Dolgoznak a lázárfalvi kultúrotthonnál

Dolgoznak a lázárfalvi kultúrotthonnál

Mindössze négy hónap áll a kivitelező rendelkezésére, hogy befejezze a Csíkkozmás községben múlt ősszel elkezdett több mint 13 millió lej értékű munkálatokat. Az uniós alapokból finanszírozott beruházás magába foglalja nyolc kilométernyi községi út aszfaltozását, egy napközi otthon építését, és a lázárfalvi kultúrotthon felújítását, illetve bővítését.

Kömény Kamilla

2015. február 26., 18:422015. február 26., 18:42

Már tavaly ősz elején nekiláttak a lázárfalvi kultúrotthon teljes felújításának és kibővítésének. Az 1,2 millió lej összértékű munkálat során nemcsak a régi, omladozó épületet renoválják, hanem új épületszárnnyal is bővítik a művelődési házat – tudtuk meg Bodó Dávid polgármestertől. A szakemberek szerencsés helyzetben voltak, hiszen – a beruházás másik két munkálatával szemben – egész télen dolgozhattak, így a tennivalók nehezebb része mostanra már elkészült. Ott jártunkkor már pirosban fel volt húzva az új épületszárny, így egyszerre folyt a munka ott és a régi épületben.

A projekt keretében nyolc kilométernyi községi útra terítenek új aszfaltszőnyeget, amely a községi utak 97 százalékát jelenti – mutatott rá az elöljáró. Tavaly a csíkkozmási utak 80 százalékán végezték el az alapozási munkálatokat, amellett a községközpontban a sáncokat is kibetonozták. A lázárfalvi útszakaszok előkészítéséhez és a teljes nyomvonalon való aszfaltozáshoz a hőmérséklet emelkedése után fognak hozzá. Ennek a munkálatnak az összértéke 8,1 millió lej.

Elkészült már a négymillió lej értékű napközi otthon alapozási munkálata is. A kozmási általános iskola udvarán helyet kapó épület 160 gyermek befogadására lesz alkalmas, ahol nemcsak az óvodások, hanem az iskolások délutáni foglalkoztatását – alvással, étkeztetéssel együtt – is megszerveznék. Mihelyt az időjárás engedi, a hátralevő építkezési munkálatokhoz is hozzáfognak.

Három évvel ezelőtt írták alá a finanszírozási szerződést a szóban forgó uniós pályázatra a kozmásiak, annak megvalósítása azonban számos akadályba ütközött. Többek között a szennyvízhálózat lefektetésének elhúzódása miatt is veszélybe került a projekt, ugyanis az aszfaltozást mindaddig nem lehetett beütemezni, amíg a csatornázást el nem végezték az érintett utcákban. És mivel nem sikerült – az eredeti terv szerint – 2013 végéig befejezni a munkálatokat, az önkormányzat kénytelen volt kifizetni egy több mint tízezer lejes büntetést.

Habár az eredeti terv szerint Csíkkozmás községben már 2013 végére be kellett volna fejeződjön a szennyvízhálózat gerincvezetékeinek lefektetése, eddig a rendszer kiépítésének 40 százalékát sikerült megvalósítani. Anyagi forrás hiányában ugyanis a finanszírozó Környezetvédelmi Alap közel egy évre felfüggesztette a kivitelezést, így annak határidejét 2015 végére módosították – avatott be Bodó.

A két faluban összesen 21 046 méter szennyvízvezetéket helyeznének földbe: Kozmáson 14 160, Lázárfalván pedig 6800 métert. Az új hálózat a Tusnád községihez csatlakozna. A beruházás összértéke 5,5 millió lej, ebből 2,1 millió lej értékű munkát végeztek el mostanig. A tél folyamán nem dolgoztak a hálózat kiépítésével, de az önkormányzat reményei szerint március közepétől folytatódik a munka.

Kivitelezés alatt áll egy, a Csík LEADER Egyesület által kiírt, 42 ezer lej értékű pályázatuk is. Ebből ruházatot és hangszereket vásárolnak a kozmási fúvószenekar tagjai számára. Decembertől használják a helyiek a régi községházát, amelyet szintén a Csík LEADER Akciócsoport közreműködése által elért pályázat révén tudtak kívül-belül felújítani. A konyhával, mosdókkal ellátott közösségi teret ott jártunkkor kereskedelem szakos diákok tanteremként használták. A beruházás összértéke 231 ezer lej volt, ebből 98 ezer lej önrészt a csíkkozmási önkormányzat fizetett ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!