Madarasiak találkoztak és ünnepeltek Backamadarason

Madarasiak találkoztak és ünnepeltek Backamadarason

Fotó: Gligor Róbert László

Unatkozásra, pihenésre nem sok lehetőséget biztosítottak a backamadarasiak a hétvégén ideérkező anyaországi, erdélyi és felvidéki barátaiknak, gazdag háromnapos program várt mindenkit. A szórakozás, ünneplés mellett a hagyományok és kapcsolatok ápolása volt a cél, de a hiterősítést sem hanyagolták el a szervezők.

Gligor Róbert László

2016. augusztus 28., 15:022016. augusztus 28., 15:02

A pénteken érkező vendégeket a Találkozások kopjafáinál fogadták, este finom vacsorával és kulturális műsorral kedveskedtek nekik. Szombat reggel a moziteremként emlegetett régi kultúrotthonban berendezett falumúzeumot lehetett meglátogatni, míg a rendezvény helyszínén már ott szorgoskodtak a mezőmadarasi szakácsok, ők készítették leghamarabb tűz fölé az ebédnek valót.

Az ünnepi istentiszteleten Bíró István küküllői református esperes hirdette, hogy az itt találkozó emberek úgy lehetnek igazán egymás ajándékai, ha folyamatosan imádkoznak, hiszen minden családnak, közösségnek, településnek belső erősödésre van szüksége. Koncz László backamadarsi lelkész szerint örömteli minden találkozás, a Madarasokat sok minden összeköti és sok mindenre hívja a kötelék, hálát adni, imádkozni, dolgozni, „mert itt nekünk feladatunk és küldetésünk van”. Szabó Andor mezőmadarasi lelkész hiszi, hogy a Madarasok találkozóinak jövője van, mert ezek a szereteten, egymásra utaltságon és az evangéliumon alapszanak.

Az istentisztelet keretében fellépett a helyi Harmónia kórus, majd Bíró István esperes Koncz László A csend ajándéka című áhítatos könyvét mutatta be.

Fesztivál a javából

Az egykori iskola udvarán eközben javában rotyogott az ebéd, s amíg az elkészült, a házigazdák helyben kavart padlizsánkrémes és frissen készült zakuszkás kenyeret kínáltak körbe. Az udvaron községbeli kézművesek termékeit állították ki, Csíki Rozália, Orosz Ilona és Zilinszki Magda kézimunkákat, Szigeti György festett népművészeti ajándéktárgyakat, Benedek Ervin újrahasznosított papírból készült tárgyakat, Csíki Erzsébet különböző kézműves tárgyakat, Paizs Kinga festményeket, Kirizsán Ibolya quilling, Péterfi Orsolya és Gálfi Arabella gyöngy ékszereket, Gál Enikő süteményeket, Szőcs Józsefék mézet és méhtermékeket hoztak szemlére és eladásra.

A színpadon a Madarasok és a felvidéki Búcs elöljárói üdvözölték a részvevőket, majd a házigazdák jelképes ajándékkal, egy-egy kitűzővel köszönték meg mindazok tevékenységét, akik az elmúlt években a találkozások alappillérei voltak, Bartha László kunkapitány pedig egy kun zászlót adományozott a backamadarasiaknak. A templom udvarán eközben az arcfestés mellett a Játssz velünk, Madaras! keretében számos logikai, ügyességi és bibliai játék, foglalkozás várta a kicsiket.
Az étkek is hamarosan kóstolásra kerültek, hogy a nagyközönség is ebédelhessen. Legszebb terítést a mezőmadarasiak mutatták fel krumpligulyásukkal, ugyanezt főzték a szentgericeiek is, övéké a legfűszeresebb étek lett, a backamadarasiak körömpörköltje a legpaprikásabb, babgulyása pedig a legklasszikusabb címet érdemelte ki, a kunmadarasi birkapörkölt a leghagyományosabbnak, a bácsmadarasi marhapörkölt a leggazdagabb ízvilágúnak bizonyult, míg a csíkmadarasiak puliszkával vagy krumplival tálalt gombás rostélyosa a legízletesebb elemózsia lett.

Alig ürültek ki az üstök és tányérok, a program máris folytatódott. A nagykorúsítási ceremónián közel húsz fiatal vehetett át emlékplakettet, majd fesztiválra is beillő maratoni kulturális műsor zajlott a települések csoportjainak részvételével: a helyi kisiskolások modern táncokkal, a szentgericei néptáncosok nyárádmentivel, forgatóssal és üvegessel, a kunmadarasi Kaláris hortobágyi, mezőföldi és gömöri táncokkal, a mezőmadarasi Árvalányhaj madarasival és ördöngösfüzivel lépett fel, a backamadarasi Kincses népi játékokkal és boncidai táncokkal, de ott láthattuk a csíkmadarasi hagyományőrzőket, a bácsmadarasi Hérics táncosait és a kunmadarasi Őszirózsa népdalkört is. Késő délután a települések küldöttségei kispályás fociturnéra vonultak, majd este a színpadon a Corax, After 5 és a Vecker koncertezett.


Nem véletlenek ezek a találkozók

Szőcs Antal backamadarasi polgármester örül, hogy a falu nemcsak él és szorgoskodik, hanem ünnepel is. A települések találkozója ünnep, és erre mindig szükség van. A találkozások hagyománnyá váltak, de ezek nemcsak a fesztiválról szólnak, ahol az emberek jól érzik magukat, hanem komoly kapcsolatokról, visszatérő vendégekről, olyan családok közötti kötelékekről, amelyek nem két-három napra érvényesek. Ezeken a találkozókon testvértelepülési kapcsolatokat ápolnak, de magyarságukat, testvériségüket is – nyilatkozta lapunknak az elöljáró. Juhász István bácsmadarasi polgármester elárulta: nagy lelkesedéssel készültek, és örülnek, hogy már harmadszor jöhettek a Nyárádmentére népes küldöttséggel. A mezőmadarasiak felemelőnek tartják, hogy immár tizenegyedszer találkozhattak a települések. A legnagyobb hangsúlyt a kultúra kapja, igazából így ismerhetik meg egymás hagyományait, de meghitt kapcsolatok alakulnak, érdekes beszélgetések is folynak ilyenkor – nyugtázta Dávid Gyula Árpád polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!