A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség 2015-ben közel ötezer munkaadót kérdezett meg arról, hogy melyek a legégetőbb problémák, amelyekkel találkoznak az alkalmazások során – tudtuk meg Jánó Edittől, az ügynökség aligazgatójától. A felmérésből kiderült, hogy több mint 2300 vállalkozó nem talál szakképzett munkaerőt, és közel ezer cég szembesül azzal, hogy senki sem jelentkezik az álláshirdetésre. A felmérésben ötszáznál több Hargita megyei vállalkozás a szakmai tapasztalat hiányára hivatkozik, hatszáznál többen pedig elismerték, hogy a munkavállalók keveselték a felajánlott bért. Az ügynökségnél nyilvántartott állástalanok nagy része az alacsony fizetésekre panaszkodik. Alátámasztani nem tudom, mivel nincs arról adat, hogy hányan dolgoznak külföldön, de valószínűnek tartom, hogy az itthoni hiány egyik fő oka a külföldi munkavállalás, ami az alacsony bérezés következménye – vonta le a következtetést Jánó Edit.

Számos székelyudvarhelyi vállalkozás hetek, hónapok óta sikertelenül próbál munkaerőt találni. Egy helyi takarítócég azért küzd állandó személyzethiánnyal, mert sokak számára kényelmetlen a munkaprogram – tudtuk meg a marketingfelelőstől. A városban kevesen, legtöbben a környező falvakból érdeklődnek az állások iránt, azonban két hét munka után kényelmetlennek tartják az ingázást. Az is előfordul, hogy a munkavállaló utólag kevésnek találja a fizetést, azért mond fel – osztotta meg lapunkkal a marketingfelelős.

A külföldön munkát vállaló udvarhelyiek, illetve székelyföldiek többsége nagyjából három kategóriára osztható. Vannak, akik mezőgazdasági idénymunkát vállalnak, elsősorban Németországban, mások évekig a vendéglátóiparban dolgoznak, a harmadik csoport pedig gyárakban vállal állást. Egy Marosvásárhelyen bejegyzett cég magyarországi gyáraknak toboroz munkaerőt. Székelyudvarhelyről is évente többen mennek az anyaországba üzemi munkára – tudtuk meg a cég egyik alkalmazottjától.

A székelyföldi fiatalok többsége Angliát, Németországot, a Benelux államokat és Skandináviát részesíti előnyben – véli a székelyudvarhelyi Bodó Barna, aki tizenöt hónapig takarított egy észak-angliai szállodában. A középfokú végzettséggel rendelkező fiatalember egy ott dolgozó ismerősét látogatta meg, majd két hét után jutott ehhez az álláshoz. Tapasztalata szerint sok a székelyföldi külföldön, többségük a vendéglátóiparban vállal munkát.

Hasonlóképpen látja ezt egy másik udvarhelyi fiatal, Pál Róbert is, aki Londonban konyhai kisegítőként dolgozik. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen gyógytornász diplomát szerzett, majd mivel úgy látta, hogy itthon nem tud boldogulni, több barátjával egy londoni autómosóban vállalt munkát. Három hónap után váltott, így került egy konferenciaszervező cég konyhájára. Legközelebb már fizioterapeutaként szeretne dolgozni Londonban, kissé távolabbi terve pedig az, hogy pár év múlva hazaköltözzön. Róbert legalább harminc, jobbára felsőfokú végzettséggel rendelkező udvarhelyi fiatalt ismer, akik közül a legtöbben az angol vendéglátóiparban dolgoznak, de vannak olyanok, akik taxisofőrként vagy belsőépítészként, illetve autómosókban próbálnak boldogulni, ám tudomása szerint egyikük sem tervezi a végleges kitelepedést.