A politikum, az önkormányzati szféra, a művész- és pedagógustársadalom képviselete, Makfalva község lakossága, Székelyföld és Erdély egésze búcsúzott hétfő délután Márton Zoltántól, Döncitől. A makfalvi templom szűknek bizonyult, sokan a bejárat közelében zsúfolódtak össze a gyászszertartás idejére. Kiss Dénes székelyszentistváni lelkész azt hangsúlyozta: mindennek megvan a maga ideje, a születésnek, az akarásnak, gyógyításnak, keresésnek, építésnek, de a halálnak is. A független és szabad élet mellett Dönci a népért való felelősséget is vállalta, és Bíró István halála után megvalósította elődje és sok székelyföldi álmát a formálódó szovátai Teleki Oktatási Központban.

Tőkés Lóránt csókfalvi lelkész szerint Márton Zoltán azért költözött városról falura, hogy építsen, alkosson, példát mutasson az őt befogadó közösségben. „Naponta köszöntötte őt Szent István és a Wesselényiek szelleme, és most az a fontos, hogy ő mit vésett bele szívünkbe, mit fogunk őrizni róla. Sír Dózsa György népe, és sírnak vele a székelyek is” – fogalmazott Tőkés. „Márton Zoltán élete virágában, ereje teljében, alkotóképessége szépségében ment el közülünk. Kiváló képzettséggel és képességekkel rendelkezett, tenni akarása, szorgalma, szervezőkészsége és hatalmas munkabírása lehetővé tette, hogy betöltse azokat a hivatásokat, ahová Isten rendelte őt. A közösség szolgálatára és javára, annak megmaradásáért dolgozott” – jellemezte az elhunytat harcostársa, Kiss Károly makfalvi lelkész.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, Szász Jenő szerint mindenki valamiért születik, és az ember csak akkor lehet elégedett, ha megtalálta a miértre a választ. „Dönci azért született, hogy szeressen, és mások előtt láng legyen. Az általa teremtett világnál csak szíve volt nagyobb, és most is azt hirdeti: szeretni és építeni érdemes” – fogalmazott Szász. „Márton Zoltán meghalt. Nem csak kimondani iszonyú, de hiánya terhével is szörnyű szembenézni” – vallotta be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hozzátéve: elvesztésével nem csak kevesebben, de kevesebbek is lettünk, ezért olyan új katonákra van szükség, akik továbbviszik az ő vállalását, védelmezik a székely zászlót, amelyet senki soha le nem vehet a makfalvi községháza faláról. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kijelentette: Márton Zoltán nemcsak reménykedett a csillagfordulásban, de hittel és csendes szolgálattal tett is érte. Megmérettetett és hiteles, igaz embernek találtatott, és ma már az angyalokkal dolgozik a csillagfordulásért. Távozását az egész Székelyföldi autonómiamozgalom érezni fogja.

„Nem kell a szó, a beszéd, ami Dönci volt és amit ő alkotott bizonyítja, hogy ő nem magának, hanem mindannyiunknak született. Féltette a magyar gyermekek jövőjét, népe szolgálata érdekében lemondott a karrierről és maradt itt mindannyiunknak. A pedagógusoknak hazát, házat, a »kohónak hajlékot« épített. Derékbe tört életpályája, maradandó alkotása mindenkit helytállásra sarkall” – fejtette ki Burus Siklódi Botond elnök, aki nemcsak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, hanem az egész Erdély, Partium, Máramaros és a Kárpát-medence pedagógusai nevében búcsúzott. Márton Zoltántól.

Búcsúzott a makfalvi önkormányzat munkaközössége is, amelynek tagjai tanúi voltak szellemi sokoldalúságának, emberi modorának, empátiájának, hisz ő kereste a közös hangot azokkal is, akik nem osztották az ő igazát. „Mérhetetlenül szegényebbek lettünk, de követnünk kell Márton Zoltán hagyatékát: az önzetlen szeretet, helytállás, meg nem alkuvás ösvényén kell járnunk” – mondotta Bányai József. Koporsója fölött sírva mondott búcsúzót Kozsik József színművész Egyed Emese és Csoóri Sándor soraival, de vele sírt a templomi gyászközösség is.