Kiállítások a Forrásközpontban

Kiállítások a Forrásközpontban

Augusztus 20-án a szentté avatott István király emléke előtti tisztelgés jegyében nyílt képzőművészeti kiállítás a Forrásközpontban, három korábban elkezdett tevékenység záró rendezvényeként.

P. Buzogány Árpád

2014. augusztus 22., 13:042014. augusztus 22., 13:04

2014. augusztus 22., 13:122014. augusztus 22., 13:12

A Pro Life Alapítvány tehetségápoló tevékenységét két éve kezdte, idén Legendás kis művészek névvel futott a program, a Bethlen Gábor Alap és a Visius Kulturális Egyesület támogatásával, és mint elhangzott, a túlzásba vitt tévénézés, számítógépes játékok helyett cselekvési teret kínál a gyermekeknek, emellé a szabadidő hasznos eltöltése, saját kultúránk és a tankönyvekben nem szereplő történelmünk jobb megismerése is társult. Istók Emőke irányításával a képzőművészet különböző műfajaival ismerkedtek a részvevők, akik a Székelyföldi Legendárium alapján ábrázolták a vidék mondáit.

A Közösséget alkotó tábor a napokban zajlott Ivóban, környékbeli és a Beszterce megyei Vicén szórványban élő magyar gyerekek részvételével. Istók Emőke irányította a képzőművészettel kapcsolatos programokat, Istók Lajos pedig más tevékenységeket. Kultúra, történelem, művészet, egészséges életmód, kézműves-foglalkozások jelzik címszavakként a tartalmat. A táboroztatást anyagilag támogatta Hargita Megye Tanácsa, az Elan Trio Kft. és a csíkszeredai Csibész Alapítvány.

Istók Emőke Szívvel, lélekkel, ecsettel című kiállítása új alkotói korszakot és egyben megújult tematikát jelez. Erre az anyagra az olajképek dominanciája jellemző. A témabeli újdonságot a falusi környezet jelenti, ezek közül is az életképek vannak számbeli fölényben. A tyúketetés, a dagasztás, rőzsehordás, tejszűrés valóságos élményt közvetít. A portrék derűt, nyugalmat árasztanak. A vallásos témát egyedül a Krisztus-ábrázolás képviseli, komorságával és drámai hangulatot sugalló színeivel a szokásos ábrázolásmódokhoz közelít. A csendélet klasszikus fajtáit képviselik a gyümölcsös, virágos csendéletek. Az ábrándos fiatalságtól az öregkorig a korosztályokat, az alföldtől a Hargitáig a tengerszint szerinti magasságokat is átfogta Istók Emőke.

A táj és az ember örök kapcsolata a legnagyobb téma ennek a kiállításnak az anyagában, hangzott el a megnyitón. A táj legtöbb esetben megszokott környezetünkként jelenik meg, és a vidék mindennapi életének illusztrációja, megjelenítője. A munkálkodó, pihenő vagy gondolkodó ember önt lelket a dombokkal szabdalt völgyekbe, valódisága pedig a realista ábrázolásmód felé közelíti az alkotót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!