Miközben Nyárádszeredában már működik, Erdőszentgyörgyön is megkerülhetetlen kérdéssé vált egy ravatalozó ház megépítése és a temető bővítése. Az első lépéseken már túl vannak, idén szeretnék elkezdeni a munkálatokat is.
Az önkormányzat régi terve egy ravatalozó ház megépítése – nyilatkozta lapunknak Hegyi László erdőszentgyörgyi alpolgármester. 2008-ban a város a református, katolikus és ortodox temetők között 19 ezer lejért megvásárolt egy 60 ár nagyságú területet erre a célra és elkészítették a tervet is.
Szűk a temető
A városban minden történelmi egyháznak saját temetője van, ennek ellenére a temetkezés gyakran vita témája. Ugyanis az utóbbi évtizedekben több neoprotestáns vallásfelekezet is megjelent a településen, de saját sírkerttel nem rendelkeznek. Az is gyakori kérdés, hogy hová temessék a vegyes vallású házasságokban elhunyt személyeket. Az önkormányzat által a tavalyelőtt megvásárolt terület azért is ideális, mert közelében lehetőség van újabb terület beszerzésére, ezáltal kialakíthatnak egy köztemetőt, amely nem valamely felekezet, hanem a város igazgatása alatt áll majd, így megszűnnek az eddigi nézeteltérések.
Elkezdenék a munkálatokat
Az önkormányzat már tavaly megalapozta a területhez vezető utat és a helyszínig vezette az elektromos áramot. A terv szerint az épületben helyet kap egy belső ravatalozó terem és kápolna, 3 vagy 4 hűtött halottaskamra, valamint egy külső, nyitott, 200 személy befogadására is alkalmas fedett tér. Az épület mellett parkolót is építenek. A költségek csaknem 600 ezer lejre rúgnának, amellyel egyelőre nem rendelkezik a város, de az a gondolat is felvetődött, hogy az idén legalább a létesítmény egy részét készítsék el – mondta el Hegyi László.
Gyűjtést szerveznek
A szükséges pénzalapok megteremtésében az önkormányzat minden helyi felekezet és egyház segítségét kérte. Ígéretet is kaptak arra, hogy minden gyülekezet keretében gyűjtést végeznek, és bankszámlát is nyitottak a külső adományozók részére. Gáspár György református lelkész megkeresésünkre elmondta, hogy gyülekezetének tagjai is óhajtják a kérdés rendezését, ezért el is kezdték a gyűjtést. Az eredményeket még nem ismeri, mert a presbiterek keresik fel a családokat.
Nyárádszeredában bevált a terv
Nyárádszereda önkormányzata 2006–2008 között önerőből épített ravatalozót a város fölötti temető szélén. A tavaly nyáron átadott épületet maximálisan kihasználják – mondta el lapunknak Tóth Sándor alpolgármester. Még azokból a háztartásokból is eltűnt a hagyományos ravatalozás és virrasztás, ahol egyébként erre lehetőség volna. Mindenki a városi ravatalozóba viszi hozzátartozója holttestét, és két–három éven belül teljesen eltűnik a családi háztól való temetés – véli az elöljáró. A temető hűtőkamrájában két, de szükség esetén három tetemet is el lehet helyezni. Ha egyszerre több halott van, a családok és a különböző felekezetek lelkészei megegyezés szerint állapítják meg a temetések sorrendjét – mondta el az épület gondnoka és az egyik helyi temetkezési vállalkozó.
Gligor Róbert László
| 1 EUR | 4.28 RON | |
| 1 USD | 3.33 RON | |
| 1 GBP | 5.14 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 134.19 RON |
Péntek![]() Eső valószínű | Péntek éjszaka ![]() Borús | Szombat![]() Eső valószínű |
| Max: 18 °C | Min: 3 °C | Max: 18 °C |
Péntek![]() Eső valószínű | Péntek éjszaka ![]() Borús | Szombat![]() Eső valószínű |
| Max: 18 °C | Min: 6 °C | Max: 20 °C |
Péntek![]() Eső valószínű | Péntek éjszaka ![]() Eső valószínű | Szombat![]() Eső valószínű |
| Max: 20 °C | Min: 6 °C | Max: 21 °C |