Panaszkodnak a szülők a koronkai tanintézet kinevezett igazgatójára

Panaszkodnak a szülők a koronkai tanintézet kinevezett igazgatójára

Több órás várakozás után hallgatta meg Maros megye főtanfelügyelője, Maria Kozak a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola szülői bizottságának felháborodott képviselőit, akik azért fordultak hozzá, mert a kilencven százalékban magyar többségű iskolában román igazgatót neveztek ki. A csupán két éve ott dolgozó óvónő nem beszél magyarul, nem ismeri a közösséget, és jogtalanul kapta meg az állást – vélik a szülők. A főtanfelügyelő megígérte nekik, hogy talál megoldást a problémára, csak azt nem mondta, hogy mikor.

Hajnal Csilla (R)

2017. február 09., 19:432017. február 09., 19:43

A Tholdalagi Mihály Általános Iskolába összesen 212 óvodás és iskolás jár, ebből csupán harminc román anyanyelvű, a többi magyar. A tavaly ősszel megszervezett iskolavezetői versenyvizsgán senki nem jelentkezett az intézmény élére, mert senkinek nem volt meg a szakértői igazolása, amely feltétele volt a megmérettetésen való részvételnek. A tanfelügyelőség a helyi román óvónőt, Daniela Corina Rațut nevezte ki ideiglenesen, ugyanis augusztusban ismét megszervezi a tanügyminisztérium a versenyvizsgát.

A frissen kinevezett iskolavezető január végén lemondott tisztségéről, aztán visszavonta lemondását – a törvény megengedi, hogy benyújtást követő negyvenöt napon belül visszavonja azt –, tehát ismét ő lett az igazgató. A szülői bizottság képviselői úgy érzik, a helyi magyar közösségnek alapvető jogát veszi semmibe a tanfelügyelőség azáltal, hogy nem nevez ki olyan igazgatót, aki ismeri a magyar nyelvet. A 2011. évi 1-es jogszabály 97-es cikkelye előírja ugyanis, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban az egyik intézményvezetőnek kötelessége ismernie a kisebbség nyelvét. Mivel a koronkai tanintézetben nincs aligazgató az alacsony gyereklétszám miatt, ezért a törvény értelmében az igazgatónak ismernie kellene a magyar nyelvet.

„A gyerekeink nem mennek jó szívvel iskolába azóta, nem értik az igazgatót, nem tudják, milyen nyelven szólaljanak meg előtte, ha köszönnek neki, nem köszön vissza. Azt szeretnénk, hogy nevezzenek ki olyasvalakit, aki beszél magyarul, vagy a jelenlegi igazgató tanulja meg a nyelvünket” – magyarázta Gönczi Gabriella, az egyik diák édesanyja.

A szülők egyébként azt is felvetették, hogy amennyiben nem oldódik meg az ügy, tiltakozásuk jeléül nem engedik gyerekeiket iskolába menni. „Nem akarunk etnikai alapú harcot vívni, a tanügyi törvény által biztosított jogunk érvényesítését kérjük. Addig jövünk, amíg betartják a jogszabályt. Tudomásunk szerint még nem fordult elő Maros megyében, hogy egy magyar többségű  iskolában román vezetőt nevezzenek ki” – nyilatkozta a tanfelügyelőségen Gönczi István, a szülők egyik képviselője. Hozzátette, elvárták volna, hogy a megyei RMDSZ-képviselők felszólaljanak az érdekükben, de nem kaptak tőlük támogatást.

Másfél óra várakozás után hívták be a szülőket a főtanfelügyelőhöz kihallgatásra, akitől ígéretet kaptak, hogy megoldják az ügyet. Azt azonban nem szögezték le, hogy pontosan mikor találnak rá megoldást. A Maros Megyei Tanfelügyelőség sajtószóvivője, Irimie Matei Camelia is alátámasztotta a szülők által elmondottakat.

„Meg fogjuk oldani a kérdést úgy, hogy mindenkinek jó legyen, de főként a diákoknak. Mindenképpen törvényes keretek között kell ezt elrendezni, ezért arra kértük a szülőket, hogy a tanári karral közösen javasoljanak valakit, aki betöltheti a tisztséget” – mondta a sajtószóvivő. A tanári kar egyébként Dósa Ibolyát, az iskola egyik volt igazgatóját javasolta, és ezzel a szülői bizottság is egyetértett: 190 aláírással támasztották alá a javaslatukat. A volt igazgató 2015 szeptemberétől 2016 júniusáig töltötte be a tisztséget a tanintézetben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!