A keresztúri Petőfi-körtefa egyenesági leszármazottját ültetik el az ősi fa mellé

A keresztúri Petőfi-körtefa egyenesági leszármazottját ültetik el az ősi fa mellé

Fotó: Mihály Csaba

A megszokottól eltérően ünneplik idén március 15-ét Székelykeresztúron. A Gyárfás-kúria kertjében álló Petőfi-körtefához is ellátogatnak a megemlékezők, hogy egyenesági leszármazottját ültessék el mellé, valamint a Pro Libertate-kitüntetéssel díjazzák id. Sándor Józsefet – tájékoztatnak közleményben a keresztúri polgármesteri hivataltól.

Székelyhon

2017. február 15., 19:372017. február 15., 19:37

2017. február 16., 11:082017. február 16., 11:08

A Gyárfás-kertben áll az a mára kiszáradt, több száz éves körtefa, amely alatt – a legenda szerint – utolsó estéjét töltötte nemzeti költőnk, mielőtt elindult volna a végzetes fehéregyházi csatába. Kányádi Sándor sorai is erről árulkodnak: „Haldoklik az öreg tanú, Petőfi vén körtefája. Azt beszélik ő látta volt verset irni utoljára.” Az idők folyamán szépen lassan kialakult a Petőfi-kultusz Székelykeresztúron is, iskola, művelődési egyesület, utca viseli nevét, de legendai sírja is megtalálható a timafalvi temetőben.

Az 1849. július 30-án vacsorára elfogyasztott bivalytejes puliszka, az itt eltöltött utolsó este, az „Egy gondolat bánt engemet” elszavalásának emléke elevenen él a köztudatban, minden évben megemlékeznek róla az emberek, a Keresztúri Kistérségi Napok is ehhez a dátumhoz igazodnak. Annak idején a Gyárfás-kúriában tüdőszanatórium működött, gyakran tartózkodott itt az ’50-es évek végén a nagykedei Farkas Ferenc. Oltóágat vett az eredeti fáról, amely azóta is él, s gyümölcsözik tovább Nagykedében.

Jelenleg a Gyárfás-kertben zöldellő körtefa nem az eredeti leszármazottja, azt a szabadságharc 120. évfordulóján, 1969-ben ültették el. Így igazán szimbolikus lesz a 2017. március 15-én tartandó ünnepség, melynek egyik fénypontja, hogy a nagykedei fáról származó oltvány visszatér felmenője mellé. A másik kiemelkedő esemény, hogy ekkor adják át id. Sándor József 88 éves székelykeresztúri lakosnak a Pro Libertate-díjat, egyebek mellett az emlékhely érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért.

Hatos György városi főkertész fejében már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy az eredeti körtefa leszármazottait vissza kellene ültetni a Gyárfás-kúria kertjébe, és tavaly a tettek mezejére lépett. Az oltásban a Zeyk Domokos Technológiai Líceum akkori IX. A osztályos diákjai segédkeztek 2016 tavaszán. Közülük Kinda József oltványa erősödött meg legjobban az eltelt egy év alatt, azt ültetik el az idei ünnepségen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!