Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a tanácskozás az utókor kíváncsiságát és egyben háláját fejezi ki azok iránt, akik „vásárra vitték a bőrüket a legkönyörtelenebb viszonyok közepette”. „Az, hogy 60 évvel ezelőtt egy erdélyi magyar ember a nemzet élethalálharcát hívásként, megszólításként, sőt imperativusként élte meg, bámulatos. De még bámulatosabb, hogy erkölcsi indíttatásból a román emberek képesek voltak a „Horthy-fasisztázó” és magyar veszéllyel riogató hatalmi propagandán átlátva azonosulni a magyar szabadságharc ügyével” – fogalmazott a Kossuth-díjas író, költő.

Tófalvi Zoltán történész szerint 1956 nem csupán a magyar nép történetében, de a magyar–román kapcsolatok történetében is kiemelkedő esemény volt. Mint elmondta, sajnos sem a politika, sem a diplomácia nem épít erre a kivételes történelmi pillanatra, amelyhez fogható nincsen másik a két nemzet történetében. „Nyolcvanegy román értelmiségit, írót, költőt és egyetemi hallgatót ítéltek el azért, mert együtt éreztek a magyar néppel. A román falvakban ma is úgy él, hogy a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás a magyar forradalomnak köszönhetően szűnt meg” – mutatott rá előadásában Tófalvi Zoltán.

A történész hangsúlyozta: „nincsen külön magyarországi, erdélyi, délvidéki vagy kárpátaljai \'56, csak egyetlen egyetemes 1956 van”. Nyolc erdélyi magyart végeztek ki Magyarországon a forradalomban való részvételért, köztük a Széna téri felkelők legendás parancsnokát, Szabó Jánost. Az egyetemes 1956-os forradalom első letartóztatottjai pedig erdélyiek voltak október 25-én, idézte fel.

A csíkszeredai születésű Orbán Etelkát 22 évesen öt év börtönbüntetésre ítélték a hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladár és társai ügyében, ugyanebben a perben édesapja, Orbán István halálbüntetést kapott. A konferencián elmondta, hogy a börtönben szerzett súlyos sérülései és kényszerű gyógyszerezése következményeként soha nem lehetett saját gyermeke, szabadulása után sokáig hallucinációkkal küzdött.

A budapesti forradalom kitörésének hírére a szolidaritás szelleme hatotta át a kolozsvári magyar és a román diákságot, ugyanakkor az államhatalom elkezdte híresztelni, hogy a forradalmárok követelései között van Erdély visszacsatolása is, emelte ki Páskándiné Sebők Anna író, dokumentumfilm-rendező, Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi író, költő özvegye. Felidézte: a Román Írószövetség temesvári és kolozsvári szervezete a szovjet intervenció után nyilatkozatban „ellenforradalomként” ítélte el a magyarországi eseményeket, de ezt Páskándi Géza nem írta alá, amiért – állam és közrend elleni izgatás vádjával – hat év börtönre ítélték. „Nem tartozom immár senkinek. Istenen kívül már csak 1956-nak vagyok hálás, amely újra megmutatta nemzetem régi méltóságát” – idézte a Kossuth-díjjal is jutalmazott írót özvegye.

A konferencia más egykori politikai elítéltek – köztük Józsa Csaba, Takács Ferencz László, Szilágyi Árpád, valamint a temesvári egyetemisták és a karhatalom október végi összecsapásairól beszélő Teodor Stanca – előadásaival folytatódott. A magyar forradalom román visszhangjáról Octavian Bjoza, a romániai politikai foglyok szövetségének vezetője adott elő, míg Liviu Pleşa, a Szekuritáté irattárát vizsgáló tanács bukaresti főkutatója a kolozsvári magyar történészek a román államvédelem 56 utáni beszervezési kísérleteivel szembeni helytállásáról beszélt. Ioana Boca, a bukaresti Demokrácia Akadémiája Alapítvány kutatója a forradalomnak a romániai egyetemi hallgatók körében gyakorolt hatásáról tartott előadást. Az erdélyi szász írók ellen indított 1959 évi brassói kirakatpert Csendes László, a Szekuritáté irattárát vizsgáló tanács alelnöke idézte fel. A Fekete Kéz elnevezésű szervezet rendszerellenes tevékenységéről Páll László, a galócási csoportról Török József beszélt.