Lerágott csont Székelyudvarhelyen: a távfűtés

Lerágott csont Székelyudvarhelyen: a távfűtés

Fotó: Thomas Campean

Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testületének csütörtöki, soros ülésén ismét vita alakult ki a távfűtésrendszerrel kapcsolatosan: a szikra abból pattant ki, hogy az ülés napirendjén az Urbana Rt. törzstőkéjének újabb, ezúttal 300 ezer lejjel való megemelése szerepelt. Az ellenzék továbbra is bírálta a városvezetőség azon döntését, hogy évente nagy összegeket fordítanak a rendszer modernizálására, karbantartására, holott a közművek évek óta veszteséges vállalkozás. Az Urbana vezetősége szerint az egyre növekvő gázárak mellett a távfűtés a „fűtéskérdés” megoldása Székelyudvarhelyen.

Kovács Eszter

2014. augusztus 28., 20:162014. augusztus 28., 20:16

A törzstőke ismételt megemelését az Urbana Rt. vezetősége kérte, több okra hivatkozva, egyebek mellett arra, hogy az elmúlt enyhe téli szezont veszteségesen zárták a közművek. A határozattervezet apropóján Jakab Attila EMNP-s önkormányzati képviselő felvetette: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy  az Urbana Rt. akkor is veszteséges, ha hideg tél van, és sokat kell fűteni, de akkor is, ha enyhe az idő, és nem kell fűteni.

„A felhasznált energia mellett a közművek működtetése bizonyos fix költségekkel is jár, ilyen például a különböző munkálatok és ellenőrzések elvégzése, a karbantartás és a személyzeti költségek. Enyhe télben nem lehet egy fél kazánfűtőt alkalmazni. Ezek a költségek az összköltségvetés mintegy negyven százalékát teszik ki” – matematikázott az ülésen részt vett Ráduly Mihály, a közművek igazgatója. Gergely László, az RMDSZ önkormányzati képviselője fontosnak tartotta elmondani: az Urbana Rt.-t támogatnia kell az önkormányzatnak, hiszen a családi hőközpontok költsége jelentősen meg fog nőni az elkövetkezőkben, ezért szerinte sokan visszacsatlakoznak majd a rendszerre. „Ha ennyire támogatják a távfűtést, miért nem csatlakoznak vissza az RMDSZ-es kollégák maguk is a rendszerre, ezzel is példát állítván a lakosság számára?” – vetette fel Jakab.

Távfűtés: „a béka ülepe” alól felépítve

Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője ismételten hangsúlyozta: a városvezetőség olyan rendszerbe pumpálja a pénzt, amely veszteséges. „A távhőrendszeren lévő családokon kívül még laknak mások is Udvarhelyen, akik sérelmezik, hogy évek óta milliókat költünk egy veszteséges rendszerre” – magyarázta. Ráduly elismerte: 2008 óta valóban sok pénzt fektettek be, melynek köszönhetően ötven százalékkal csökkent a hőveszteség. Hozzátette: a lépcsőházi modulok és a Bethlen-negyedi beruházás révén pedig az európai uniós normáknak megfelelően várhatóan 15 százalékra csökken majd a hőveszteség. „Már több mint háromszáz családnál működik a vízszintes elosztás, a biomassza felhasználásával együtt ez lesz a fűtéskérdés hosszú távú megoldása Székelyudvarhelyen” – hangsúlyozta. Kulcsár-Székely Attila RMDSZ-es városatya szerint egyébként azért volt szükség jelentős összeget a fűtésrendszerre fordítani, mert azt az előző városvezetőség tette tönkre, és a „béka ülepe alól kellett felépíteni”.

Elhangzott mellesleg az is, hogy minden évben egyre többen válnak le a rendszerről, de visszacsatlakozásra még nem volt példa. Biró Edit néppárti önkormányzati képviselő arra hívta fel a  figyelmet, hogy a leválási kéréseket sokszor késleltetik az illetékesek. Ráduly szerint a polgármesteri hivatal és a közművek szabályosan járnak el a kérések ügyében, a fennakadás azért történik, mert sokszor a szomszédok nem egyeznek bele a leválásba. Megtudtuk, hogy jelenleg „majdnem” 2300 háztartás van rácsatlakozva a rendszerre. A törzstőke megemelése végül az RMDSZ-frakció támogatásával átment.

Ingatlanadó-kedvezmény és beruházások

Az ülésen szó volt az ingatlanadó-kedvezményről is azon magánszemélyek esetében, akiknek jövedelme kisebb mint az országos bruttó minimálbér, illetve kizárólag szociális vagy munkanélküli-segélyből élnek. A lehetősséggel 23-an éltek és nyújtottak be kérelmet a hivatalhoz, huszonkét esetben helyet is adtak a kéréseknek, egy személy viszont megtagadta az eljárás részeként elvégzendő szociális ankétot, így ő nem részesült kedvezményben. Az adókedvezmény összértéke egyébként 2539 lej.

Döntés született a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesület által kezdeményezett, a Csereháti Kiss Gergely utca végében építendő nappali foglalkoztató központ részletes urbanisztikai tervéről. A sérült gyermekekkel foglalkozó civil szervezet az Elan Trió Kft.-től bérli a területet, ahova kétszintes létesítményt építenének, mely húsz férőhelyes lenne.

A testület elfogadta az Éltetőkút utcai ANL-lakások esővíz-elvezető és utcai hálózatának aktualizált megvalósíthatósági tanulmányát: a beruházás összértéke mintegy 2 700 000 lej, mely a Helyi Fejlesztések Országos Program részeként valósulna meg. A projekt önrésze 86 ezer lej. Az 541 méternyi útszakasz kiépítésére egyelőre 200 ezer lejt kapott a város, a kivitelezési idő pedig öt hónap lenne.


A hiányzó: a polgármester

Az ülésre előterjesztett nyolcadik pontot – a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal organigrammájának és tisztségjegyzékének elfogadását – levették a napirendről, hisz a Köztisztviselők Országos Ügynökségével nem sikerült egyeztetni a témában, magyarázta az ülés elején részt vett Bunta Levente polgármester. Egyébként a városvezető távozása után Gálfi Árpád kérte, hogy a különfélék megtárgyalására térjen vissza a polgármester, hisz sok ügyben csupán ő tud érdemben válaszolni. Az ülés végén Bunta bokros teendőire hivatkozva mégsem tért vissza a tanácsterembe, holott az első felvázolt téma konkrétan őt érintette. Orbán Balázs MPP-s városatya ugyanis arról számolt be, hogy a Székelyföldi válogatott mérkőzésére érkezett francia delegációt – előzetes bejelentkezésük ellenére – nem fogadta a városvezető. Az MPP-frakció továbbá azt nehezményezte, hogy a polgármester hasonlóan járt el korábban a Puskás Akadémia ügyében – amely akkor végül Csíkszeredában végezte el a beruházást –, illetve hogy a városlakókat sem fogadja, elodázza a fogadóórákat.

Médiaügyek és bajok

Orbán továbbá kéréssel fordult a hivatalhoz az önkormányzat által fenntartott Udvarhely napilappal kapcsolatosan. A városatya afelől érdeklődött, hogy fél év elteltével hány vidéki önkormányzat csatlakozott a médiavállalkozáshoz, illetve mekkora összegekkel, továbbá hogy mekkora példányszámban jelenik meg a napilap, hány fős stábbal működik és mekkora a kiadvány fenntartási költsége.

„Tavaly 300, idén pedig 200 ezer lejt különítettünk el erre a célra. Közpénzről lévén szó az udvarhelyieknek jogukban áll tudni, hogy mire megy el a pénzük” – hangsúlyozta. Gálfi Árpád a napról napra súlyosbodó Termés utcai helyzetre hívta fel a figyelmet ismételten, szerinte ugyanis állást kellene foglalnia a városvezetésnek ez ügyben is.

Az ülésen mellesleg elhangzott, hogy megürült hat ifjúsági lakás a Cserehát-lakónegyedben: két bérlőt kilakoltattak (mivel közel 50 ezer lejnyi tartozást halmoztak fel), négyen pedig elköltöztek. A lakásigénylők tehát megújíthatják dokumentációjukat, hisz hamarosan elosztják a bérleményeket, vázolta Benedek Árpád Csaba alpolgármester. Az elöljáró ezúttal a helyi sajtó segítségét kérte a lehetőség népszerűsítésére, jóllehet az ügyben mintegy két hete feltett kérdéseinkre még mindig nem kaptunk választ a polgármesteri hivataltól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM