Adóügy: tanácsülésre mentek a vállalkozók

Adóügy: tanácsülésre mentek a vállalkozók

Fotó: Mihály Csaba

Az ingatlanadó csökkentését sürgették az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) tagjai a csütörtöki székelyudvarhelyi önkormányzati ülés végén. A képviselők jogi és gazdasági szakbizottsági üléseken keresnének megoldást a problémára.

Fülöp-Székely Botond

2016. április 28., 19:502016. április 28., 19:50

Nagy György, az UKKSZ elnöke a tanácsülésen elmondta, noha az új törvények miatt egyes vállalkozók esetében csökkentek az ingatlanadók, többségüknél lényeges növekedés tapasztalható. Éppen ezért arra kérik az önkormányzatot, csökkentse – a cégtulajdonosoknak és a hivatalnak is megfelelő módon – a jelenlegi 1,3 százalékos adókulcsot. Ez szerintük törvényesen is megoldható, hiszen így tettek például Konstancán is a helyi vezetők. A módosítás törvényes lehetőségét a szövetség ügyvédje is megerősítette. Nagy azt kérte, hogy a probléma megtárgyalása érdekében hívjanak össze rendkívüli tanácsülést, az előzetes tárgyalásokba pedig vonják be a szakbizottságokat, illetve a szakembereket is. 

„Tisztában vagyunk vele, hogy a novemberi, adókkal kapcsolatos önkormányzati szavazáskor még nem ez az adószámítási módszertan volt érvényben. A kormány is belátta, hogy tévedett, ezért meghosszabbította az adók befizetési határidejét. Nem egy politikai párthoz fordulunk segítségért, hanem az egész tanácshoz” – fogalmazott az UKKSZ elnöke.

A vállalkozóknak május végéig kell benyújtaniuk adóbevallásukat, addig kellene módosítani az adókulcsot. A szövetség szeretné érezni, hogy vállalkozóbarát a városvezetés – tette hozzá Nagy György.

Benedek Árpád Csaba alpolgármester azt javasolta, hogy jogi és gazdasági szakbizottsági ülésen tárgyaljanak a kérdésről, bevonva a vállalkozókat is. „Meg kell néznünk a téma gazdasági és jogi felét is. Tény, hogy egyes városokban módosították az adókulcsot, és ezt még nem támadta meg senki” – fogalmazott Benedek. Mint mondta, egyelőre nem világos, hogy lehet-e év közben módosítani.
Az UKKSZ elfogadja a javaslatot, így a tárgyalások jövő hét közepén megtörténhetnek. Nagy György megjegyezte, sikerült egyeztetniük egy időpontot Bunta Levente polgármesterrel, így pénteken vele is tárgyalnak az adócsökkentésről.

Szász Éva vállalkozó is felszólalt, megerősítve, hogy a magas adókulcs hatalmas terhet jelent a cégtulajdonosoknak, ő már elbocsátásokon is gondolkodik. Ezek mellett hangsúlyozta, különösen fontos, hogy a hivatal adókedvezményeket biztosítson a kezdő vállalkozóknak, akik egyébként is nehéz körülmények között indítják el cégeiket.

Benedek Árpád Csaba rámutatott, a fiatal cégtulajdonosok a polgármesteri hivatal által készítendő vállalkozástámogató projekt részeként kaphatnak kedvezményt. Az alpolgármester hangsúlyozta, az adócsökkentés érdekében meg lehet találni az arany középutat, de ennek nem lehet olyan ára, hogy be kelljen zárni egy színházat vagy egy könyvtárt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!