Utcára tették a fagyban a diáklányt

Utcára tették a fagyban a diáklányt

Fotó: Barabás Ákos

Mínusz tizenöt Celsius-fokos hidegben került az utcára hétfőn este egy tizenhat éves diáklány a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból, mivel megszegte a bentlakás belső rendszabályzatát azzal, hogy nem vett részt egy kötelező decemberi programon. A lány, akit végül a művészeti iskola igazgatónője saját lakásán szállásolt el éjszakára, orvosi igazolással tudja bizonyítani, hogy a rendezvény idején magas lázzal feküdt otthon, ám ez sem volt elég a döntés megmásításához. A diákotthon vezetője állítja, helyesen járt el a fegyelmi ügyben. A felháborodott szülők még hétfőn feljelentést tettek a helyi és az állami rendőrségnél is.

Fülöp-Székely Botond

2017. január 11., 09:342017. január 11., 09:34

2017. január 13., 22:102017. január 13., 22:10

Hétfőn este értesítették lapunkat arról, hogy egy székelykeresztúri diáklányt kitettek az udvarhelyi Református Diákotthonból, ezért a dermesztő, mínusz tizenöt fokos hidegben az utcára került. Megtudtuk, hogy Dobai László lelkipásztor, a bentlakás igazgatója személyesen döntött így, amiért a tanuló nem vett részt egy, a belső rendszabály szerint kötelező hétvégi programon még decemberben. Az sem enyhítette meg az igazgatót, hogy a diáklánynak orvosi igazolása volt az említett időszakra: negyven-negyvenegy fokos lázzal és erős hasfájással feküdt otthon több hétig. Az igazolást be is mutatta szülei jelenlétében.

Kilakoltatták, majd írásban is kiutasították

A diáklány elmondta, vasárnap este, amikor szülei visszahozták a II. Rákóczi Ferenc utcai bentlakásba, a decemberi után ismételt szóbeli értesítést kapott arról, hogy költöznie kell, de írásos felszólítás hiányában ezt nem tekintették végleges döntésnek. Ekkor még nem kellett összepakolja a dolgait, ráadásul beszélgetések is folytak az ügyről, így abban reménykedett, hogy maradhat. Végül hétfőn barátnőjével üzente meg neki az igazgató, hogy azonnal költözzön, különben ő maga teszi ki. A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolába járó diáklány az iskolából rohant a holmija után.

Porsche Éva, a művészeti iskola igazgatója tanácsára írásos dokumentumot kért a kiutasításról, amit kisebb vita után meg is kapott. A dokumentumban a már említett okokra hivatkozott Dobai, megjegyezve, hogy a döntésről decemberben és januárban tájékoztatta a szülőket, a belső rendszabályzatról pedig minden érintett tudott.

Helyi rendőrök próbáltak segíteni

Porsche Éva értesítette a helyi rendőrséget, hátha segíthetnek a lányon, hogy ne kerüljön utcára a nagy hidegben, ám a járőrök nem tudták ezt megakadályozni. „Magánterületről lévén szó sajnos nem tudtunk beavatkozni, viszont meg fogjuk vizsgálni, hogy jogi úton miként vonható felelősségre az igazgató. Milyen jogi alapon tehetett az utcára egy, a felügyeletére bízott kiskorút mínusz tizenöt fokos hidegben, mindenféle felelősségvállalás nélkül? Anélkül, hogy egyáltalán érdeklődött volna, jön-e valaki érte, van-e hova mennie, ahol nem fagy meg” – fakadt ki Pál Dénes, az egyik helyi rendőr, aki hétfőn este a bentlakás elé érkezett. Úgy véli, többszöri hatalommal való visszaélés gyanúja áll fenn, mivel a kilakoltatott lány más, az övéhez hasonló esetekről is beszámolt.

Az igazgatónő saját lakásában szállásolta el

A tanulót végül Porsche Éva szállásolta el saját lakásában. „Nekem mint az iskola igazgatójának minden diákom fontos. Engem hívott a lány segítségért, amikor megtudta, hogy kirakják, én pedig cselekedtem” – fogalmazott hétfőn este a helyszínen az Udvarhelyi Híradónak Porsche Éva, akit nagyon felháborított az ügy. Hozzátette, kiváló tehetségként ismeri a lányt, nem hinné, hogy bármilyen csínytevést elkövetett volna, ami indokolná a bentlakás vezetőjének drasztikus intézkedését.

Feljelentést tettek

Kedden találkoztunk a diáklány édesapjával, Lőrincz Sándorral, aki mérhetetlenül fel volt háborodva a történtek miatt. Többször hangoztatta, hogy nem a bentlakással van baja, hiszen ott a szigor miatt mindig biztonságban tudta gyerekét, hanem az igazgató személye dühíti, aki visszaél hatalmával. „Azt láttam, hogy az igazgató élvezi, ha szenved körülötte a társaság” – fogalmazott az édesapa, hozzátéve, hogy Dobai minden alkalommal minősíthetetlen hangnemben, lekezelően beszélt vele. Mint mondta, a legszomorúbb az, hogy egy egyházi személy viselkedik így, s emiatt a gyerekek eltávolodhatnak vallásuktól. Lőrincz különösen elfogadhatatlannak tartja a helyzetet, hiszen ő maga is nevelőként dolgozik egy keresztúri iskolában, így van rálátása arra, hogyan kellene megoldást találni a hasonló problémákra. Kijelentette, Porsche Évával közösen dokumentációt állítanak össze az esetről, amit elküldenek a bentlakást fenntartó alapítványnak, a szervezet támogatóinak és a református püspökségnek is. Még hétfőn feljelentést tettek a helyi és az állami rendőrségnél is. Egyébként az édesapa nem szeretné, hogy lánya visszaköltözzön a bentlakásba, így más szálláshelyet keresnek neki.

A szabály az szabály

Dobai László lapunknak azt nyilatkozta, hogy a diáklánynak december 19-én szűnt meg a diákotthonnal való „mindennemű” kapcsolata, ami a belső rendszabályzat megszegése miatt történt. Állítja, erről még decemberben értesítették a szülőket. A lánynak csak „emberségből” engedte meg, hogy vasárnap éjszaka ott aludjon – ha jogtalanul is –, másnap csak a csomagjaiért kellett visszajönnie, ezt pedig „mínusz húsz fokban is megteheti”. „Én még olyanról nem hallottam, hogy valaki a második osztály befejezése nélkül, akár betegség, akár tekergés miatt, kezdte volna el a harmadikat. A lány nem zárta le a karácsonyi időszakot, amit a csendes nappal tehetett volna meg, így nem léphet tovább” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy miért nem vette figyelembe az orvosi igazolást. Hozzátette, a kiutasításhoz nem volt szükség kuratóriumi döntésre, mert a rendszabályzat egyértelműen fogalmaz. Egyébként állítja, kedves lánynak ismerte meg a panaszost.

Szóbeli inzultusok

Az utcára tett lány azt is elmondta, hogy a nevelő sokszor szóban inzultálja a diákokat. Példaként említette, olyan is elhangzott, hogy „egy nő két okból sikít: ha bajban van, vagy ha szeretné, hogy meghágják”. Dobai szerint a diákok által elmondottaknak csak ötven százalékát kell komolyan venni, ebben az esetben is bolhából elefántot csinálnak. „Rengeteg minden elhangzik, és már nem is emlékszem konkrétan. Azt a mondatot, hogy miért kell sikítson a nő, egy 1930-as illemtankönyvből idéztem, ha jól tudom, egy kiránduláson, de lehet, hogy a bentlakásban is elhangzott. A meghágás szót viszont nem szoktam használni” – magyarázta. Ő egyébként úgy érzi, hogy ezeket a mondatokat adott esetben pedagógiai célzattal is lehet alkalmazni. A diákotthon szigorú belső rendszabályzatáról ugyanakkor elmondta, a bentlakásban lakó fiúknak nem szabad észrevehető kozmetikumokat használniuk, a lányok azonban már nincsenek ennyire korlátozva. Kijelentette, rosszul esik neki, amit a diáklány mondott lapunknak, hiszen jó viszonyban voltak: „dédelgetett, szeretett leány volt”. Ezért is sajnálja a történteket.

Az egyház és a tanfelügyelőség hatáskörén kívül

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke megkeresésünkre elmondta, a székelyudvarhelyi Református Diákotthon nem tartozik közvetlenül az egyház fennhatósága alá, így nem tudják egyházfegyelmi kérdésként tárgyalni az ügyet. A bentlakást egy civil kezdeményezés nyomán bejegyeztetett alapítvány működteti, így nem tudják felelősségre vonni az igazgatót és a kuratóriumi tagokat. Azt tanácsolta, hogy a diákotthont működtető alapítványnál fellebbezzen a diáklány a döntés ellen, amennyiben helyteleníti. Egyébként sajnálatosnak nevezte az esetet.
A bentlakás nem tartozik az állami oktatási rendszerbe sem, így a megyei tanfelügyelőségnek sem áll módjában vizsgálódni – tudtuk meg Görbe Péter főtanfelügyelőtől.

Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója az eset kapcsán megkereste lapunkat, közölve, hogy a bentlakás bejáratához évek óta ki volt függesztve, nincs kapcsolat az iskolával. Ezt pedig ezúttal is kívánta hangsúlyozni az igazgató, hozzátéve, hogy elhatárolódik a történtektől.

Nem egyedi eset

Hétfőn egy másik szülő is hasonló panasszal kereste fel lapunkat. Nevét nem vállalta, mivel gyereke most is a bentlakásban van, és fél, hogy emiatt kirúghatják. Elmondta, Dobainak annyira szívügye a csendes napnak nevezett programon való kötelező részvétel betartatása, hogy fiát ki kellett hoznia a kórházból, hogy jelen lehessen, aztán pár nap múlva annyira rosszul lett a gyerek, hogy ismét visszakerült az egészségügyi intézménybe. Egyébként a hétfőn kiutasított diáklány apja, Lőrincz Sándor szerint az igazgató azzal is visszaél, hogy sok szülő nem keres jól, ezért nincs hol elszállásolniuk Udvarhelyen tanuló gyerekeiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!