Míg Marosvásárhelyen szombaton kerül sor jótékonysági koncertre és bálra, a kibédiek már az elmúlt hétvégén báloztak, s a bevételt ők is a helyi orgona javítására fordítanák.

A mestermű sürgős beavatkozásra szorul
Jótékonysági hangversenyre kerül sor szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, majd este bált szerveznek a Grand szállodában. A Rotary Téka Klub kezdeményezésének jövedelmét a híres Bodor Péter készítette kibédi orgona javítására fordítják. A rendezvény védnöke a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely lesz. A nemes gesztust a Kisküküllő mentiek sem nézik tétlenül, ők is erre a célra ajánlanak fel pénzt.
Az idén az orgonára adományoznak
Szombaton tizenhetedik alkalommal rendezték meg a hagyományos farsangi koaras házasember bált Kibéden. Az 1996 óta szervezett mulatságokon nemcsak a helyiek vesznek részt, hanem a szomszédos falvakból is, de Marosvásárhelyről, Szovátáról és Székelyudvarhelyről is érkeznek vendégek. Legkevesebben, 54 pár a tavaly voltak, míg a legtöbb pár 103 volt! Idén a hideg és a válság miatt csupán 50 párra számítottak, ennek ellenére 63 érkezett a szombat esti mulatságra. A szervezőbizottság a bál jövedelmét minden évben közösségi célokra fordítja, a kultúrotthon szükségletére: kerítést építettek, az épületet javították, a világítást újították meg, bútorzatot és népviseletetet vásároltak – mondta el portálunknak Dósa Sándor polgármester (fotón), a bizottság tagja.

Kibéd polgármestere azt ígérte, minden követ megmozgatnak az orgona érdekében
Az idei sikeres rendezvény jövedelmét, bár volna mire fordítani a művelődési otthonnál is, a helyi református orgona javítására adományozzák. Ez természetesen csak csepp a tengerben, hiszen 17 ezer euró fölé rúg a szükséglet. „Megpróbálunk minden követ megmozgatni, pályázni is szeretnénk, mert adományokból kevés gyűl össze” – tette hozzá Dósa Sándor.
Egyetemes magyar nemzeti érték
Az orgona ma is többnyire az eredeti fasípokkal működik. Néhány évvel ezelőtt egy strasbourgi orgonakészítő és -javító megvizsgálta és úgy vélte, sürgős javításra szorulna. Néhány esztendeje a szuvasodás ellen lekezelték, de teljes restaurálásra lenne szükség. A szú főleg a sípokat kezdte ki és a szerkezet belsejét. Az egyházközség a székelyudvarhelyi Papp Zoltán orgonaépítő mesterrel vizsgáltatta meg a hangszert, a feljavítás költségvetése viszont 18 ezer euróhoz közelít – tudtuk meg Falka Zoltán lelkésztől, aki az egyetemes magyar nemzeti értékek sorába tartozónak nevezi az orgonát, ennek ellenére kétszeri pályázás során sem sikerült rá egyetlen vasat sem szerezni. A restaurálás költségeit támogató rendezvényekkel kapcsolatban a lelkész hozzáfűzte: “Örülök, hogy kézbe vették az ügyet, és ha valamennyi begyűl, indulásnak jó lenne, mert eltudnánk kezdeni a részleges javítást.”
Más nemzet is tanulhat tőle
Kibéden az orgonakészítés terve 1844-ben született meg: „Indítványba hozták, hogy szentegyházunk díszére és a vallásos érzés felbuzdítására egy szentegyházunk nagyságához irányozott szép orgona készíttessék.” Amint az anyagi fedezet biztosítottnak látszott, azonnal tárgyalni kezdtek, végül Bodor Péter ezermesterrel kötöttek szerződést 1846 tavaszán, melynek lényege: “az orgona két darabból álló lészen (...) feljül egy nagy rádiusokkal egybekötvén (...) s a klaviatura középen a két orgona oszlop közé helyeztetvén. A változatok száma 10, ezek beállítása úgy kézzel, mint lábbal dirigálható”.
A hangszer 1847 húsvétjára készült el. A szakértői vélemény szerint „az orgona is megpróbáltatván egy tökéletes mesterműnek találtatott.” Az átadási jegyzőkönyvben ezt írta Bodor Péter: „Én nem haszonkeresésből építettem meg a kibédi orgonát, hanem meg akartam mutatni, hogy a magyar ember is tud s más nemzet is tanulhat tőle.”