Bár az útikönyvek nem jegyzik, nem egyszeri látogatást érdemlő településünk: ötvözi a szász és székely építkezési hagyományokat; a Várhegyen épült parasztvára még a közelmúltban is a helybéli fiatalok kedvenc találkozóhelye volt. A napjainkban közigazgatásilag Brassó megyei településre első ízben ifj. Kunos Lajos, a helyi fúvószenekar vezetője hathatósan hívott: „a három megye határán fekvő falunk nem tartozik senkihez”. Embereivel már első látogatásunk előtt találkoztunk. Évike és Ibolyka néni rendszeres részvevői a Nőkről – nőknek találkozóknak.

Vándorélet – szerelemből

Pap Ibolya születésekor, „1944-ben az oroszok jöttek, anyukát elmenekítették a falu végére, három évet ott éltünk”. Átköltöztek Karácsonyfalvára, a szülei ott üzletesek voltak. Amikor a magánboltot bezáratták, megélhetésül Zsomboron a földművelés maradt. Ötödikes volt, amikor szekérrel elvitték a homoródi állomásra: Segesváron, majd Székelykeresztúron tanult. Férjét ott ismerte meg: négy évig várta a tiszti iskolából – katonai térképésznek tanult. ’67-ben esküdtek, és Buzăuba költöztek.

Elkezdődött a vándorélet. Volt olyan nyár, hogy háromszor pakolt be, majd ki a három nagy ládából – huszonegy megyében jártak. „Ha nem szerettem volna a férjemet, ki nem bírtam volna.” Két fiuk született. ’79-ben Csíkszeredába kerültek. „Mind magyar könyvek voltak a kirakatokban. Sírtunk.” Buzăuban a korondi asszonyok, Moldvában a csángók beszélték anyanyelvét. Nagyon hiányzott a magyar szó. 2001-ben nyugdíjas lett. Szentegyházán három alkalommal vett részt bútorfestő táborban. Hobbija a tájképfestés, nehéz volt „egy színbe rakni mindent”.

Kis és nagy táncolódomb

2003-ban, édesanyja halála után visszatértek szülőfalujába. Nagy változást tapasztalt. „Fiatalkorunk gyönyörű volt. Minden szombaton bál volt, helyi cigányzenekar húzta a talpalávalót. A szüreti bál hagyománya megmaradt. A zsombori vár alatt két „táncolódomb” volt. A gyermekek is ott majálisoztak. Kakaslövés, lepényevés, zsákban ugrálás – sorolta. Most elhanyagolt a vár. A nyári táborok fiataljai vernek utat... Az elvándoroltak nagy vallásos ünnepekre hazatérnek: tele a karzat a szépséges evangélikus templomban. Szabadidejét a bútorfestés tölti ki, jegyzetel, rajzol és oktat. A nyugdíjasok keddenkénti találkozóját az általa irányított festészeti körrel folytatják; péntekenként a vallásórás gyermekeknek tanítja a bútorfestés elemeit.

„Itt akarok megindulni”

„Szeretem Zsombort” – nyomatékosította ifj. Kunos Lajos. Szülei ’89-ben Arad mellől kerültek oda, édesapja evangélikus lelkész. A régi, impozáns parókián megtudtuk: 1100 fős evangélikus gyülekezet építtette, ma a lélekszám 250. Lajcsi helyben, Kőhalomban és Udvarhelyen tanult. Építkezési vállalatnál dolgozik, nyáron a falu kombájnosa, és méhészkedik. Negyvenöt méhcsaládot teleltetett el.

„Tavasszal számolom őket.” Méhészpróbálkozását idén nem koronázta siker: nem pergetett, csak etette őket. Télen a kaptárokat, kereteket rendezi, dolgozni jár, nyáron a méhek mellett van.
2010-ben megegyeztek a fiatalokkal: fúvószenekart alapítottak, 2011-től ő a vezetője. Tizenöten vannak a zenekarban. Karmesterük, Vágási István Barótról jár. Sokat viccelődnek, nevetnek, vidám társaság. Nyáron nehezebb megszervezni a próbákat: a szülőknek segítenek. Nehéz megszervezni a munkák miatt az augusztusi fúvóstalálkozót is. Kedden és csütörtökön próbál a zenekar, szombaton azokkal, akik bentlakásban vannak. Működik a klub: pingpongoznak, és saját készítésű játszóeszközeik is vannak. „Közbe-közbe” futballoznak. A megélhetés nehéz, a fiatalok külföldön kerestek boldogulást. Jelenleg kevesebb a lány, mint a fiú. Akik otthon vannak, összetartanak: mindenkinek megvan a segítőtársa; négyen-öten is elmennek egymásnak szénázni. Az emberek viszonyulása is más, mint városon. Megkapó a táj: jó időben látszanak a Fogasi-havasok – sorolta Lajcsi mindazt, amiért szereti Zsombort és ott akar „megindulni”.

Elvesztett pénz – megtalált társ

A Zakariás házaspár kislánya, Zsanett júliusban született. Kitörő örömmel nyugtáztuk: egy napon ünneplünk. Évike megosztotta gondviselésszerű egymásra találásuk történetét is. Almásról került Zsomborra. Vallomása szerint előtte állandóan vándorolt: iskolába Udvarhelyre, egyetemre Brassóba. 
Béla zsombori. Évikét, a tizenegyedikes korától árva lányt karácsonyra meg akarta ajándékozni Magyarországon megismert barátnője, Bea. A kapott pénzt egy nagyobb bevásárlóközpontban szerette volna elkölteni. Elveszített belőle száz lejt, és vissza kellett mennie lakhelyére. Újra elindult az ajándékszemlére 2007 karácsonyán, akkor találkozott Bélával. Két év múlva eljegyezték egymást, 2010-ben össze is házasodtak. Anyósáék kedvesek, harmadik gyermeknek tekintik őt. Édesanyja elvesztését is nekik köszönhetően sikerült átvészelnie – mondta hálával. Zsanett érkezése előtt Kőhalomban dolgozott a községházán. A mozgalmas napok után jólesik az intimitás: nyugalom, csend van. Béla iskolabusszal viszi a község diákjait Homoródba. Magyarországon és Németországban is dolgozott, de mindig hazajött. Ragaszkodik szüleihez, vonzónak találja faluját. Csak vendégségbe mennek külföldre.

Sokféle vallású él egymás mellett, összhangban: ortodox, evangélikus, katolikus, unitárius. A pár vegyes házasságú családban inkább magyarul beszélnek. 305 házszám van a faluban. Kevés gyermek születik. A munkanélküliség nehézség. A zsomboriak állattenyésztéssel foglalkoznak – nagy az állatlétszám. Az számít kisgazdának, akinek legalább tíz tehene van. Láttunk bivalyokat is a felszegi csordában. Zsanett vajon szereti majd szülőfaluját? „Ha olyan lesz, mint az édesapja, valamit kitalál, és itt marad” – hiszi Évike.