Falutalálkozóval ünnepeltek a recsenyédi templom 180 éves évfordulóján

Falutalálkozóval ünnepeltek a recsenyédi templom 180 éves évfordulóján

Fotó: Pál Árpád

Úrvacsoraosztásos, püspöki istentisztelettel, Somos-koncerttel, néptáncelőadással ünnepelték a szombati első falutalálkozón a recsenyédi istenháza megépítésének 180. évfordulóját. Az élmények mellett maradandó emlékjelet, kopjafát avattak. Ki-ki kézbe veheti az egyházközség múltját, jelenét bemutató füzetet, és látogatható a recsenyédiek múltbéli pillanatait megörökítő fotótárlat a gyülekezeti házban.

Molnár Melinda

2016. augusztus 28., 17:302016. augusztus 28., 17:30

Több mint kétszázan töltötték meg az 1836. augusztus 20-án felszentelt templomot. Szépszámú küldöttséggel képviseltette magát a testvértelepülés, Fülpösdaróc, illetve hárman ellátogattak az Amerikai Egyesült Államokból, a bremertoni unitárius univerzalista testvérgyülekezetből is.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szószéki beszédében az örömmel vállalt és megvallott istenhitre bátorította a gyülekezetet. Ne hagyják kiürülni, múzeumszámba menni templomukat. A kopjafaavatón Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese és a világi vezetők mondtak ünnepköszöntő gondolatokat.

A Somos zenekar csodálatos muzsikálása a templom méltó születésnapi köszöntése volt – vallja Nagy Adél helyi lelkész. A kilenc felnőtt és tucatnyi gyermek megtöltötte a templom piacát, az általuk előadott, a protestáns énekeskönyvek népzenére hangolt énekeire rezonált a közönség és az imádsággal megszentelt hajlék is.

Recsenyédiek az első világháborúban című előadásában Gidó Csaba történész a falu emberi, lelki és anyagi áldozatairól beszélt.

Harminc, az 1935–44 közötti időszakban készített fotográfiát tartalmaz az egyházközségnek helybéliek által adományozott vagy kölcsönadott, illetve a Kováts fényképészet archívumából beszerzett képek gyűjteménye, melyekből többet is megörökít a Gidó Csaba által szerkesztett falufüzet. A Recsenyéd képekben című tárlatról Szász Hunor történésztől megtudtuk: a gyülekezeti ház tizenöt fénnyel írt emlék kiállítására alkalmas. Látható a templomnak a 100. felszentelési évfordulón megörökített állapota, konfirmáló csoportok, a templombelső és istentiszteleti pillanatkép is. A férfiakat, fiatalokat Fazakas Jenő és Bede Emil lelkészsége idején kapták lencsevégre.

Kiemelendő a honvédek recsenyédi bevonulásáról 1940. szeptember 11-én készült fénykép. Látható az iskola és az egykori Hangya Szövetkezet épülete, és az iskolaudvaron tartott népes táncmulatság kinagyított pillanatképe. Érdekességképpen említette Szász Hunor a recsenyédi nagykanyarban bedőlt mentőautót ábrázoló fotográfiát, illetve az egymás mellé helyezett három falupanorámát, amelyeket ugyanabból a szögből fényképezett előbb 1935-ben Kováts István, majd 1980-ban Zepeczáner Jenő, s a sorozatot az idén májusban készült felvétel zárja.

Sokan megtekintették a fotótárlattal egyidejűleg megnyitott, az elszármazott Szakál, szül. Dáné Gizella tanítónő udvarhelyszéki varrottasokat tartalmazó kiállítását. Majd fellépett a homoródszentpálon tanuló gyermekek Csillagvirág néptánccsoportja. A falutalálkozót a Nagy testvérek, Zoltán és Levente táncműsora zárta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!