Tizennégy cég szállítana az iskolákba

Tizennégy cég szállítana az iskolákba

Fotó: Kristó Róbert

Összesen tizennégy vállalkozás tett le ajánlatot az iskolakezdéskor induló Hargita megyei tej-kifli program közbeszerzési eljárásán. Ha nem lesz óvás, időben elkezdődhet a program.

Széchely István

2014. augusztus 24., 16:412014. augusztus 24., 16:41

Rövidesen elkezdődik a licit a Hargita megyei tej-kifli program keretében július 8-án meghirdetett közbeszerzési eljáráson. A tejre vonatkozó kiírásra összesen öt cég jelentkezett, és nagyjából Hargita megye minden önkormányzatára vonatkozóan pályáztak – közölte Borboly Csaba, a közbeszerzést lebonyolító Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az öt cég közül csak kettő Hargita megyei, Kovászna, Kolozs és Temes megyei vállalkozások is szállítanák a tejet a Hargita megyei iskolákba. A borítékbontás múlt héten volt, és megállapították, hogy mindegyik jelentkező cég iratcsomója megfelel a pályázati feltételeknek. A következő lépés az lesz, hogy a közbeszerzési vezérigazgatóság közzéteszi  a kiírást az elektronikus közbeszerzési rendszeren (SEAP), elindul a licit, és várhatóan az árak is csökkennek. Ez lesz majd a döntő szempont, melynek alapján a cégek a 67 településen egyenként elnyerik a tej szállítására vonatkozó megbízást – tájékoztatott a megyei önkormányzat elnöke. Amint lejárt az ajánlattevési időszak és elfogadták az árakat, szeptember negyedikén megkötik a szerződéseket a beszállítókkal.

A péktermékek szállítására kilenc cég jelentkezett, többségük – hét vállalkozás – Hargita megyei, egy-egy pedig Kovászna, illetve Kolozs megyei. A múlt keddi, augusztus 19-ei borítékbontás után huszonöt nap áll az elbíráló bizottság rendelkezésére, s ha nem lesz óvás, akkor hamarosan megköthetjük a szerződéseket a tej és a kifli szállítására egyaránt, és szeptember 15-étől kaphatják az iskolások a termékeket – közölte Borboly Csaba.

Egyébként a múlt évhez viszonyítva nincs változás a program lebonyolításában. A megyei tanács korábban a helyi önkormányzatokra bízta a közbeszerzések elvégzését, hogy a kisebb helyi cégeknek is legyen esélyük pályázni, ám a kormány később a megyei tanácsokra hárította ezt a feladatot. Hargita Megye Tanácsa követte az említett céljait, így nem egyetlen közbeszerzést hirdettek meg a megye tanintézetei számára, hanem külön-külön mind a 67 önkormányzatra vonatkozóan – fejtette ki Borboly Csaba. Közölte ugyanakkor azt is, meggyőződése, hogy megyei, helyi cégektől frissebb, egészségesebb tej- és pékterméket kaphatnak a gyerekek, mint multicégektől, amelyek nagy távolságokról szállítják az árut.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!