Használható a székelyudvarhelyi kórház új liftje

Használható a székelyudvarhelyi kórház új liftje

Fotó: Thomas Campean

Mintegy százezer lejbe került, egy évig készült, a tervezett átadás többször is csúszott, de csütörtök délben hivatalosan is használatba adták a székelyudvarhelyi poliklinika újonnan elkészült hatszemélyes, majdnem ötszáz kilogramm teherbírású liftjét.

Széchely István

2015. április 16., 18:492015. április 16., 18:49

„Végre elindult a lift. Több alkalommal jeleztük, hogy lift lesz a poliklinika épületében, most eljött az a pillanat, amikor örömünkre már működik is” – fogalmazott a felvonó átadásán Lukács Antal, a városi kórház főigazgatója, majd néhány szóban arról beszélt, milyen sok munka volt a felvonóval. A liftről Lőrincz Kálmán, a felvonó kiépítését végző székelyudvarhelyi szakcég vezetője is beszélt röviden, majd Lukács Antal elmondta, hogy a szerkezet 480 kilogramm teherbírású, kabinja hatszemélyes, és nagyjából százezer lejbe került, amely összeg a szerelési és egyéb munkálatokat is tartalmazza.

A járóbeteg-rendelő épület új liftjére mostantól még nagyobb szükség lesz, ugyanis megérkezett a kórház új onko-hematológusa, így a korábbi heti egy helyett mindennap lesz onkológiai szakrendelés a poliklinika második emeletén, emiatt pedig várhatóan a betegforgalom is megnő. A felvonót reggel hét és délután három óra között működtetik, a programot a járóbeteg-rendelések időbeosztásához igazították, ám a kórház szakorvosgárdájának bővülésével egyre inkább szükségessé válnak a délutáni járóbeteg-rendelések, és ennek megfelelően majd a lifthasználat programját is nyújtják majd.

A lift használatba adásához szükség volt az emelőszerkezetek állami felügyeletének (ISCIR) engedélyére, az pedig előírja, hogy a felvonót csak az ehhez szükséges ismeretekkel rendelkező személy kezelheti. A feladatok ellátására a kórháznak már van is alkalmazottja, aki liftkezelői tanfolyamot végzett – magyarázta Lukács Antal, aki már korábban is közölte, hogy a poliklinika liftjének is lesz kezelője, akinek az is a feladata lesz, hogy felügyelje a felvonó használatát, főként azért, hogy az egészséges látogatók ne foglalják el a helyet azok elől, akik csak a lifttel juthatnak fel az emeltre. Bár a poliklinikai felvonót bárki használhatja majd, elsősorban az akadálymentesítés érdekében készült, hogy a mozgásképtelen vagy mozgáskorlátozott páciensek is feljuthassanak az épület felsőbb szintjeire.

Mivel kórházi liftről van szó, a karbantartás mellett annak rendszeres fertőtlenítése és tisztán tartása is fontos – mondta a kórházigazgató. A szerkezetet egyébként a poliklinika előcsarnokának lépcsőfordulójában építették ki, ehhez kisebb átalakításokra is szükség volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!