Székelyhon.ro
2012. május 21., hétfő; Ma Konstantin napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Sípályakomplexumot álmodtak a Hargitára

Rédai Botond | 2012.01.31. [18:21] | Utolsó módosítás: 2012.01.31. [19:53]

Több millió eurós beruházás révén huszonhárom kilométer hosszú sípályarendszert építene ki a csíkcsicsói közbirtokosság Hargitafürdőn. A kezdeményezők reményei szerint a projektet állami, önkormányzati, illetve magántőkéből egyaránt finanszírozni tudják, kivitelezése pedig még idén elkezdődhet.

sipalyak_hargita_02_b

„Egy egységes rendszert képzeltünk el, amelyben felvonó segítségével, sílécen bárhova el tudsz jutni” – magyarázta a beruházással kapcsolatban Péter Lukács. A projektvezetőtől megtudtuk, a tervezési szakaszt lezárták, most következne az engedélyek kiváltása, illetve a zonális rendezési terv elkészítése és a finanszírozás kérdésének letisztázása.

Péter Lukács elmondta, a sípályakomplexum a hargitafürdői és piricskei részen terülne el, mintegy hetven hektáron. A kiinduló pontoknál gépkocsiparkolókat alakítanának ki, több mint hétszáz jármű számára. Ilyen pontok lennének többek között a Hargitafürdő megközelítését biztosító megyei út mentén a Pókát mezején, az említett település központjában, a jelenlegi Csipike-sípálya körül, illetve a piricskei út egyik alsó szakaszán.

„Zömében székes vagy csákányos felvonó áll majd a turisták rendelkezésére, kivételt képez a Pókát mezeje – Bagolykő közötti rész, ahol kabinos megoldást választottunk. Utóbbi hely igencsak szép panorámát nyújt a Hargita-hegység ezen részére, és nyáron is használható lesz” – vázolta a projektvezető, aki egy példával is illusztrálta, hogyan tudnánk használni a pályarendszert.

Ha autónkat például a piricskei úton kialakított parkolóban hagynánk, az innen induló felvonó a Kossuth szikláig vinne ki, ahonnan a napjainkban is létező és működő Csipike, Miklós és Kossuth pályák bármelyikén leereszkedhetnénk. Onnan egy másik csomópontot megközelítve, szintén felvonó segítségével a Csicsói-Hargita csúcsának közelében található tévé-rádió antennákhoz juthatnánk fel, ahonnan öt különböző szakaszon ereszkedhetnénk ismét a mélybe. Annyit még elmondott, a rendszer teljes hosszában hóágyúk lesznek elhelyezve, ezek közül harmincnyolc rögzített, huszonöt pedig mozgatható, előbbieket kizárólag erre a célra kiépített vízvezetékrendszer táplálná a szintén erre a célra létrehozandó hatvanezer és ötezer köbméteres gyűjtőtavakból.

Problémák is akadnak

„Van egy kicsi gondunk, ugyanis húsz hektárnyi részt az erdőalapból kellene kivennünk. Ebben viszont kizárólag a csicsói önkormányzat tud segítségünkre lenni” – magyarázta Péter. Mint kifejtette, a törvény kétféle módon engedi meg az erdőalapból történő kivételt. Egyik előírás szerint a szóban forgó terület háromszorosát kellene az erdőalapba tenni, illetve értékének ötszörösét kifizetni, erre viszont nincsen anyagi fedezet. A másik törvényes megoldás a sípálya erdőalapban levő szakaszának a kisajátítása, ezt csak az önkormányzat tudja megtenni.

Van honnan példát venni

Hasonló rendszer nagyon sok működik Európában, többet is meglátogattunk. Például a Csicsóhoz hasonló méretű bulgáriai Bansko település körül elterülő hasonló sípályakomplexum hetven kilométer hosszú – magyarázta Péter Lukács. Elmondása szerint nyolc év alatt építették ki a komplexumot, de öt év alatt érték el, hogy a szálláságyak száma mondhatni a semmiből negyvenezer lett. „Hasonló fejlődésre a mi esetükben is lehetne számítani. Gomba módra nőnének ki a földből a szállodák, panziók, kulcsosházak. Az egész régió számára előnyt jelentene egy ilyen típusú beruházás” – vélte a projekt vezetője. Kiemelte, az sem mellékes, hogy a közbirtokosság alternatív pénzügyi forrásként tekint a beruházásra, hiszen az erdőkitermelés jelenlegi üteme hosszú távon nem fenntartható, és nem is folytatható a mostani formában.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások168
168.
Attila 77
2012.02.20., hétfő [07:22]
Voltak és még én is voltam!! Sipálya komplexum megépitésekor más szempontok is vannak nem csak a hegyek magassága és ez volt az elsödleges,hiszen köztudott,hogy Hargitafürdön sokkal jobb hó viszonyok vannak mint pl. Banskoban föleg,ha hóágyuzható,mert sokkal hidegebb az éghajlat mint a Pirin hegységben!! Lachtalban is a fejlesztés miatt történt a látogatás,mert a 80 évek jó pozícióját elveszítette mert nem fejlesztették,de a tavaly megtették és ezt volt az elsödleges cél,hogy Ök mondják el a rossz és a jó tapasztalatokat,hogy mindenki elott legyen világosabb a sipalya ügy!!
167.
LM74
2012.02.19., vasárnap [14:35]
Jó ötlet egy sípályakomplexum, de ha már az illetékesek elvoltak sípályakomplexum terepszemlére, olyan helyre kellett volna menniük ahol csicsói Hargita magasságú hegyek vannak.P.Lukács elmondása szerint az itteni síkomplexum a piricskei résztől a csicsói Hargitán található Tv-rádió antennáig tartana.Egy pár adat összehasonlításként a BANSKÓ-i sípályakomplexummal.
Csicsói Hargita 1761 m, Hargitafürdő 1350m és Piricske 1200 méter tengerszint fölötti magasságon fejszik.A BANSKÓ-i síkomplexum legalacsonyabban található sípályája 1470 méteren van míg a legmagassabb 2560 méteren.Ott lehet, hogy megérte megcsinálni, de itt???Az utóbbi évekre visszagondolva nem igazán volt annyi hó, hogy hónapokon keresztül minőségi sípályákat lehetett volna üzemeltetni, mert nem elég csak a hóágyú.
166.
Mammut II
2012.02.13., hétfő [02:40]
Már az elején letért a sipálya ügy a politikai csatározásra,de nem kell törödni hanem menni elöre a siker érdekében! Kivánok hozza sikert és kitartó munkát!
165.
hammu
2012.02.09., csütörtök [19:40]
A csöcselék banda elhallgatott és további sok sikert mindenben
164.
Alisa
2012.02.05., vasárnap [12:48]
Sok sikert Luky!! Lattam a fotot a facebookon talan az ugyben dolgozol nap mint nap :) Ne se torodj a negativ hangokal,mert nem az a sikeres ki csak kritizal hanem ki megvalosit! Sokan szurkolunk neked!!
163.
AlmaFa
2012.02.04., szombat [10:46]
A politikailag fütöt író gépek leálltak!! Lehet dolgozni a Sipályán! Sok sikert,kitartást,szerencsét kívánok,hogy sikerüljön megvalósítani ezt a remek projectet,mi nagy lendülettel lenne mind a turizmus mind a Székelyföld további fejlesztésében! Szurkolok Önöknek !!
162.
1964
2012.02.03., péntek [12:46]
Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.Széchenyi István
161.
Kerekes Ferenc
2012.02.03., péntek [00:32]
Sajnálom,hogy politikai vagy egyébb érdek miatt mellébeszéltek és nem egy jó megoldás mellet kardoskodtok egymásal,de hát remélem a kezdeményezök folytatják azért a munkát! Sok sikert kivánok mindenben!!
160.
ha-ha
2012.02.02., csütörtök [16:47]
Elolvastam,de lehet kódolva van...ki kódolnád...mert abba semmi konkrétum nincs!Álom,ennyi vagy ha nem érthető akkor népbutítás,-kampány fogás,-vakítás soroljam még...Egy szó mint száz,valamivel többel kell meggyőzettek,hogy rátok szavazzak,ez esti mese!
159.
endreúr
2012.02.02., csütörtök [16:10]
Te megérdemelnéd,hogy végre beiratkozz az elemi iskola első osztályába,hogy megtanítsanak helyesen írni,mert így eléggé siralmas vagy az értelmetlen mondataiddal.
158.
AlmaFa
2012.02.02., csütörtök [16:03]
Ha megtervezték és határozatokat hozztak az emberek akarják,akkor mi benne a néphülyités,minden nagy utazás az elsö lépésel kezdödik és minden hó lavina az elsö hópehelyel!! Írás ide vagy oda a lényeg,hogy vannak kik akarnak valamit és tesznek érte !! Sok sikert mert Csicsó megérdemli!!!
157.
1964
2012.02.02., csütörtök [15:33]
haha , legyszives olvasd el a cikket(a masodik mondatot figyelmesen!!!!!)es akkor hatha jobban megerted,ha esetleg kulonbseget tudsz tenni a mpodok kozott.
156.
endreúr
2012.02.02., csütörtök [15:26]
Ne idegesítsd magad,ez úgy ahogy van egy nagy néphülyités,semmi realitásalapja nincs,kár vitatkozni írástudatlan alakokkal. Ha tévednék és a közeljövőben mégis megépülne ez a síközpont,akkor elnézést kérek. Addig nincs mit ezen pro és kontrázni,álmodni mindenkinek joga van.
155.
ha-ha
2012.02.02., csütörtök [15:14]
A Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium honlapján nem találtam olyan aktuális pályázatot amibe ez a projekt bele illene...Miről is beszélünk?Nem beszélve arról,hogy még mindig nem jött válasz arra,hogy kik is pályáztak?
154.
endreúr
2012.02.02., csütörtök [15:13]
Ha hozzád hasonló értelmi színvonalú emberek próbálják létrehozni ezt az "álmot" akkor jobb ha neki se fogtok,mert börtön lesz a vége. De te amúgy egy csicskás bérkommentelő lehetsz,akinek sok lapot nem osztott a gazdája.
153.
AlmaFa
2012.02.02., csütörtök [14:52]
Schii in Romania és a tanácshatározat van,de 2009 óta a híres embereid nem frisitették Csikcsicsó honlapját,lehet érted felfrisitik :) akkor meglátod
152.
Sándorok
2012.02.02., csütörtök [14:44]
Nem tartozol sehova,csak a bajkeverők közé! Költöz vissza felszegben és tartoz a családodhoz elöször és utána jegej, mit kell köszöni csak nem kell a semmit is megköszöni!! Ha egy kicsit tettel már köszönetet vársz??! Kik pénzt és mindent tesznek akkor szobrot kell állítani ??!
151.
ha-ha
2012.02.02., csütörtök [14:42]
,,Sokat szeretnél tudni,hamar megöregedsz''ez vicc akart lenni???Persze,hogy tudni szeretném,mert az egésznek olyan álomszerű feelingje van ,még mindig nem kaptam konkrét választ a turisztikai minisztérium,hányas kiírása,mikor írták ki ?Ki pályázott, jógi vagy fizikai személy esetleg civilszervezet?Jó lesz egy link is,csak a tisztán látás véget.Hányas számú,tanács határozat,meglehet nézni elektronikusan?
150.
1964
2012.02.02., csütörtök [14:39]
Meg egy ennyi hozzaszolas es a sipalya ugy a cimlapon lesz a legtobbet komentalt cikkeknel,ez az igazi reklam.rajta kommenteljetek.Puszika
149.
AlmaFa
2012.02.02., csütörtök [14:29]
Sokat szeretnél tudni,hamar megöregedsz :) a turisztikai minisztérium és persze,hogy a tanácsnak van pénze erre,ha döntés született,hogy akarják ! Én is csak ennyit tudok!
148.
pokat
2012.02.02., csütörtök [14:00]
Ritka sotet alak lehetsz a kommetjeid alapjan,nagy jovo ele nez a falu veletek.
147.
egy jeges
2012.02.02., csütörtök [13:50]
Koszonjuk az Amator jegkorongozoknak es a Sport egyesuletnek a kis hoki palyat,igaz egyikhez sem tartozunk,de mi csinaltuk.Egy koszonom eleg lett volna,de a falu elott mar megint szerepeltek!
146.
ha-ha
2012.02.02., csütörtök [13:44]
Lehet nem tudok olvasni,vagy szelektív a befogadó készségem de csak ennyit látók, a finanszírozásról,,reményei szerint a projektet állami, önkormányzati, illetve magántőkéből egyaránt finanszírozni tudják''ez nem konkrétum, ez csak ,,remény'',hányas kiírással lehetett pályázni ilyen projektre,ha már az idén neki kezdnek akkor már alá kellet írják a finanszírozási szerződéseket,ki pályázott,ki írt alá,a helyi tanácsnak van ilyen célra betervezett összege,kik a magán emberek akik ezt támogatják???????????
145.
ide
2012.02.02., csütörtök [13:40]
A kezdeményezők reményei szerint a projektet állami, önkormányzati, illetve magántőkéből egyaránt finanszírozni tudják, kivitelezése pedig még idén elkezdődhet.
144.
AlmaFa
2012.02.02., csütörtök [13:22]
Címlap a kép alá :) vagy net harcos vagy nem volt pénzed a lapvásárlásra?? :)
143.
ha-ha
2012.02.02., csütörtök [12:00]
Hová van leírva?Muti!
142.
anonim321
2012.02.02., csütörtök [11:50]
Mielőtt fübe-fába belekötsz, rágd végig azokat a hozzászólásokat, amit meg akarsz kommentálni!
1.Egy szóval sem mondtam, hogy az általam felsorolt létesitményeket végig járom egy nap alatt (!), (mert például én még nem láttam senkit télen golfozni, lehet esetleg úgy, hogy itt van tél, és az Eurosporton látod a golfozókat rövidújjú polóban, ami megtéveszhet téged) 2.Ami meg a sportolásomat illeti, nem volt szó itt csak pár sportról, nem irtam hogy soha nem sportoltam, van (volt) több sportág amit lehet, lehetett "üzni" csikban, kezdve a tenisz, asztalitenisz, labdarugás, sakk, ejtőernyőzés, küzdősportok, kosárlabda, vagy régebb kézilabda, rögbi és igy tovább, amiben lehetek jártas, de most szeretnék más fajta sportot is kiprobálni!
Ezért, nem értem a hozzászólásod lényegét! Azon kivül, hogy egyet irjál, vagy hogy valakibe belekössél, semmi logikája nem volt a kommentednek! Ezzel én be is fejezném az ilyen irányba terelődő hozzászolásokat, további jó böngészést!
141.
Szilagyi
2012.02.02., csütörtök [10:15]
Te azon kívül hogy írsz egy két hülyeséget mit teszel vagy tettél,mert a bunkó szó enyhe kifejezés a hozaszolásaidból itélkezve!! Te csak ilyen beíró vagy ki utána ésségében kidöl a gép elöl és várja valaki adjon már eni vagy szénát mivel most fü nincs le csusztál kis öreg!!
140.
balloka
2012.02.02., csütörtök [10:06]
Helyesírás nálatok nem divat?
139.
AlmaFa
2012.02.02., csütörtök [10:00]
Írni próbálsz,de olvasni nem tudsz!?? Le van írva,hogy a pénz ügyi rész,hogy áll össze! Nehéz felfogású vagy ?? vagy csak roszindulatu és így kisé röhelyes
138.
balloka
2012.02.02., csütörtök [09:55]
Tehát mostanig soha nem sportoltál,de ha ez az álom valóra válna,akkor egy nap alatt körbejárnád a grandiózus létesítményeket
137.
MPPre szavazó
2012.02.02., csütörtök [09:48]
Mit értesz gyurodás alatt? Buszon gyurodunk? Lukyt mikor felkérték válaljon elnökségi pozíciót a Közbirtokosságnál és a közgyülés kérte fel akkor sem válalta! Ki gyurodik és hova?? Az RMDSZ tanácsosok adják vissza sorban a képviselöi mandátumot és tudod kik teszik, kik a legnormálisabbak voltak,miért van ez ??? Mert nem jó a csapat és nincs eredmény ! Persze van ki marad mert az a rokonait berakta a tanácsban vagy most próbálja berakni,de az emberek ezt tudják és gyurodás nélkül szavazni fognak és az dönt!! Lehet röhögni a pokátnál :)
136.
anonim321
2012.02.02., csütörtök [09:40]
"Be örülök neked!Akkor te nem minimál bérből élsz,és neked is ország szerte érdekeltségeid vannak,amikből lehet a tejbe aprítani,s még dolgoznod se kell,hogy a felsoroltak közül bár hová eljussál..." ...na látod, az ilyen felfogás miatt, nem lehet a székelyeknek még egy sz+ros kutyaólat sem csinálni, mert nem tetszik semmi, csak akkor, ha valami abból csurran cseppen! Rosszul értelmezted a hozzászólásomat, megnyugtatlak, hogy nincs semmilyen érdekeltségem sehol, a négytagú családomból én tudok egyedül úszni, sizni egyikünk sem tud, golfozni még nem próbáltam (nem is volt ahol), bowlingozni is egyszer voltam mostanig, egyedüli sport amit "üzünk" a korcsolyázás, azt is botladozva! Pont emiatt irtam azt hogy 20-30 km körzetbe eljuthatsz ezen sportokat gyakorolni, nem kell(-ene) messzébb utazni, sőt annak is örülnék, ha már egy furfangos agyú székely felhozná valahogy a tengerpartot ide a hegyeken tulig kelet irányba!
135.
Piricskei
2012.02.02., csütörtök [09:34]
Igen tüzet adtak 2 háznak ez a jó dolog mit tolerálnak és ki mindenkinek segit munkahelyek teremtesen dolgozik és próbálja elöre vinni a dolgokat az a rossz,de kinek?? A falulakoi jól tudják mit tett Lukács és mit a kizsákmányoló osztag kiket Lukács és persze a segitöi lefékeztek!! Sok sikert és kell menni elöre,hogy megvalósuljon Csicsóban is mit az emberek szeretnének !
134.
pokat
2012.02.02., csütörtök [09:27]
Valaki ha mas velemenyen van az mar bunko? Jellemzo a tarsasagotokra ez az agressziv gyurodas rohejesek vagytok
133.
csa-bika
2012.02.02., csütörtök [02:13]
de igen Balloek is csinaltak tuzet de kolcsont azt visza kell adni es a jo szekely vissza adja
132.
1964
2012.02.02., csütörtök [00:49]
Na kezdjuk kapisgalni mi a problema,teljesen igazad van!
ha visszaemlekezunk Lukacs deritett feny arra hogy a regi kozbirtokossagi vezetok hogyan uzerkedtek a kozbirtokossag vagyonaval,megvasaroltak a tagoknak jaro fat majd haromszoros aron eladtak,onkenyesen kimerettek maguknak Hargitafurdon a kozbirtokossag teruletet,25 eves szerzodeseket kottek a sipalyakra semmi penzert.A foldmero bizottsag is be van rezelve , mert nem jartak el igazsagosan a fold meresnel,amire hamarosan feny fog derulni.most ennyi jut eszembe,de hogy ertsek meg a mi a gondjuk egyeseknek Peter Lukacsal.Na gyerekek ezert pocskondiazzatok ot. Lukacs kitartast.Te legalabb van amit felhasznalj valasztasi kampanynak mert Balloeknak semmi nincs,mert nem csinaltak a kozossegert semmit.
131.
Egyutt nem tovabb
2012.02.01., szerda [23:48]
[Nem ütötte a mércét]
130.
1964
2012.02.01., szerda [23:42]
Te Pokat nem lehetsz ennyire bunko,elovastad egyaltalan a cikket?vagy csak annelkul hogy elolvasd irod a hujesegeidet?
129.
Sz Z
2012.02.01., szerda [21:18]
Lukynak igaza volt,mikor mondta nem kell foglalkozni a negatív beirokal,mert csak a kis hitüség és a rossz indulat vezérli az ilyen embereket és a jó reklám is és a rossz reklám is reklám! Sok sikert és elismerem igazad volt!!
128.
egy Csicsoi
2012.02.01., szerda [20:27]
Gratula Zsolt ,kitartast fiuk ,mindenben veletek vagyok ,szakmaban ,ismeretsegben,biztatasban,es nincs mas hatra mint elore !!
127.
ZSOLT-szereda
2012.02.01., szerda [20:10]
Ertekelem az otletet, ami a sipalyat illeti. Noha nem vagyok csicsoi es sizo sem vagyok. De vannak gyerekeim, es lesznek unokaim ha jo Isten megsegit. kerem onoket, kedves csikcsicsoiak es nem csak, gondoljanak a jovore is.Itt van a lehetoseg, megvan a hegy (aki nem tudja Hollandiaban meg hegy sincs es projektek vannak) tamogassuk a megvalositasat. Van egy olyan mondas, hogy akkor szidjunk valakit, ha mi magunk jobban tudjuk csinalni. Lukacs ur, teljes gozzel elore!
126.
Cseeky
2012.02.01., szerda [20:09]
Ha Lukács írja, akkor van sok dolga a tördelőnek, amíg kijavítja a hibáit :D
125.
anonimuszka
2012.02.01., szerda [19:49]
lukacs irja
124.
csicsóka
2012.02.01., szerda [19:36]
Gondolom a falu lapját a falu adja ki
123.
mafia
2012.02.01., szerda [19:30]
Csicsóka 117,a székelyhonon pro és kontra vélemények vannak,a falu lapja pedig......lehet tudni,hogy ki irja.
122.
pokat
2012.02.01., szerda [19:11]
Na ez megrohogtetett a sipalyabiznisz viszont tragikomedia
121.
zulu
2012.02.01., szerda [19:11]
[Nem ütötte a mércét]
120.
Pártatlan
2012.02.01., szerda [19:01]
Nem unjatok mar ezt az ingyen cirkuszt?Egyik jobbra masik balra,egyebet se hallani csak Lukacs ide ,Lukacs oda,Lukacs stadion,Lukacs csapat,Lukacs kocsma,Lukacs kozbirtokossag,Lukacs jegpalya,Lukacs sipalya,Lukacs vagyona,Lukacs lukácsa!HA-HA.Most mar csak az van hatra nyerjen es akkor Csicso legyen Lukacsfalva es mindenki keresztelkedjen Lukacsnak!Éljen a diktatura!
119.
pokat
2012.02.01., szerda [18:47]
Kitol kapjatok ezt a sok penzt? Ha velvazolnatok megkoszonnem.!!!!
118.
egy Csicsoi
2012.02.01., szerda [18:30]
Van egy jo otlet,van egy csapat aki felvalalta,megvan a kituno adottsag ,a penz nagy reszet kapjuk a kivitelezesre ,nem ertem mi a gond .Emberek ebreszto ,kell segiteni az ugyet ,a lenyeg hogy meglegyen ,magyarok vagyunk ,szekelyek ,mutassuk meg hogy igenis megtudjuk csinalni magunkert a gyerekeinkert a jobb jovonkert !
117.
csicsóka
2012.02.01., szerda [18:29]
Itt a székelyhonról is és a falu lapjából értesültem a dolgokról,ezért mondom hogy értékelendő,sőt példa értékű amit tett a közösségért Lukács Úr.
116.
L Zs
2012.02.01., szerda [18:12]
Csak most értettem meg igazából miért mondják csak Csicsói ne légy !!!!!
115.
mafia
2012.02.01., szerda [17:57]
Csicsóka 113,nézd meg az utolsó mondatodat,majd nézd meg a csicsóka 101 hozzászólásodat,eggyik szavaddal elvágod a másikat,vagyis ha nem vagy csicsói,honnan tudod,hogy mennyit tett a faluért?
114.
Gazigazzz
2012.02.01., szerda [17:22]
Csicsoban a pap és a Kántor sem fér meg,de te nagy arc csak dumálsz és szidod ki tesz,de te mit tettel elloptad az alkatrészeket hol dolgoztál és ennyi
113.
csicsóka
2012.02.01., szerda [16:35]
Nincs ahol utánna nézzek,de az biztos,hogy Luki a közös dolgokért küzd,nem a saját zsebének a gyarapításáért mint a jelenlegi vezetés,inkább ad mint elvesz és ezt mindenki tudja,ezért van a nagy hőbőrgés,mert senki nem tett a faluért annyit mint Ő.
112.
Anonim2012
2012.02.01., szerda [16:29]
Én nem azt irtam, hogy Lukács legyen a polgármester, olyan ember kellene aki tesz is valamit a településért.
111.
igazzz
2012.02.01., szerda [16:01]
nezz utana
110.
Le a kalappal
2012.02.01., szerda [15:57]
Végre egy igazi elképzelés Hargitafürdőre.Sok sikert kívánok a kivitelezésehez.Ne törődjenek a sok mocskolódással.
109.
valaki2
2012.02.01., szerda [15:55]
Nem olyan polgarmesterre van szukseg aki az elozot csak mocskolni tudja mindig csak a hivatalt meg a polgarmestert szidta amiota csak megvan az ujsag talan azt is azert szerkeszti de meg nem ert el a tudataig hogy az Olt hidjat a Megyei Tanacs kell megjavitassa es ezert is a mostani polgarmester vadolja nezzen szet a haza tajan mert van ott eleg es ne mocskoja az egesz falut mert ha Lukacst akarta volna csicso nepe akkor mar reg polgarmester lehetne de mindig a tisztesseg es becsulet gyozott es az is fog nem vagyunk nagyrangu emberek de ismerjuk a becsuletes embereket es ismerjuk azokat akik csak a penzre meg a funkciora hajtanak tehat nincs amit kerulni az igazsagot mert egy kivulallo az konnyen beszel es foleg nem kerunk egy Raduly Robi barat velemenyebol aki halalra gazolt egy embert es most polgarmester elvegyunk intezve eleget
108.
csicsóka
2012.02.01., szerda [15:52]
@csb:
Szerintem az 1000 euró a Luki saját pénze lehetett nem a közbirtokosságé,magánpénzből rendezi a focicsapatot is
107.
csb
2012.02.01., szerda [15:45]
Nem vagy gyenge ha neked 1000 euro apropenz
106.
csicsóka
2012.02.01., szerda [15:36]
Van bizonyítékod vagy csak üresben locsogsz?Milyen 1000 eurókról beszélsz? Akinek játéktermei,kocsmái,stb. vannak,az nincs rászorulva a közbirtokosság aprópénzére
105.
igazzz
2012.02.01., szerda [15:16]
ismerem az urget, dehonnan legyen sok penze??? nem a western koncsmabol, a iasi-i jatektermekbol??? kozbirkas penzre utaznak korbe a kutyaival, hogy taccsak a szajukat milyen bulgariaban a sipalya, tobb 1000 eurokat pattogtatnak el a nagy semmire???
104.
csicsóka
2012.02.01., szerda [14:51]
És nem hiszem,hogy a falu kizsákmányolása lenne a cél,mivel sok pénze van,nincs rászorulva a hatalom megszerzése utáni jövedelmekre
103.
1964
2012.02.01., szerda [14:49]
Igazzz ha Csicso nem a te falud akkor miert erdekel annyira a csicsoiak sorsa,talan madefalvi vagy? Hajra Lukacs,ne hagyd magad,kell menni elore! Szerintem a zomeben nem is csicsoiak azok akik ellenzik az egeszet,hanem olyanok akik irigyek rank.
102.
Anonim2012
2012.02.01., szerda [14:49]
Annyi hős kommentáló van, miért nem jelölteti valaki magát polgármestenek és mutassa meg, hogy kell egy települést vezetni, mert szerintem fejletségben Csíkcsicsó alább van a békáénál és ha valaki tenni akar valamit akkor azt csak rágalmazzuk. Kellene szerveszni egy kirándulást a környező falvakba, hogy mindenki lássa mit valosítottak meg más polgármesterek, remélem bárki lesz is a következő polgármester többet fog tenni a faluért mint a mostani.
És ne feledje senki egy fecske nem csinál tavaszt, lehet egy TALPRA ESET polgarmester, ha az alkalmazotai nem állnak mellette, példát lehet venni Madéfalváról ott "Mindenki eggyért és egy mindenkiért"
101.
csicsóka
2012.02.01., szerda [14:48]
Nemhogy kutyája nem vagyok,de még személyesen se ismerem,ugyanis nem csicsói vagyok. Csak minden tiszteletem egy ilyen embernek,aki egy falu felemelkedéséért küzd,ha jól értettem kemény pénzeket fektetve karitatív akciókba.
100.
igazzz
2012.02.01., szerda [14:39]
csicsoka te egy kutyaja lehetsz csak neki, hogy ennyire veded!!! es az oltfalusinak igaza van, hogy rossz a hid, viszont en csak arra akartam raebreszteni az olvasokat, hogy luki egy 2szinu ember aki minden aron probal hatalomra torni, hogy majd kizsakmanyolja falutokat...
99.
ha-ha
2012.02.01., szerda [14:12]
aha...
98.
csicsóka
2012.02.01., szerda [14:10]
Mindegy hogy bőcsködözik,de van mire. Sokat tett az emberekért azt ne felejtsük el.
97.
ha-ha
2012.02.01., szerda [13:59]
Bőcsködözni...!?
96.
pokat
2012.02.01., szerda [13:57]
Tudhat valamit ha ennyire rajta vagytok a teman
95.
ha-ha
2012.02.01., szerda [13:55]
Ő egy ember,van két füle,két szeme,szája és orra is van neki.S erősen kampányol mert,polgármester akar lenni,nem számit a módszer,csak az legyen!Érted?
94.
pokat
2012.02.01., szerda [13:51]
Ki ez a luki hogy ennyit osszatok?
93.
anonim1001
2012.02.01., szerda [13:44]
Be örülök neked!Akkor te nem minimál bérből élsz,és neked is ország szerte érdekeltségeid vannak,amikből lehet a tejbe aprítani,s még dolgoznod se kell,hogy a felsoroltak közül bár hová eljussál...
92.
Oltfalusi
2012.02.01., szerda [13:42]
A buszban emberek ültek és nem csak Luky volt akkor ott hanem pl K.A. es B.Z. és a híd is rosz volt!! :)
91.
csiki drukker
2012.02.01., szerda [13:40]
:), korrekt. Egyelore alomszeru, de remelem, hogy 75% ban legalabb meglesz a kovetkezo 4 evben
90.
anonim321
2012.02.01., szerda [13:35]
"Ugy latszik elindult egy ki tud szebb meseket program." Pont ezért kérdem én, miért olvasol mesét?.... Istenem, milyen aggódó népség lettünk hirtelen, éppen csak nem sirunk aggodalmunkban , hogy mi lesz a szentimrei golfpályával, mi lesz a karcfalvi jégpályával, mi lesz a szeredai uszódával, most meg mi lesz a hargitafürdői siparadicsommal, hogy ki fog oda járni, megéri-e, mennyi pénzbe kerül, hogy igy meg ugy a polgármesterek, közbirtokosságok, Rmdsz, ilyen olyan párt stb.!? Annyira siralmas közben olvasgatni az ilyen hozzászólásokat, még nem láttam itt a cityparkingot emlegetni, na akkor én most megteszem!.. Én személy szerint örvendenék már annak, ha a nyáron golfozás után felmennék csikba egyet uszni és bowlingozni, majd például a téli időszakban a karcfalvi közkorcsolyázás után, útban hargitafürdő felé, télen is egyet lubickolhatnék a fedett úszódában, majd ki a hargitára sizni és téli sportokat üzni!! És mindez egy 20-30 km-es körzetben történhetne! Nem kellene Brassóba, Udvarhelyre menni úszni, vagy nagy tömegben közkorcsolyázni a Vákár-ban, és Ausztriáig menni egy jóizüt sizni!
89.
csicsóka
2012.02.01., szerda [13:34]
A hírek szerint komoly érdekeltségei vannak országszerte ahonnan van amit a tejbe aprítania,tele van pénzzel. Ne irigykedjetek ha tesz a közösségért,azt el kell ismerni és megköszönni
88.
fától az erdőt
2012.02.01., szerda [13:33]
[Nem ütötte a mércét]
87.
huuuuuu
2012.02.01., szerda [13:28]
Több milliárdot?:)))Miből?Kinek van a mai világban,több milliárdja,csak úgy?Ne nevetes ha tett valamit azt azért tette,mert jutott neki is a koncból nehogy már ő legyen az új kóri Szent Erzsébet!
86.
60-as
2012.02.01., szerda [13:28]

kisapam szted honnan van neki milliardja a focicsapatra??? western ocsmabol? :)) vagy a 20 evvel ezelott eladott (...) deszkabol????

85.
potyaszekely
2012.02.01., szerda [13:27]
[Nem ütötte a mércét]
84.
csiki drukker
2012.02.01., szerda [13:27]
ha kimennek barmelyik hetvegen Hargitafurdore, majd Brasso Pojanara lathatjak, hogy sok ezren jarnak maris sizni. Egyre nagyobb tomegeket vonz hazai es nemzetkozi szinten. Kozben meg ezrek vannak, akik evente kulfoldra hordjak a penzt, jelenleg fo celpontok Ausztria, Olasz es Francia orszag. Most az uj udvoske Bansko (Bulgaria), ahol 15 eve szinte semmi nem volt es epp most a napokban lesz vilagkupa verseny. Az iden csak 3 nagyobb csoport hivott engem sizni oda (csak csikiak). Ezek a penzek mind vagy javareszt itthon maradhatnak ha lesz itthon komoly palyarendszer. Meg sok kulfoldi vendeget is tud hozni, illetve hazai, de mas regiokbol: Maros, Kolozs, Bako, Iasi megyekbo...
Nem kell busulni, ha lesznek feltetelek, akkor lesznek vendegek is, ha idejeben beindul. Es nem a 8-10 dik romaniai hasonlo projekt lesz.
83.
igazzz
2012.02.01., szerda [13:26]
szted tiszta veletlenul egy csiviszes vagy mpps ott volt amiko lefenykepeztek az ures buszt, bocs nem ures, mert luki rajta volt!!!! :))
82.
csicsóka
2012.02.01., szerda [13:23]
Sok rosszindulatú ember van. Azért szidjátok mert tenni akar a faluért és nem csak elvenni mint a jelenlegi vezetés? Saját pénzéből több milliárdot költött a focicsapatra,rendezvények szervezésére,falunapokra. Megérdemli,hogy Ő legyen a polgármester,mindenki tiszteli a faluban tetteiért
81.
fától az erdőt
2012.02.01., szerda [13:09]
Pontosan,igazad van.Lehet meséket előadni és meggyőzni róla pár hinni akaró embert,de sajnos az a valóság,hogy Csicsó nagyon megkéset ezekkel a dolgokkal.Még is kinek adnák el a sípályát,a helyiek nem igen engedhetik meg maguknak,a külföldieknek pedig Ausztria,stb.síparadicsomok a cél.Nem a csicsói sípálya,lehet akármilyen cuccos,ha nincs látogatottsága.
80.
Oltfalusi
2012.02.01., szerda [13:05]
Na aztan semmi eszed,a busz azert terult meg mert rossz volt a Hid!!! Meg viccnek is aljas vagy,igy tortent es lefenkepeztek,ilyen hulyeseget kitalalni is nehez,nem hogy bereljen egy buszt,hogy Oltfaluban forgolodjon egy fenykepert,te vagy egy sunyi se.fej!!!!
79.
pokat
2012.02.01., szerda [13:03]
Nem baj ha teljesen veszteseges lesz is csak imidzs legyen az a lenyeg.ki fog ott sizni? kb annyi realitasa van ennek mint a szentimrei golfpalyanak. Ugy latszik elindult egy ki tud szebb meseket program.
78.
igazzz
2012.02.01., szerda [12:58]

egy masik kampany fogas proba: a csicsoilapban megjelent egy fenykep, amin egy busz terult meg az olthidja mellett, amit luki berelt ki es lefenykepezett, majd megjelentette a lapban, hibaztatva a mostani vezetoseget... (...)

77.
ha-ha
2012.02.01., szerda [12:40]
Nahát!Csicsóba délelőtt van a tanácsgyűlés,munkaidőbe...S pont a csatornáról és a vizről,hát akkor még is dolgozik a mostani vezetősség,Luki mondta!
76.
Péter Lukács
2012.02.01., szerda [12:36]
A Sipálya maradjon a téma arra törekedjetek,hogy sikerüljön megvalositani,érdekes igy is a sok beirás és nem baj,ha negativ is,csak legyen a célirány megtartva,nincs most idöm sajnos válaszolni,de este vagy még késöbb megteszem! Tanácsgyülésben kell menni,hogy érvényt szerezhessünk: viz-csatorna kiépitésnek,sipálya project elöremenetelének.az utak javitásának és egyébb falufejlesztö programoknak! A célunk legyen közös Csikcsicsó érdekében a többi nem számit és a mocskolodó beirásoknak semmi köze és túl kell nézzen mindenki,nem vagyunk gyerekek,mi az ügy mellet és az emberek boldogulásáért kell végezzük a munkát! Hajrá Csicsó,hajrá csicsóiak!!! Tisztelettel Péter Lukács
75.
ha-ha
2012.02.01., szerda [12:26]
Arra járt egy tolvaj,kinek fára fájt a foga,
dőlt a fenyőfa,zugot a druzsba.
Csattogott a gátter,szottyogott a deszka.
Abból épül a Csicsói csuszka!
Igy lesz,Luki a falu vigasza!
74.
Szilágyi Laci
2012.02.01., szerda [12:24]
Nagyszerűű! Én már rég álmodok egy ilyenről, és csodálkoztam h nincsen erre kezdeményezés! Nagyok sok lendülettel előre és hajrá! Én nagyon bízok a projektbe és lelkesen várom! Nem is csak anyagi vonzatú beruházás, hanem Imidzs! Székelyföldnek már szükség lenne egy ekkora kaliberű projekt megvalósítására, hogy kialakuljon egy erőss imidzs!

Köszönettel az ötletért!


László
73.
zebedeuss
2012.02.01., szerda [12:20]
Fáztam eleget, a csipike tövéén
kábellel a kezembe a csákányra vártam één
közben a fenyőcsemete megnőtt a pálya közepéén
72.
Költőcske Mihály
2012.02.01., szerda [12:19]
Hát nem vagy egy Ady Endre, de a mondanivalód átjön.
71.
2012.02.01., szerda [12:18]
Erre az igény már rég megvan, Hargitafürdőn husz évvel ezelőtti viszonyok vannak sipálya szempontból.Remélem minél hamarabb kész lessz.
70.
vki
2012.02.01., szerda [12:16]
legjobb hozzaszolas!!! sztem ezt a csicsoi lapban az elso oldalon kellene megjelentetni es korbe kuldeni az egesz csiki medenceben, hogy en is kapjak belole! :))
69.
pfff
2012.02.01., szerda [12:13]
hulyegyerek, a falulapjat is o szerkeszti, jo hogy nem fog mas jo tetteirol meselni! csak te nem latod azt hogy a jotettei mibol szarmaznak, mik a (penz)forrasok!!!! jegyezd meg! sokszor van ugy, hogy a latszat neha csal!!!
68.
nahát
2012.02.01., szerda [12:11]
:) tetszik. Van humorod :)
67.
ha-ha
2012.02.01., szerda [12:07]
Nem rettent el a komenttek sora,
Nyerni akarok koncentrálok arra!
Kiürült az erdő nincsen deszka...
Szavazzatok Péter Lukira!

Nem lesz nektek,csatornátok,
továbbra is,a pottyantósba csinálhatok,
Vizet mertek a gémes kútból,
Luki integet a sport autóból!
66.
zebedeus fia
2012.02.01., szerda [12:01]
en orulok ha egy kis kitartast tudok, ebbol a keveske nyugdijbul!
65.
zebedeuss
2012.02.01., szerda [11:51]
Álmodtam egy sípályakomlexumot
itt állok a székely kapu előtt
adj erőt, hogy be tudjak lépni
van hitem Ábel rengetege előőtt
64.
csicsóka
2012.02.01., szerda [11:46]
Én azt tudom amit a falu lapjában olvastam,ott kitűnik,hogy mennyit tett a közösségért Luki,tiszteletre méltó a hozzáállása
63.
ha-ha
2012.02.01., szerda [11:41]
Légy olyan kedves linkeld már be,azokat hozzászólásokat ahonnan kitűnik a nagy népszerűség,lehet átugrottam őket,mert nem találom,vagy kimoderálták?:-)
62.
60-as
2012.02.01., szerda [11:39]
fiam te meg kicsi vagy ahhoz, hogy lasd ami igazabol tortenik! amit te latsz az nem a valo vilag, az csak a mese az amitas!!! ezt erti Luki, ezt mar evek ota, fiatal koratol uzi, behuzza az embereket, mindenkit egy kicsivel, amit a paraszt kihever anelkul, hogy fobeverne a "fohost"!
61.
csicsóka
2012.02.01., szerda [11:35]
Ha igazak volnának a vádak,akkor nem szeretnék az emberek,de amint kitűnik a kommentekből is,nagyon népszerű ember a faluban,elsöprő győzelmet arat a választásokon. Sokat tett Csicsóért.
60.
nahát
2012.02.01., szerda [11:33]
tényleg ne pártokban gondolkozzatok, hanem emberekben! miért ne lehetne barátja egy mpp-snek egy rmdsz-es? nos?
59.
focis
2012.02.01., szerda [11:27]
[Nem ütötte a mércét]
58.
focis
2012.02.01., szerda [11:22]
Nem véletlenül a nép pénzéböl aha a sajátjából hüje vagy te áldoznál szerintem nem
57.
frodo
2012.02.01., szerda [11:21]
A nagy mpp vezernek egy udmr kisztitkar a legjobb baratja? Erdekes.
56.
csicsóka
2012.02.01., szerda [11:16]
Luki már sok mindent elért az életben,nincs rászorulva a lopásra ahogy az rmdsz-es banda,a saját pénzéből áldoz sokat a faluért
55.
csiki drukker
2012.02.01., szerda [11:08]
Latom a forumon, hogy sokan nem fogjak fel, hogy most felre kell tenni a kisstilu, szemelyes sertodeseket, itt egy kozosseg jovojet meghatarozo projektrol van szo. Es nemcsak a csicsoi kozosseg, hanem szelessebb regioban lesz erezheto hatasa. Hargita furdo lakossaga nagy reszenek egyertelmu, a varos lakossaganak es uzleti, kozszferanak is.
Es azt is meg kell ertsek az ellenzo csicsoi lakosok, hogy ez a jatsza, mar nem csak a faluban jatszodik, hanem mar nagyobb szinten. Inkabb probalja mindenki odatenni a vallat es elore taszitson a szekeren, ha nem ok majd mas megteszi. Lehet, hogy egy bakoi...
54.
ha-ha
2012.02.01., szerda [11:07]
Drága, se téged,se mást nem bunkóztam le...úgyhogy légy szí' fogd vissza magad.Ha te eddig látsz akkor,az a te bajod,nem azt jelenti,hogy győztes valaki és tenni is tud,mert jár a szája,mert áskálódik valaki ellen,sőt jellemtelen,de ha Csicsónak ez kell,ám legyen,legfeljebb még évekig elszórakozunk az egymás ellen tett beszólásaitokon :-))))))))
53.
Hahóó
2012.02.01., szerda [10:56]
Kedves értelmes csicsaik, ha léteztek, akkor fogjatok neki valaminek, mert a falutok egy ganajdombra kezd hasonlítani.
Ennyi hülye ember ritkán kerül össze, mint nálatok.
Le kell ülni és valamit tenni kell, hogy a bunkóság, bizalmatlanság véget érjen.
- Fejezzétek be a pártoskodást, emberekkel szövetekezzetek, ne pártokkal.
- az egyetértést keressétek, ne a különbségeket
- hallassátok a véleményeteket, mert ha nem akkor a fröcsögő idióták érvényesülnek.
52.
nemvagyokvak
2012.02.01., szerda [10:54]

A sípálya ötlete nagyon jó, álmodni, tervezni kell, az viszi előre az embert. (...) Remélem, hogy összejön egy csapat Csicsóban és lesz más Lukin kívűl, akire szavazni lehet. Nem a pártszín a lényeg, hanem az ember, a vezető JELLEME! (...)

51.
Szurkoló Csicsóból
2012.02.01., szerda [10:50]
Te full-full bunko! Beszelges az emberekel hogy tud meg mit irj,az ha valaki tesz az mit bant teged?? Ellened teszi vagy irigy vagy?? En is dicserem Lukyt es nem tartozok sem a csapatahoz sem a nyalosok koze,de ilyen bunkok koze se! Orvendek ha valaki tesz es sok sikert kivanok!!
50.
csb
2012.02.01., szerda [10:43]
Drága csicsoi focis!!!
Tudod a cigány is a saját lóvát dicséri gondolkozz egy kicsit mi van Csicsóban talán viz,gáz vagy talán kanalizálás semmi könnyü egy olyan embert pártolni aki csak irányitani akarja az egész falut Lukács aki örökké a polgármesteri hivatal alkalmazottjait szidta mert csak ö a jó szálljon le a lóról és járjon végre a földön mert a terveket nem a választások elött kell szöni és ugy beszélget a közbirtokosságról mintha az is az övé lenne vagyunk még csicsóba sokan akik átlátnak a szitán és tudjuk Lukács huzásait ha sizni akkor mennyen a Madarasi Hargitára sizni mert ha ő lessz a Polgármester minden utca sarkon fotball pálya és minden magán erdö helyén sipálya lesz és Lukácsnak fizessétek a belépő jegy árát hogy legyen amiböl tovább álmodozzon!!!!!!!!!!!!!
49.
ha-ha
2012.02.01., szerda [10:32]
Figyeljétek meg,ahol,Lukiról-vagy csapatáról van szó és persze pózitivat írnak róluk,azt Luki írja...ha végig mennénk a falun,20-25 embernél többet nem igen találnánk aki ilyeneket írna róluk,áltatja saját magát,be boldog lehet,amíkór vissza olvassa az írását és azt képzeli,hogy ennyien szeretik ,ha-ha-ha...
48.
fától az erdőt
2012.02.01., szerda [10:20]
Aludj Csicsó,Luki álmodik!
A nagy pénzekről már lecsúszott Csicsó,közpénzből...magán vagyonból...miből épülne meg ilyen nagy volumenű projekt mint,a csatorna-víz vagy-gáz hálózat?Vagy a lakók olyan gazdagok,hogy zsebből simán kifizetnek 100-200 millót(régi pénzbe)?
Azt mondják a remény hal meg utoljára,abba reménykedek,hogy a Csicsóiak annál szélesebb látó körűek,mint,hogy bedőljenek ilyen átlátszó,kampány fogásoknak.S nem engednek olyanokat a falu élére akik már most ilyen átlátszó hazugságokkal etetik őket!
47.
mafia
2012.02.01., szerda [10:14]
@Tanácsos,úgy fogalmazol,hogy Lukács és csapata....ki van még benne ebben a csapatban?Le mered irni?
46.
Tanácsos
2012.02.01., szerda [10:08]
@vki:
Azon is dolgozót és dolgozik,akkortól indult el a víz&kanalizálás,hogy Lukács és csapata bekerült a tanácsban,addig nem volt se project se egy lépés téve az ügyben!! Ráduly Robert polgármester úr biztatta Lukyt,hogy lépjenek be a Harviz projectben és az lehetöség lehet Csicsónak a víz problémára,ez megtörtént 2,5 éve és most kerül oda az ügy,hogy ténleg megkezdödhet a nyáron,ha jól állnak a csillagok a vízhálozat kiépítése,de így oldódott meg a Hargitafürdö-i határvita is !! Ráduly polgármester úr és Luky baráti viszonyának köszönhetöen és lehetet nekifogni tervezni mi egy éve indult,mert hamarabb a sok viszály miat esély sem volt rá!! Lépésröl lépésre tudatos és sok munkával jutott az ügy ide,hogy a peszimisták mocskolhassák de a normális emberek örvendhessenek már csak az indulásnak is!
45.
vki
2012.02.01., szerda [09:55]
sztem is elmeletileg minden indul, minden valasztas elott elmeletben nagy tervek voltak kozze teve, de a hatterben sztem meg nagyobb tervek vannak azoknak akik a vezetoseg elere jutnak, es a magantervek finanszirozodnak a kozpenzbol, csupan szemkiszurasbol tesznek vmit a kozert, hogy legyen ahova elszamoljak a kozpenzt!!! sajnos mar ismerem az egeszet... altalaban mindenutt igy megy ez, keves kivetellel, mint pl madefalva...
44.
Kerekkert
2012.02.01., szerda [09:48]
Szálka ment a szemedben? Ezt a közbirtokosság és .... készitik!! A viz-kanalizálász pedig a tanacs és ebben az évben az is elindul a választás után és kb 2 év alat megépül! Eddig is lehetet volna,de az eddigi vezetök még a községhonlapjat se gyözték frisiteni nem hogy víz-csatornázást vagy Sipalyat építsenek,de ok mennek most májusban és mit ér a május mit ér a nyár :) indul a víz,kanalizalas,sipalya! Sok sikert a választáshoz elöre és a többi menni fog!!
43.
vki
2012.02.01., szerda [09:48]
joreggelt!!! megvagyok elegedve veletek vak csicsoiak!! sztetek amiutan elkeszul az egesz sipalyarendszer, kinek a birtokaba fog kerulni??? 5 evig lesz a tanacse/kozbirtokossage majd atkerul az egesz lukinak es csak neki fog hasznot hozni, a tanacs es kozbirtokossag majd maradt a terulet veszteseggel... mert akkorra lejar Lukinak a polgarmesteri mandatuma 2x, ha istenorizz megvalasztjak, pedig nagy esely van ra, mert o mar regi kutya, tudja hogy kell bebujni az emberek bore ala!!!(lasd sok evvel ezelott a DESZKA BUSINES-t, azota meg sokat okosodott!) miert nem dolgozik olyan terveken, mint viz-gaz, csatorna rendszerek???-mert abbol kesobb nem szarmazik belole neki semmi haszon! pedig azert is elismerest kapna a falutol.
42.
ensemvagyokvak
2012.02.01., szerda [09:44]
Volt közbirtokosság elnök is sokat tet a közért, házat épitetet a lányának Magyarországon, de szerencsre azt nem lehet innen látni, de hallani igen.
41.
obivan
2012.02.01., szerda [09:39]
A fenti projekt már megjelent úgy másfél éve a falu újságjában, akkor is ugyanennyire science fiction jellege volt. Azóta a téma a túllihegésen kívül nem mozdult semerre, ezért szerintem még pár évig lehet folyatni ezt az ócska csontrágós mocskolódást, ami alább zajlik. Csak szóltam, hogy spórolni is kellene vele, hogy jusson későbbre is.
40.
Csikiláz
2012.02.01., szerda [09:38]
@34:
Nagyon sok sikert ez ténleg nagyon jo lenne mind nekunk csicsoiaknak,de ténleg az egêsz régionak! Megvan minden adotság csak tudjon megepulni,minél hamarabb anal jobb! Sikert hozza!!
39.
csa-bika
2012.02.01., szerda [09:24]
@csv:
na ide figyelj te torol vagott eloszor is en Csicsoi vagyok es nem ( csicsai )rolad ennyit gyoker ,te es barataid olyan ( emberek ) vtok mint amit lopas kozbe a szeker utan kottok tudod farkazo. Es a vtok az vagytok ,azt jelenti gyokerkem
38.
fától az erdőt
2012.02.01., szerda [09:19]
Feltevődik bennem a kérdés,ennél fontosabb kivitelezési terv nincs Csicsóba,mint a sípálya?De igazán,amíg elkészül amíg profitál,kell legalább 15 év,ha egyáltalán elkészül és nem kampány fogás,az egész.Nem lenne értelmesebb mondjuk csatorna-víz-gáz hálózat kiépítésén,gondolkodni?
37.
csa-bika
2012.02.01., szerda [09:09]
@csv:
sok analfabeta irigy bunko ha nem vagy kepes pozitivan akozosseg hasznara lenni akkor legalabb halgass es ne mutasd a 10-es iq szinted maradj a ganye rakasod mellet
36.
csicsóka
2012.02.01., szerda [09:07]
Luki ha nekifog meg is csinálja a falunak a síparadicsomot ami számos előnnyel jár majd az egész térségnek. Végre valaki nem csak lopni hanem tenni is akar,hosszútávon gondolkozik.
35.
34
2012.02.01., szerda [09:02]
Lukacs ur mi lessz a sentkiralyi emberrel akinek tartozik meg mindig 40 kobmeter deszka araval - vagy most megoldodik a az erdo kitermelesevel?
34.
Csicsoi focis
2012.02.01., szerda [08:55]
@csb:
Nagyon el vagy tájalva barátom! A válság elött és a közbirtokossági választás elött jutott
nagyon sok mindenre az igaz,de ahoz semmi köze a közbirtokosságnak és neked föleg!!!!!! Lukács már 13 éve inditotta ujra a csapatot és tartja fen,ugy hogy még csak nem is létezett sem a Csicsoi tanacs sem a Közbirtokossag és most is Ö tartja a csapatot a gyerekektöl a felnötekig!! Most,hogy jeget készitettek Lukacs&barátai és sok gyerek nagy örömel megy oda korcsolyazni es ti ki se telen se nyaron nem tesztek semmit a kozert kezdtek szidni olyan valakit ki sokkal,de sokkal tobbet tesz mint az intezmenyek Csicsoban,hat ez mar több a soknal! Tegy valamit elobb es csak utana kez kritizalni olyant ki nagyon-nagyon sokat tesz Csicsoért és a csicsoiakért,de ezt az egyszerü normális emberek tudják és értékelik is! A Sipálya projekthez sok sikert és kitartást odalas helyt mind milyen Csikcsicsó is!!!!!!!
33.
csiki drukker
2012.02.01., szerda [08:44]
mar reg ideje volna egy ilyen nagysagrendu siklompexumnak Szekelyfoldon. A lenyeg az volna, ha legalabb egy mukodo alrendszer beindulna 1-2 even belul, hogy lassak a kritikusok, hogy igenis van benne lehetoseg es kezdje is termelni a penzt a kovetkezo beruhazasokra.
A kozel 800 osztrak siterep nagyresze is igy kezdte, csak ezelott 40-60-80 eve, helyi osszefogas es sok munkaval.
Az egesz regionak nagy elony volna: sizok nem kellene ezutan kulfoldot jarjak, a panzio tulajdonosoknak vendegek sot a mostani piricskei hetvegi hazak tulajdonosainak is, a hatosagoknak befolyo ado, a lakosag szepecske reszenek munkahely...
Sok sikert, remeljuk nem marad utopia
32.
ZsigaBa
2012.02.01., szerda [08:28]
Gratulálok a merész tervhez!
Kitartást és sok sikert a megvalósításához!
(sok negatív kritikát fognak kapni menet közbe, de ne törődjenek velük, menjenek előre, tartsanak ki! - igen komoly fegyvertény lesz az amikor elkészül és valóban: az egész régió hasznára fog válni)
31.
kl
2012.02.01., szerda [08:24]
En nem ertem azt nagyzast amit ezzel a sipalya komplexummal akartok. Elso lepesben egy rovidebb palyat lehetne csinalni es ha az jol be indult akkor boviteni lehetne (pl: a csicsoi hargita teto es hargitafurdo kozott). Mert piricsken vegig megy egy jo par magan teruleten es a paraszt nem fog bele egyezni. Amugy vegre egy jo mozdulat de kesve. Remelem elindul es mukodo kepes lesz mielobb
30.
Hargitafurdöi
2012.02.01., szerda [01:37]
Ennyi hülyeséget??! Miért nem informálodsz,ha bunko vagy pl.Borszék 1100m van és a turisztikai minisztérium finanszirozta 98% ban,le van irva és el is mondták az erdöalapbol valo kivevés a Tanácsnak ingyenes,tehát Luky már megsporolt 20 miliárdot régiben :) és megy az ügy elöre,csak téged az bánt,hogy nem engedtek labdába rugni és ez prüszköltet,de itt nincs lehetöség egy rosz salapétában bügykölni itt dolgozni kell és te nem tudsz! A Sipálya mindenkinek jó lesz,még a bunkoknak is,csak a bunkok késöbb jönek rá!! Sok sikert a megvalositáshoz!
29.
szg
2012.02.01., szerda [01:11]
Irigy kutyák vagytok mind. Nézzetek magatokra. És mivan ha Luki saját zsebre csinálja(ami nemigaz) ? Teremtődnek munkahelyek, pénzt fog hozni a falunak. De mondjuk ez titeket nem érdekel csak a földetek legyen valahol kimérve. Az ilyen emberektől tart ott a falu ahol tart nem veszitek észre? Ne csak a szátok járjon tegyetek is az asztalra, és ne mást szídjatok mert ti soha nem csináltatok semmit. Gondolkodjatok kicsit végre. Elment az eszetek? Lassan szégyelnem kell hogy csicsóba születtem ha a többi falura nézek és rátok irigy kutyák!
Luki kitartást a majmok közt!
28.
piricske
2012.02.01., szerda [00:22]
Luki fiam, ne nézz hülyének!
2o hektárt kivenni erdőalapból kb 2o miliárd régi lej!

Kinek lessz ennyi pénze????

Na s aztan nem is beszélve a beruházási értékről!

2ooo méter alatt nem finanszírozza senki a sípálya építést! Főleg nem a turisztikai minisztérium, s nem mpp-emnp-kitugyami jelölt beszólására. Majd maxi a mikoimréből. Csakhát az is a forrás oldalnál a bukarestbe küld kuncorálni, ahol az ilyen szélhámosságokat hamar kiszűrik.

Neked 2 dolog fontos ebben a történetbe:
megkaptad a 2o ezer eurot a közbirtokosságtól, s kell justifikáljad, hogy intézel is valamit
a másik meg hogy valakire rákend a projekt megbukását

Az ilyen emberek nem valók a közéletbe.
"Ezt örökre jegyezd meg!"
27.
Szabone
2012.01.31., kedd [23:59]
luky nem maganak kesziti,azt is fizzese a zsebebol ugy lenne jo? Mar 2008 ban kirandult Braziliaban vagy Kanadaban,de ez faj nektek hogy Ö tesz és tenni tud es ez zavarja a gyengeket! Koszonjuk a jeget mit a gyerekeinknek keszitettek Lukyek sok sikert a Sipalyahoz es a valasztashoz is!!!
26.
nissan
2012.01.31., kedd [23:45]

a kocsi 15 ezer euroba kerult (...)

25.
csaaby
2012.01.31., kedd [22:30]
szerintem ez egy nagyon jo ottlet es nem kell egybol tamadni ideje lenne kihasznalni a termeszeti adotsagokat hargitan!!!sok sikert kivanok hozza es szerintem nagy igeny lene ra!!!!
24.
miszlik
2012.01.31., kedd [21:55]
Na végre, egy hasznos és okos ötlet! Gratulálok az ötletgazdának és sok sikert a kivitelezéshez!
23.
Cseeky
2012.01.31., kedd [21:54]
Én szeretném, ha egy ilyen sípálya lenne a környéken, de aki azt hiszi, hogy most az ideje belevágni egy ilyen projektbe az valóban álmodik, nem a realitások talaján áll.
Ettől eltekintve minden párt egy nagy kalap sz..... Viszont a pártok által megszínezett emberek között vannak jó emberek is...
22.
123
2012.01.31., kedd [21:52]
...hol lehet megnezni a reszletes tervet, egy kicsit lassuk merre lesznek a palyak...
21.
csicsóka
2012.01.31., kedd [21:47]
@csv:
Megnyeri a választást és meg is érdemeli,mert nem saját zsebre dolgozik mint a sok RMDSZ-es,hanem rengeteget költött magánvagyonából a falura. Ezt irigyelik sokan.
20.
nemvagyokvak
2012.01.31., kedd [21:44]

jó érzés látni, hogy NEM MINDENKI VAK CSICSÓBAN! már azt hittem, hogy nem látja senki, hogy kizsákmányolják a falut! nézzük csak mivel furikázik a közbirtokosság elnöke! Nissan Quashqai! eeez igen! olcsóbbra nem futotta a nép pénzéből? és Lukinak mennyi pénzt adtak már oda a nép pénzéből ezt intézgetni????? lehet saccolni! (...)

19.
csv
2012.01.31., kedd [21:34]
milyen tobbsegrol beszelsz? te hol elsz? csa-bika kedves a beszolasod szerint nem csicsoban gondolom.......latom te is a nyalos brigad oszlopos tagja vagy...........az rmdsznek ehhez semmi koze........mindig miert kell oket pocskondiazni...........na csá....bika
18.
csv
2012.01.31., kedd [21:30]
@csb:
igazad van Csb!!! Lukacs mindent szeretne iranyitani.........ossze kell fogjunk csicsaiakul es meggatoljuk ennek a penzehes brigadnak a hatalomra keruleset. Gaz nem most van Csicsoban, hanem akkor lesz ha isten orizz ezek megnyerik a valasztasokat.
17.
csv
2012.01.31., kedd [21:27]
borzaszto......latom beindult a kampany....Peter Lukacsnak semmi koze a kozbirtokossaghoz.....a szemuk elott lebego nagy jovedelem megszerzese lebeg, nem a lakossag es Csicso kozsegenek a felviragoztatasa......
1. a kozbirtokossagi funkcio betoltesere is olyan babut szeretne tenni, akit o mozgathat, ugyanakkor szerzodeseket is ugy ir ala, h abban minosege nincsen..............
2. ez a projekt mar csak azert sem fog megvalosulni, mert ilyen csirkefogok kezeben van
16.
roth robert
2012.01.31., kedd [21:18]
Az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöznek, és a kutya is megdöglik ........sokan latom ezt akarlyak es azer akadalyoznak meg, LUKI!!!
15.
csicsóka
2012.01.31., kedd [21:15]
Ha valaki tenni akar a közösségért,azt miért kell azonnal betámadni?
14.
valaki csicsobol
2012.01.31., kedd [20:58]
[Nem ütötte a mércét]
13.
velemeny
2012.01.31., kedd [20:51]
A fák maradnak,és lesiklásnál zsalonoknak fogjak használni,így legalább nem lesz deszka belőle.Meg ennyit sem tudsz?
12.
csb
2012.01.31., kedd [20:39]
Tudomásunk szerint Kósa Imre a közbirtokossági elnök mit keres Péter Lukács a közbirtokosságnál vagy már mindent ő irányit Csikcsicsóban???????????????Talán most innen van lehetősége nagyobb pénz forráshoz jutni???Amiota megtörtént a vezetőség csere a közbitokosságnál azóta van pénz a nagy összejövetelekre a fotball mecsek után és külföldre utazni!!!
Egy csicsoi lakos
11.
anonimusz
2012.01.31., kedd [20:19]
En csak azt szeretnem tudni szamoltatok-e utanna hany ev alatt terul meg a beruhazas es mennyi a fentartasa egy szezonban?????
10.
Salviae
2012.01.31., kedd [20:06]
A komolyabb sípályák, meg sípálya-rendszerek egyikét sem 1 település tartja fenn, kedves felcsÍki, hanem a környékbeliek, régióbeliek és ha egészen nagy, akkor az idegenből jöttek is hozzájárulnak a fenntartásához. A jégpályák esetében egy kissé másképp fest a dolog, főleg ha egy falucskában van az.
9.
egy felcsiki
2012.01.31., kedd [20:01]
ezt is érdemes meg nézni " bani alocati de Ministerul Turismului. "

http://www.ziare.com/udrea/ministrul-dezvoltarii-si-turismului/cel-mai-mare-domeniu-schiabil-din-tara-inaugurat-de-udrea-la-poiana-brasov-1141736
8.
egy aki ismeri ot
2012.01.31., kedd [19:59]
mpp-s elojatek a polgarmesteri szekert ?
Miert akarja egyszere meg csinalni?
miert nem tobb fazisban?
valaszt varunk!!!
7.
egy felcsiki
2012.01.31., kedd [19:47]
Az biztos hogy nem olcsó de akar csak a Csik Karcfalvi jégpályát ezt se fogja egy település fenntartani az biztos .
6.
csa-bika
2012.01.31., kedd [19:44]
Minden tiszteletem Peter Lukacs-nak egy egyszeru embertol is peldat lehet venni ,barsonyszekbe meghajasodott a mi penzunkon megvagyonosodott hazug rmdsz pribekjeinek.Csak igy tovabb tisztelt Peter Lukacs ur ,annyi biztos , hogy a kovetkezo valasztas utan onok mogott lesz a tobseg
5.
Polgár bácsi
2012.01.31., kedd [19:33]
Hát,nem olcsó buli,az biztos.
4.
Tanga Nyika
2012.01.31., kedd [19:17]
Milyen köze van a közbirtokosságnak Pétel Lukácshoz?
3.
mafia
2012.01.31., kedd [19:12]
A pálya nyomvonalán lévő fákkal mi történik?
2.
sicc
2012.01.31., kedd [19:10]
Ha akarjak a sipalya rendszert akkor ne kisajatitassal probaljak az erdoalapbol kivenni a 20 hektart, hanem szerezzek meg a penzt a kompenzalo erdositesre. Ne az azonnali profitszerzes lebegjen a szemuk elott, hanem a kornyezet vedelme is.
1.
csicsóka
2012.01.31., kedd [18:57]
Gratulálunk Lukács Úr! Végre valaki tenni is akar valamit a térségért. Sok sikert.
Hozzászólások168