Utcát újítanak Máréfalván

Utcát újítanak Máréfalván

Fotó: Thomas Campean

Parkolókat, járdákat alakítanak ki, illetve aszfaltoznak is a máréfalvi 231-es községi úton, ahol közel egy hónapja kezdődtek el a munkálatok. Emellett több más projekt előkészítése is folyamatban van.

Fülöp-Székely Botond

2015. május 20., 19:462015. május 20., 19:46

A helybéliek által Templom utcának nevezett, 231-es községi út felújítása mellett döntött idén Máréfalva önkormányzata, mivel ez a rész a legforgalmasabb a településen, ha nem vesszük számításba a főutat – magyarázta portálunknak Dávid Lajos polgármester. Mint megtudtuk, a projekt részeként az aszfaltozás mellett járdákat alakítanak ki, illetve az esővíz-elvezetésre is gondot fordítanak. Ezenkívül parkolókat hoznak létre az utca végén található sportpályánál, továbbá a közeli patak partját is megerősítik. A munkálatokhoz szükséges 700 ezer lejből nagyjából 650 ezret egy sikeres LEADER-pályázatnak köszönhet a község, a maradék összeget pedig önrészből biztosították – utóbbiból a geográfiai, topográfiai méréseket és egyéb előkészítő intézkedéseket finanszíroztak. A munkálatokat a székelyudvarhelyi Viadukt Kft. végzi, és szeptember 30-áig kell befejeznie.

Folytatják idén a főút menti térkövezett járda építését, amire 327 ezer lej áll a község rendelkezésére, ám előtte szeretnék megoldani az ivóvíz- és szennyvízhálózat kialakítását az érintett szakaszon, hogy később ne kelljen feltörni a gyalogosoknak épített részt – magyarázta Dávid Lajos. Egyebek mellett  terveket készítenek a régi községháza modernizálására, továbbá egy napközi megvalósíthatósági tanulmányán is dolgoznak. A polgármester elmondta, jelenleg hatósági ellenőrzések vannak folyamatban a községházán, ezek lejártáig pedig nem tudnak az említetteken kívül más kivitelezési munkálatokkal foglalkozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!