A helyi rendőrség munkatársai az elmúlt hetekben olyan rászorulókhoz látogattak el, akik betegek és többnyire egyedül, nagyon kevés nyugdíjból élnek – tudtuk meg Katona Lóránttól, az egység irodavezetőjétől. A látogatások alkalmával számba vették, mire van szükségük az idős embereknek, ugyanakkor igyekeztek segíteni is, például fát vittek be az udvarról, vagy eltakarították a havat azoknak a háza elől, akik nehezen mozognak. Végül egy hosszú listát állítottak össze azokról, akiket lehetőségei szerint segíteni fog a városháza. Eme segítség első lépése volt a pénteki akció, melynek során a rendőrök tíz élelmiszercsomagot osztottak ki azoknak, akiknek legnagyobb szükségük volt rá. A szatyrokban egyebek mellett liszt, cukor, olaj, májpástétom, rizs, tea és édesség volt.

Ki riadtan, ki gyanakodva nyitott ajtót a csomagokat kézbesítő helyi rendőröknek, ám végül mindenkinek sikerült mosolyt csalni az arcára. Az egység tagjain is látszott, hogy nem kötelességből dolgoznak, hanem szívesen segítenek és mondanak néhány biztató szót a rászorulóknak. Mindenkitől megkérdezték, mire van még szükségük, mit tehetnek még értük. A meglátogatottak többségének a fűtés biztosítása jelenti a legnagyobb kihívást, ugyanis rendszerint csak néhány napra elegendő fájuk van. Mások egészségi állapotukra, illetve alacsony nyugdíjukra panaszkodtak. A rendőrök mindent feljegyeztek.

Az egyik Orbán Balázs utcai házban például egy betegeskedő idős hölgy lakik, aki nemrég jött haza a kórházból. Neki szomszédai és egyik rokona segít, aki vele is lakik. A szomszéd kútjából jut vízhez, de sokszor fűtőanyaggal is kisegítik. Ő csak fát kért a rendőröktől, mint mondta, a „többivel lesz valami”. Kristóf Ilona egy Márton Áron téri társasházban él. Nyugdíja az ötszáz lejt sem éri el, de azt is teljes egészében gyógyszerekre kell költenie szívproblémái miatt. Bár lakrészében két szoba is van, mindegyiket lezárta, és beköltözött a konyhába, hogy kevesebbet kelljen fűtésre költenie. Ottjártunkkor csak egy-két napra elegendő fája volt, amivel gyerekei segítették ki. Innen-onnan leszakított, nyersnek tűnő vesszőkkel igyekszik pótolni a hiányt, persze kevés sikerrel, hiszen így is hűvös van a lakásban. Balszerencséjére az ivóvízcsövek is elfagytak a házban, így mindennap a pincéből kell hordania a vizet. Mint mondta, a legtöbb szomszéd már elköltözött, már csak négyen laknak a „kapualjban,” de ők figyelnek egymásra.

Bár a rászorulók többsége zárkózottan, kissé megkeseredetten éli mindennapjait, nem ez a helyzet a bethlenfalvi Pakot Kálmánnal, aki szerint fejben dől el minden. Jobb lába még egyéves korában sorvadt el egy injekció miatt, jobb alkarját pedig húsz éve vesztette el egy munkabalesetben. Elmondása szerint szép birtoka, állatai voltak, de mára mindent elveszített, ráadásul felesége is elhagyta. Most egy kétszer két méteres kis szobában él 340 lejes nyugdíjából, macskája az egyetlen társa. Ennek ellenére nincs elkeseredve, hiszen testvére s a szomszédok segítik, valamint a Caritas munkatársaitól is kap meleg ebédet hetente három alkalommal. Néha kijár a városba szétnézni, máskor csak régi rádiójából értesül a hírekről. „Ha búsulok, akkor csak rosszabb lesz. Így nem szomorkodok, s nincs is semmi bajom. Édesapám, nyugodjék békében, mindig azt mondta, ha rossz helyzetben vagy, mindig viccelődjél, és akkor elviselhetőbb lesz a rossz is” – fogalmazott az öregúr, akit egyébként mindig felháborít, ha fiatalok öngyilkosságáról értesül. Szerinte ugyanis „amit Isten adott, azt csak ő veheti el”. Ő is több nehézségen ment át, de vallja, hogy az embernek mindig jó kedélyűnek kell maradnia, küzdenie kell, és akkor a helyzete is javul.