Maros megyében tartózkodik a makfalvi Demény János

Maros megyében tartózkodik a makfalvi Demény János

A Hollandiában dolgozó makfalvi származású Demény János Zsoltról több mint egy hónapja nincs információja családjának és ismerőseinek. Eltűnését jelentették a rendőrségen, a hatóságiak pedig megállapították: a fiú Maros megyében tartózkodik.

Gáspár Botond

2017. január 18., 16:392017. január 18., 16:39

2017. január 18., 16:442017. január 18., 16:44

Több mint egy hónapja nincs információ arról, hol tartózkodhat a makfalvi származású Demény János Zsolt. Másodunokatestvére, Fogarasi Imola megkeresésünkre elmondta, a 22 éves fiú már régóta Hollandiában dolgozott, tavaly nyárig egyik testvérével együtt egy kecskefarmon, ősztől azonban munkahelyet váltott, de új munkaadójával kapcsolatban semmilyen részletet nem közölt a családdal, barátaival.

„Tavaly októberben ment vissza, de azt sem tudjuk, melyik városban, milyen munkát vállalt, hol és kivel lakott, semmit. Korábbi munkahelyeiről mindig tudtunk, eddig mindig szólt, hogy mikor jön haza, és mindig a megbeszéltek szerint járt el. A munkahelyváltás után most jött volna haza először, és egyeztettünk, hogy december 16-án érkezik, mivel elhunyt a nagytatája, de december 15-étől nem elérhető sem a Facebookon, sem a mobilján. Azon a számon pedig, amit szálláshelye elérhetőségeként adott meg, az illető tagadta, hogy ismeri Jánost” – mondta az unokatestvér.

Hozzátette, megkeresték a légitársaságokat és autóbusztársaságokat is, amelyek Hollandia és Románia között járatokat működtetnek, de nem sikerült megtudniuk, hogy a fiú egyáltalán elindult-e hazafele. Eltűnését a közösségi oldalakon tették közzé, a magyar mellett holland és angol nyelven is, és hírt adott róla a Mindenki egyért, egy mindenkiért jeligével működő Eltűnt emberekért Facebook-csoport is, amelynek tagjai a világ minden részében megosztották. Egy ismerőse az egyik közösségi oldalon hozzászólásában azt állította, hogy látta Demény Jánost a szovátai fodrászat előtt december folyamán. „Ilyesmi nem volt rá jellemző, mindig előbb hazajött, találkozott velünk, s csak utána ment úgymond tekeregni” – vélte Fogarasi Imola.

A fiúnak két testvére van, az egyik Hollandiában dolgozik a kecskefarmon, a másik Szovátán él, szülei elváltak, az apa Makfalván, az anya Szovátán lakik. A Maros megyei rendőrség szóvivője, Andreea Pop arról tájékoztatott, hogy az eltűnési bejelentést a makfalvi rendőrőrsön iktatták, a szükséges ellenőrzések elvégzése folyamatban van, zajlik az ankét, amelynek részleteiről nem adhat információkat. Azt viszont megerősítette, hogy a fiú Maros megyében tartózkodik, nem érte tragédia, életben van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!