodródik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program