Tanúsítvány nélkül a hagyományos termékek

Tanúsítvány nélkül a hagyományos termékek

Maros megyében az év elején még 131 bejegyzett hagyományos termék volt forgalomban, amelyeket 48 élelmiszer-termelő gyártott. Jelenleg ezek közül már egynek sem érvényes a tanúsítványa.

Bakó Zoltán

2014. október 24., 19:302014. október 24., 19:30

Az elmúlt évben jelent meg egy jogszabály, amelynek értelmében a hagyományos termékeket újra kell vizsgáztatni, hogy megszerezzék ezt a besorolást. A miniszteri rendeletben akkor 2014. szeptemberét jelölték meg végső határidőként a termékek bevizsgálására, a tanúsítvány kibocsátására, de mert a szaktárca azt tapasztalta, hogy nincs tülekedés a tanúsítvány beszerzése körül, a határidőt meghosszabbította 2014. november 30-ig.

A rendelet megjelenése után az egyik megyebeli tejfeldolgozó üzem állat-egészségügyi felügyelőjétől megkérdeztük, mire jó az új tanúsítvány beszerzése. Lefegyverző egyszerűséggel mondta: arra, hogy a szaktárca, illetve a kormányzat újabb pénzeket zsebeljen be a termelőktől. Mert ha egy termékről megállapították, hogy hagyományos, az egy, két, sőt több év múlva is hagyományos lesz, mi több, az idő teltével még hagyományosabb. Logikus az lett volna, hogy folyamatosan azt ellenőrizzék, hogy a gyártó betartja-e hagyományos termék előállítására vonatkozó szabályokat. Semmiképpen nem az, hogy újravizsgáztassák.

Mivel vészesen közeledik a határidő, kíváncsiak voltunk, miként alakult a hagyományos termékek (vagy: hagyományos módszerekkel előállítottak) skálája Maros megyében.

A Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője, Liviu Timar mérnök nem túl derűlátó, s maga is értetlenül áll a kialakult jelenség előtt. Elmondta, hogy a rendelet megjelenésekor a megyében 48 termelő állított elő hagyományosnak tanúsított 131 terméket. A rendelet értelmében ezeket újra kellene vizsgáztatni, a kritériumok pedig meglehetősen szigorúak. Igazolni kell, hogy hagyományos módszerekkel állítják elő, valóban van „régisége”. Ez az eljárás meglehetősen bonyolult, de megvalósítható. Ám eddig a megyéből egyetlen ilyen termelő sem nyerte el az újraminősítést. Ez azt jelenti, hogy a megyében eddig egyetlen hagyományos termékünk sincs.

Egy kétszáz éves múlttal rendelkező húsfeldolgozó cég tizennégy iratcsomót tett le ugyanennyi termékre, egy másik, görgényvölgyi tejfeldolgozásra szakosodott hatot. A  bizottság rendre mind a húsz igénylést visszautasította. Ez a korábbi tapasztalat, úgyhogy nem is kell csodálkozni azon, hogy lankad az érdeklődés.

Az igazgatóság vezetője úgy nyilatkozott, hogy még ez év elején értesítést küldött a nyilvántartásukban szereplő hagyományos termékeket előállítóknak az újbóli bejegyzés szükségességéről, de csak két termelő tett kísérletet arra, hogy újraminősíttesse a hagyományos termékeit.

A már idézett, neve elhallgatását kérő tejfeldolgozó állat-egészségügyi szakembere erre így reagált: ha jó a termék, ha a vásárló megszokta, megszerette, úgy is el lehet adni, ha nincs rajta a tanúsítást jelző logó. Azzal mutatósabb ugyan, de így is eladható. Anyagi hasznot pedig az nem hoz, esetleg nagyobb elismertséget biztosít, de az nem melegíti a termelőt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!