A „míves embereké” lesz a hétvége Székelyudvarhelyen

A „míves embereké” lesz a hétvége Székelyudvarhelyen

Fotó: Thomas Campean

Törvénytervezet kidolgozását kezdeményeznék az igazi értékeket képviselő, kézműves emberek által készített termékek védelmére a hét végén zajló Míves Emberek Sokadalma rendezvényen, ugyanakkor emléket állítanának a MES ötletgazdájának is. Erről számoltak be szerdán a szervezők: Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke, Szabó Attila, a rendezvény hangulatfelelőse, Szabó K. István rendező és Miklós Zsuzsánna, a gyermekprogramok felelőse. 

Dávid Anna Júlia

2016. július 27., 19:522016. július 27., 19:52

Tizenhat évvel ezelőtt Horváth Károly ötlete alapján szervezték meg az első sokadalmat, ennek állít emléket az idei rendezvény. 2014-ben úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a MES-t, ám „jót hozott a jövő”, így idén az önkormányzat segítségével sikerült megszervezni a háromnapos rendezvénysorozatot – mondta el a sajtótájékoztatón Lőrincz Zsuzsanna.

Az idei seregszemle programjai között szerepel a Valódi értékeinkért címmel meghirdetett konferencia, melynek a székelyudvarhelyi városháza Szent István Terme ad helyet. A szervezők célja, hogy törvénytervezet kidolgozását kezdeményezzék, amely a kézműves-mesterségekkel foglalkozók munkáját védi. Ezért a a megbeszélésre határon innen és túlról is meghívták számos szakmai szervezet és szövetség, valamint alapítványok képviselőit, akik előadásokat és vitafórumot tartanak majd a témában.

A sokadalom célkitűzéseivel összhangban Simó Júlia Együttélés – autentikus és stilizált népviselet című kiállításának megnyitójával kezdődik a rendezvény pénteken 14 órakor, melyhez Cári Tibor biztosítja a zenét. A Székely Támadt-várban megtartandó népművészeti és iparművészeti mesterségbemutató kiállítás és vásár szombaton délelőtt nyílik meg. A változatos programokat felsorakoztató sokadalmon igencsak gazdag zenés program várja az érdeklődőket. A gyerekeket Mesefalu, népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, körhinta és vetélkedők szórakoztatják majd a seregszemlén, a Varázsecset tanodában pedig képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.

Pénteken este a Szent István Teremben tartandó Cári Tibor-koncertre mindenkinek ingyenes a belépés. Szombaton a Tomcsa Sándor Színházban zajló Horváth Károly-emlékkoncerten adományokat is fogadnak a szervezők, ebből a zeneszerzőnek állítanak majd emlékplakettet a városban.

Az est „egy baráti főhajtás az emléke előtt” – fogalmazott Szabó K. István rendező, aki hét évig dolgozott együtt Horváth Károllyal a Tomcsa Sándor Színháznál. Az eseményen korábbi interjúkból összeollózva elhangzanak majd a MES ötletgazdájának gondolatai is.

A vásárra ingyen léphetnek be azok, akik népviseletben érkeznek. A belépőt váltók a talizmánjeggyel próbálhatnak szerencsét. Ez felnőtteknek öt lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak két lejbe kerül, és kézműves termékeket nyerhetnek majd vele. A begyűlt összeget szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek kézműves-mesterségekre való oktatására fordítják a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!