Egyelőre nem nevezik ki a kulturális intézmények vezetőit

Egyelőre nem nevezik ki a kulturális intézmények vezetőit

Levélben értesítette az új udvarhelyi városvezetés a színház, a művelődési ház, illetve a városi könyvtár lejárt munkaszerződéssel rendelkező igazgatóit, hogy addig nem hosszabbítják meg munkaviszonyukat, amíg nem mutatják be fejlesztési elképzelésüket.

Fülöp-Székely Botond

2016. június 30., 13:522016. június 30., 13:52

2016. június 30., 16:042016. június 30., 16:04

Szőcs Endre könyvtár-, Nagy Pál színházigazgató, illetve Elekes Gyula, a Művelődési Ház vezetőjének hároméves munkaszerződése lejárt, ezért újból vizsgázniuk kellett posztjukra – fejtette ki Orbán Balázs, az MPP-EMNP koalíció színeiben megválasztott önkormányzati képviselő. Mint mondta, a tisztségek elnyeréséért egyedüliként vizsgáztak, az eredmény megfellebbezésének határideje is hamarosan lejár.

Az újabb hároméves szerződés megkötése előtt a városháza új vezetősége arra utasította az intézményvezetőket, hogy mutassák be az irányítással, illetve fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseiket. A szerződések szövegezése és megkötése már az új városvezetés felelőssége.

Orbán szerint az intézmények tevékenységének, illetve a tervek áttekintésére eddig nem volt lehetőségük, mivel a korábbi városvezetés ezt nem tette lehetővé. Az önkormányzati képviselő nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy miként cselekednek, ha a bemutatott elképzelések nem egyeznek az ő terveikkel. „Az iratokat átnézzük, és minden egyéb döntés ennek függvényében születik meg” – mondta.

Elekes Gyula az Udvarhelyi Híradó napilapnak elmondta, 8,96-os eredménnyel sikeresen vizsgázott a Művelődési Ház igazgatói tisztségére, és a továbbiakban is szeretne együtt dolgozni a városvezetőkkel. Eleget fog tenni a polgármesteri hivatal kérésének, jelenleg arra vár, hogy közöljék szerződése feltételeit.

A könyvtár igazgatója nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy helyesnek tartja-e a hivatal intézkedését, és arra sem, hogy igényt tart-e kinevezésére. „Nem mondok semmit, mert minden kiforgatható” – jelentette ki Szőcs Endre. Nagy Pál, a színház igazgatója még nem olvasta az új polgármester, Gálfi Árpád által kiküldött levelet, de ő is túl van a vizsgabizottsági meghallgatáson, így pályázatának részletei az új városvezetés rendelkezésére állnak.

„A szerződéskötés ezután fog megtörténni, és akkor derül ki, hogy az új városvezetés mennyit vállal magára az elképzelésekből. Ennek függvénye, hogy a továbbiakban vállalom-e a tisztséget vagy nem. A színház már többször hangsúlyozta, hogy ilyen állapotok mellett nem lehet haladni, fejlődni. Ha fejlődni akarunk, változtatni kell” – fogalmazott Nagy Pál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!