Igazságszolgáltatás határok nélkül

Igazságszolgáltatás határok nélkül

Fotó: illusztráció

Az egyre népszerűbb külföldi munkavállalással, munkaerő-kiáramlással arányosan nő a külföldi igazságszolgáltatási intézmények igénybe vétele. Ma már nem ritka, hogy egy-egy hazatért hazánkfia határon kívül maradt társával kénytelen rendezni peres ügyeit. A témában helyi ügyvédekkel beszélgettünk.

Jánosi András

2014. november 21., 14:482014. november 21., 14:48

Fellebbezési lehetőségek bővítették ki igazságszolgáltatási rendszerünket az Európai Unióba való belépésünket követően. Saját jog-rendszerünket is úgy alakítottuk ki az utolsó két törvénykönyvvel (a polgárival és a büntetővel, valamint azok eljárási szabályzataival), hogy ha ellentmondás lép fel köztük és az Unió vezérelvei között, utóbbi élvez elsőbbséget – magyarázta portálunknak Máthé Magda Olga székelyudvarhelyi ügyvéd.

Legtöbbször zökkenőmentes

Az európai uniós egyezmények olyan jogi dokumentumokra építkeznek, amelyek alapját szabályozások, irányelvek, javaslatok vagy vélemények képezik. Vannak egyezmények, amelyek kötelezők, mások pedig nem, ugyanakkor vannak olyanok, amelyek az összes tagországra vonatkoznak, és vannak, amelyek csak néhányra. A nemzetköziség a jogban jobbára nem okoz problémát, mégis megtörténik, hogy a tagállamok jogrendszerei olyan különbségekbe ütköznek, amelyek felenként sajátosak és vitatható az alkalmazásuk. Ilyenkor is akadnak támpontok, pontosan ezért fontos abban az országban fogadni ügyvédet, amelynek állampolgárai vagyunk – tanácsolta Molnár Zsigmond. A székelyudvarhelyi ügyvéd arról számolt be, hogy bár többször is felmerült egy közös polgári jogrendszer, az Európai Polgári Törvénykönyv létrehozásának ötlete, egy ilyen közös és átfogó szabályrendszer elkészítése nagyon lassú folyamat, különösen mert társadalmi, kulturális alapjai is vannak. Addig is viszont, amíg ez elkészül, jellemző, hogy egyre gyakrabban keresik fel az udvarhelyi ügyvédeket olyan ügyekben, amelyeknek külföldön is vannak érintettjei.

Mit tartalmazhat a közös jogrendszer?

Az Európai Polgári Törvénykönyv úgy alkalmazná a magántörvények főbb részeit, mint ahogyan a tagállamok egyéni törvénykönyvei teszik. Ajánlott főbb részek a szerződéstörvények, a károsodások, a tulajdonjog és a visszaszolgáltatások kérdése, valamint a vállalkozási szabályrendszerek lennének. Bár családi törvényeket és örökösödési szabályokat is tartalmaznak az egyéni polgári törvénykönyvek, kétséges, hogy ezeket be lehet majd vonni a közös európai törvénykönyvbe, előbbiek ugyanis szorosan a nemzetek kultúráiba illeszkednek, és nem biztos, hogy kiterjeszthetők, általánosíthatók – magyarázta Molnár.

Udvarhelyszékiek az Unió tárgyalótermeiben

A nemzetközi polgári ügyekben szereplő udvarhelyszékiek eseteiről egybehangzó véleménnyel bírnak a portálunk által megszólaltatott szakemberek: könnyebben kezelték ügyüket azok az ügyvédek, akiket itthon fogadtak meg. Ők ugyanis sokkal érzékenyebbek voltak az ügyek részleteinek sajátosságaira. „Nem is azzal van baj, ha például két udvarhelyszéki elhatározza, hogy a befogadó országban akar elválni. Megtehetik probléma nélkül, bár olcsóbban megúsznák itthon, még egy hazaút költségeit beszámítva is. Ám az ügy, ami még itthon is problémás lenne, egy rémálom méreteit öltheti, ha a két ország igazságszolgáltatását is be akarják vonni. Válás utáni gyermekelhelyezés, megszokott lakhely és szülői felügyelet megállapítása akkor is kényes, amikor helybéliek a pereskedők és helyi intézményhez fordulnak. De ha az egyik szülő válás után hazahozza a gyereket, akár gyermekrablással is vádolhatja a nyugati országban maradt szülő. Ilyen ügyeknél kell igénybe venni a nemzetközi egyezményeket, holott mindkét szülő idevaló, csak munkavállalási joguk és ideiglenes lakhelyük van a nyugati országban, valamint a gyermek is itt született” – vázolt fel egy lehetséges esetet Máthé. Tavaly írtunk ugyanakkor arról, hogy nyugatnémet hatóságok hurcoltak meg egy férfit, mielőtt ártatlansága bebizonyosodott volna. Most helyi ügyvéd szolgálatait vette igénybe, hogy képviselje kártérítési követelésében.

Európai igazságszolgáltatás itthon

A székelyudvarhelyi bíróság 2011-ben egy, 2012-ben három, 2013-ban négy, idén pedig ez idáig szintén négy esetben járt közben helyi állampolgárok ellen végrehajtások megítélésében. A számok növekedése arra utal, hogy ami négy éve itthon még kihasználható kiskapu volt a nemzetek közti igazságszolgáltatásban, mára már lassan becsukódott – állította a bírósági szóvivő.

Központi uniós igazságszolgáltatási szervek
Az Európai Unió Bírósága az uniós jog értelmezésével foglalkozik, ezáltal pedig gondoskodik arról, hogy azt valamennyi uniós tagállamban azonos módon alkalmazzák. Emellett az uniós kormányok és az uniós intézmények közötti jogvitákat is rendezi. Magánszemélyek, valamint vállalkozások és más szervezetek szintén fordulhatnak a bírósághoz, ha szerintük valamelyik uniós intézmény megsértette jogaikat – olvashatjuk a bíróság honlapján. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nemzetközi bíróság, amely 1959 óta működik. Feladata eljárni az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált jogok egyéni és államközi beadványokban állított sérelmének ügyeiben. 1998 óta folyamatosan működik, és minden magánszemély számára hozzáférhető. Fennállásának fél évszázada alatt a bíróság több mint tízezer ítéletet hozott – mutatkozik be az EJEB a világhálón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!