Többre vagyunk képesek címmel nyert pályázatot az Outward Bound Romania a Segíthetek? Gyermekgyógyító program 2009 keretén belül, amelyet a Közösségért Alapítvány és a Mol Romania hirdetett meg. Az április 19–24. között sor kerülő tanfolyamon 25 hallássérült tanuló vesz részt.
A programban a kolozsvári Hallássérültek 2-es számú intézete vállalta a partnerséget, amelynek célja növelni az ott tanuló hallássérült gyerekek önbizalmát az élménypedagógia módszereivel. Fő célja a személyiségfejlesztés, illetve a sikerélmény megtapasztalása. A tevékenységek többnyire szabadtéren zajlanak, és az önismeret, a képességfejlesztés, az önbizalom illetve a másokba vetett bizalom növelését célozzák.
A tevékenység az élménypedagógia módszereire épül, amely a megismerés folyamatában jelentősen befolyásoló tényezőknek tekinti azokat a tapasztalatokat, élményeket, érzéseket és a tanulást kísérő szubjektív állapotokat, amelyeket a résztvevő a tanulás során él át. Hangsúlyozza, hogy a tanulási folyamat eredményessége jelentős mértékben függ szubjektív tényezőktől is.
A tanfolyam eredményeképpen a gyerekek tudatosítják, hogy többre képesek mint gondolnák, és ugyanolyan értékesek mint bármelyik másik gyerektársuk. A hallássérült gyerekeket tanáraik kísérik el a programra, nagy szerepet vállalva a program levezetésében, mivel ők segítenek a sikeres kommunikáció érdekében a trénerek és gyerekek között. Az OB trénerei és a kolozsvári Hallássérültek Intézetének tanárai előzetesen találkoztak már Szovátán a tanfolyam helyszínén, ahol megbeszélték a tanfolyam levezetésében használt sajátos módszereket és a program részleteit.