Vallásoktatás igényelve

Vallásoktatás igényelve

Fotó: Boda L. Gergely

Negyvenezer Hargita megyei diák közül már több mint 32 ezer tanuló számára igényelték a vallásoktatást: két nappal az iskolai vallásórák kérvényezésére megszabott határidő lejárta előtt a megyebeli iskolások közel nyolcvan százalékának szülei fejezték ki erre vonatkozó kérésüket. A szülők túlnyomó többsége római katolikus vallásoktatást igényelt.

R. Kiss Edit

2015. március 06., 09:442015. március 06., 09:44

2015. március 06., 16:442015. március 06., 16:44

Az iskolai vallási nevelés igénylésére pénteken jár le a határidő. Szerdáig a megyebeli iskolás gyermekek 79 százaléka számára kérvényezték szüleik a vallásórák folytatását.

Március 6-ig tehetik le az iskolákban a szülők a kérvényeket, ha azt akarják, hogy gyermekük továbbra is részesüljön vallási oktatásban, nevelésben. Mint ismeretes, az alkotmánybíróság korábban az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a tanügyi törvény azon előírását, amely a hittanórákon való részvétel alóli felmentést szabályozta. Ennek következményeként ezután nem akkor kell kérvényt benyújtani az iskolákhoz, ha a szülő nem akarja gyermekét hittanórára járatni, hanem abban az esetben, ha igényli gyermeke számára az iskolai vallásos nevelést. Az alkotmánybíróság döntése értelmében módosítani kell a tanügyi törvényt, azonban még mielőtt a parlament elkészítette volna javaslatát a módosításra, az oktatási tárca már elrendelte, hogy gyűjtsék össze az iskolák a szülők igényléseit a vallásoktatásra vonatkozóan. Amint azt Bogos Mária, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség római katolikus és protestáns vallásoktatásért felelős munkatársa korábban pontosította, a vallásoktatás előkészítő osztálytól tizenkettedik osztályig továbbra is a törzsanyag része marad, de a szülőknek jelezniük kell, ha szeretnék, hogy gyermekük részt vegyen ezeken az órákon. A most benyújtott szülői igénylések a jelenlegi tanévre érvényesek – közölte érdeklődésünkre a szaktanfelügyelő.

Az iskolákban egy számítógépes programba vezetik be a szülők által a vallásórákért letett kérvényeket, így a tanfelügyelőségen követni tudják az igénylések alakulását. Bogos Mária csütörtökön közölte, szerdáig Hargita megyében a diákok 79 százaléka számára kérték szüleik, illetve gyámjaik a hittanórák biztosítását. Eszerint a mintegy negyvenezer megyebeli diák közül több mint 32 ezer tanuló számára igényelték eddig a szülők a hittanórákat – részletezte a szaktanfelügyelő. Kifejtette, tapasztalataik szerint például egy városi iskolában osztályonként egy-két olyan gyermek van, akik szülei nem fogják kérni a hittanórákat, és több esetben ezen gyermekek családja olyan vallást gyakorol, amely nem szerepel a Romániában elismert 18 vallás között.

Bogos Mária elmondta, az eddigi igénylések alapján már az is kijelenthető, hogy a meghatározatlan időre alkalmazott vallástanárok Hargita megyében nem fogják elveszíteni az állásukat. Az alkotmánybírósági döntés nyomán ugyanis az az aggály is felmerült, hogy ha nem kérvényezi minden, eddig vallásórára járt gyermek szülője a további hitoktatást, akkor állás nélkül maradhatnak pedagógusok. Az egyes tanárok óraszámai viszont esetenként csökkenhetnek – tette hozzá a szaktanfelügyelő. Megtudtuk, Hargita megyében római katolikus vallásoktató számára 52 állás van jóváhagyva ebben a tanévben, az ortodox vallásoktatók számára pedig 17.

A szülők túlnyomó többsége római katolikus vallásoktatást igényelt gyermeke számára. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes egy korábbi összesítést boncolgatva rámutatott, 30.138 letett kérés közül 20.325-ben kértek római katolikus hittanórát, 4523 szülő igényelt ortodox vallásórát, 3245 szülő református vallási oktatást és 1888 szülő unitárius vallási nevelést gyermeke számára. Kisebb, néhány tízes nagyságrendben előfordulnak ugyanakkor olyan kérvények is, amelyekben Jehova tanúi, pünkösdista, baptista, görög katolikus vagy adventista vallási nevelést kértek a szülők gyermekeiknek.

Hogy a vallásoktatást újra kell-e igényelni következő tanév kezdetén, még nem tudni, a várt törvénymódosítás kell tartalmazza az erre vonatkozó információkat.

Szavazás Kéri vagy kérvényezné-e a vallásoktatást gyereke számára?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!