Folytatódhat a munka a brassói reptéren

Folytatódhat a munka a brassói reptéren

Fotó: facebook/tamás s

Tavasszal elkezdődhet a Brassó melletti Vi­dom­bákon a repülőtér kifutópályájához vezető gurulóutak kialakítása, a gépek parkolójának elkészítése és a jelző- és irányítórendszer szerelése, miután már aktualizálták a megvalósíthatósági tanulmányát – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Adrian Veştea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke. Mint részletezte, a tanulmány szerint még 39 millió euróra van szükség a reptér befejezéséhez.

Bálint Eszter

2016. december 07., 15:002016. december 07., 15:00

2016. december 07., 15:482016. december 07., 15:48

„A Brassó Megyei Tanács jövő évi költségvetéséből tízmillió eurót különítettünk el a munkálatokra. A hiányzó 29 millió euróhoz hozzájárul majd a Kovászna Megyei Tanács, valamint a brassói és sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal\" – avatott be a részletekbe Adrian Veştea. Várakozásai szerint a repteret 2020-ban adják át.

A Kovászna megyei önkormányzat és a sepsiszentgyörgyi városháza képviselői is jelen voltak egyébként a sajtótájékoztatón, és úgy nyilatkoztak, hogy egyenként 3–3 millió euróval támogatják az építkezés folytatását. „Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a területre vonatkozó törvény elfogadásával ismét folytatódhat ez a Kovászna megye számára is rendkívül fontos beruházás, amelyhez 3–3 millió euróval hozzájárulunk. Azt gondolom, hogy ez egy teszt a helyi hatóságok számára, hogy képesek vagyunk-e közösen megvalósítani egy komoly projektet. Ez nagyszerű dolog, hiszen Sepsiszentgyörgyről időben hamarabb el lehet jutni a vidombáki reptérre, mint Bukarestben az Egyetem térről az otopeni-i nemzetközi repülőtérre\" – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Leszögezte: minden szükséges támogatást készek megadni.

„2017-ben kiépítjük a kifutópályához vezető gurulóutakat, kialakítjuk a helyet a gépek parkolójának, elkészítjük a kifutópálya kanalizálását, illetve felszereljük a jelző- és irányítórendszereket. Ezt követően kell megépíteni az irányítótornyot, az utasterminált a hozzá tartozó gépkocsiparkolóval, a tűzoltóremízt és egyéb kiszolgálóegységet. Úgy tervezzük, hogy az utasterminál csúcsidőben óránként 400 személyt tudjon kiszolgálni, a parkolóban pedig egyszerre három repülőgép férjen el. Később, ha a forgalom megkívánja, mindezeket bővíteni lehet\" – ecsetelte Laurenţiu Matache, a légiforgalmi infrastruktúra-részleg vezetője.

George Scripcaru brassói polgármester eközben arról beszélt, fontos, hogy pontosan ismertek legyenek a terv egymást közvető fázisai, hogy meg lehessen tervezni a finanszírozást.
Mint ismert, a brassó–vidom­báki repülőtér 2850 méter hosszú, 45 méter széles kifutópályája már 2014-ben elkészült. Az eddigi munkálatokra a Brassó megyei önkormányzat 24 millió eurót költött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”